Múlt heti olajárról szóló blogbejegyzésem egy ideig nem lesz aktuális, miután pénteken az elmúlt  100 év negyedik legerősebb földrengése (és a nyomában a cunami) romba döntötte Japán északkeleti részét. Miután a szigetország a világ harmadik legerősebb gazdasága és olajfogyasztója is egyben, amíg Japánban vissza nem tér az élet a normális kerékvágásba, elegendő kőolaj igény fog kiesni, hogy megnyugtassa a világpiacot. Ám azóta adódott ennél sajnos – ha lehet – még nagyobb probléma: a Fukushima-1 atomerőmű-komplexumnál úgy tűnik, kicsúszik a kontroll a szakemberek kezéből.

Az erőmű-együttes négy reaktorból áll, melyből mindegyiknél történt robbanás, egynél (4-es reaktor) pedig tűz ütött ki, melyet több-kevesebb sikerrel azóta is oltanak; a legutóbbi hírek szerint a magas radioaktivitási szint miatt nem tudják megközelíteni a tűzoltók, így helikopterekről fogják hűteni. Alapvetően nem egy ilyen magnitúdójú földrengésre tervezték az erőműveket, ám az igazi gondot a földrengés után egy órával megérkező 10 méteres szökőár okozta, mely a redundáns biztonsági rendszert tette tönkre, nevezetesen a dízelgenerátorokat, melyek a földrengésben megsérült hűtőrendszer szerepét vették volna át. Tehát egy órán belül két olyan csapás érte a reaktorokat, melyeket józan számítás szerint nehéz lett volna prognosztizálni. Eleinte úgy tűnt, hogy a szakemberek kordában tartják az elszabadulni látszó folyamatokat, de ez mára megváltozott: itteni idő szerint kedd hajnalban a Fukushima-2 reaktorépülete felrobbant, és a japán hatóságok szerint megsérült a reaktortartály is, ellentétben az elmúlt napok előző két hidrogén robbanásával (Fukushima 1 és 3 reaktorok; ám a kettes blokkban is a hidrogén robbant be!). A műszaki részletektől megkímélem az olvasót, akit mégis érdekel, a Nukleráj blogon folyamatosan tájékozódhat, ahol szakemberek posztolják a megbízható információkat, elkerülendő a pánikot. Az már nyilvánvaló, hogy a tengervízzel való hűtés csődöt mondott (mely szakértők szerint elkeseredett választás, tehát valószínűleg az utolsó a sorban), ahogyan a tűz eloltása is nehézségekbe ütközik.

Ha pedig pánik: eszembe sem jutott volna a fenti címet adni a bejegyzésnek, ha a kettes számú reaktorban történt hajnali robbanás nem következett volna be, illetve egy másik robbanás során a négyes blokk falán nem keletkezett volna két 8nm-es lyuk, melyen át kiszabadulhatott a kigyulladt fűtőelemekből származó szennyezés. Ugyanis egy ilyen szintű párhuzamhoz stabil fundamentumok szükségesek, melyek sajnos – a jelek szerint – egyre inkább adottak. Az eddig  az INES skálán négyes fokozatú baleset hatos fokozatúvá válhat, ugyanis a reaktortartály az utolsó védelmi vonal, mely a jelek szerint megsérült a kettes blokk robbanásában. Ez a felminősítés még nem történt meg, de elnézve a növekvő sugárzási adatokat, vélhetően nem fog sokat váratni magára. Hogy érzékelhető legyen, mekkora katasztrófával is állunk szemben: a csernobili baleset a legmagasabb, hetes fokozatot kapta meg, így csupán egy fokozatra állunk a történelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófájától (ha megtörténik a bejelentés). Mire is alapozom ezt a „várakozást”? Egyrészt a japán hatóságok  20 kilométeres körzetben evakuálják a lakosságot (japán idő szerint kedd reggel óta, ez nálunk hajnali 1-2), a 20 és 30 kilométer között élőket pedig utasítják, hogy maradjanak zárt helyen, egyben előkészítik ennek a körzetnek az evakuálását is. Erre okot is adnak az adatok: japán idő szerint kedden reggel 8:31-kor 8217 mikroSv/óra dózisteljesítményt mértek az erőmű bejáratánál, ami 80000-szer (!) nagyobb, mint a normális háttérsugárzás (100-200 nanoSv/óra ). Yukio Edano tartományi biztos szerint a Fukuyama-1 komplexum környékén (pontos távolság nem hangzott el) mért 400 mikroSv/óra dózisteljesítmény egészségre káros lehet: valóban, ugyanis ez a négyszázszorosa a határértéknek. Ibaraki prefektúrában (Tokiótól 100km-re északra) a százszorosát mérték az átlagos sugárzásnak, míg a fővárosban a nyolcszorosát.

Ilyen mértékű sugárdózisnak utoljára a csernobili katasztrófa után volt kitéve a lakosság Ukrajnában és Belorussziában (1986-ban Szovjetunió), ahogyan ilyen mértékű evakuációra is utoljára akkor került sor nukleáris baleset miatt, és legutolsó alkalommal a csernobili 4-es blokkból került ki direkt szennyezés a környezetbe a  reaktortartályból. Valószínűleg már ezek a tények is elegendőek ahhoz, hogy elkezdjünk aggódni, de sajnos vannak további kockázati faktorok, melyek akár a csernobili katasztrófa mértékét is meghaladó eseményt okozhatnak.

Viszont mielőtt ezeket átvesszük, rendkívül fontos leszögezni pár alapvető különbséget, melyek – még ha komolyabb katasztrófa is fog bekövetkezni – megkülönböztetik a kettőt: a jelenlegi veszélyhelyzet nem emberi mulasztás miatt történt, és az erőmű konstrukciója a világ legbiztonságosabbjai közé tartozik. Ezek egyike sem mondható el a csernobili RBMK reaktorokról és annak kezelőszemélyzetéről.

Lássuk pontokba szedve, melyek a kockázatnövelő faktorok:

• jelenleg a 2-es reaktoron kívül további három reaktorban következhet be hasonló esemény; a Fukushima-2 komplexum 5-6-7-8-as reaktorai a legutolsó információk szerint stabilak, ám az 5-ös és a 6-os reaktornál emelkedik a hőmérséklet, tehát itt sem tűnik kielégítőnek a hűtés
• az elmúlt négy nap erőfeszítései, hogy megakadályozzanak egy worst-case-scenario-t, minimális eredménnyel jártak, nem sikerült elkerülni, hogy megsérüljön a kettes blokk reaktortartálya, és hogy a négyes blokkban keletkezett tűz égéstermékei a környezetbe kerüljenek; innentől fogva semmi sem garantálja, hogy a másik két (már sérült) blokkban nem történik meg ugyanez
• az erőműkomplexum teljes személyzetét evakuálták 50 fő kivételével (a 750-ből), ami azt jelenti, hogy vélhetően a kármegelőzés stádiumából a kárcsökkentésébe lépünk: ugyanis ekkora személyzet messze nem elegendő, hogy a négy reaktorban kontrollálhassák a folyamatokat; vélhetően ez azt is jelenti, hogy a kettes (és négyes) blokkokat részben „magukra” is hagyták
• mind a négy reaktorblokkban feltételezhetően részleges leolvadás történt (részletesebben: Nukleráj), mely vélhetően a sérült kettes blokkban felgyorsulhat: innentől kezdve csak idő kérdése, mikorra éri el a leolvadás azt a kritikus szintet, ahonnan már a reaktortartály sem állja útját, és kvázi „átrágja” magát a reaktorfalon az összeolvadt üzemanyag (ahogyan az történt Csernobilban)
• amennyiben ez megtörténik, hetes fokozatú, azaz legmagasabb nukleáris veszélyhelyzetről beszélhetünk
• az érintett terület népsűrűsége a többszöröse annak, ami a csernobili kibocsátást elszenvedte, lényegesen több ember lesz kitéve egy közvetlen nagyobb dózisnak, amennyiben az üzemanyag részlegesen vagy teljesen kiszabadul a reaktortartályból
• a földrengés miatt sérült infrastruktúra jelentősen megnehezíti az evakuálást, összességében a katasztrófa elhárítására tett kísérleteket (ahogyan a jelenlegi nukleáris veszélyhelyzet is részben emiatt van)

Következzenek azok a faktorok, melyek ellene szólnak, hogy egy Csernobilihez hasonló, vagy nagyobb mértékű katasztrófa megvalósuljon:

• a Fukushima-1 komplexumban lévő reaktorok üzemanyag mennyisége lényegesen kisebb, mint a csernobili RBMK négyes blokkjában volt (viszont együttesen több!); a csernobili reaktorhoz képest jelenleg lényegesen kisebb a sérülés és a szennyezés mértéke, így ez a legfontosabb: amennyiben képesek lokalizálni a kettes blokk tartályán keletkezett sérülést,illetve a négyes blokkban lévő tüzet, az egész folyamat kontrollálhatóvá válik
• az evakuálás időben megkezdődött, a tájékoztatás rendszeres, ám kedd reggel óta kvázi hírzárlat van, ami vélhetően a pánik megelőzésére szolgál, de semmiképpen sem szolgálja  a transzparenciát, melyet egyre többen kifogásolnak
• az időtényező rendkívül fontos: a japán szakemberek percre-készek, szemben a szovjet kollégáikkal, akiknek az első napokban képük sem volt a katasztrófa mértékéről
• a kármentés szakaszában vélhetően jóval hatékonyabbak lesznek a japán hatóságok, ráadásul korlátlan számban áll rendelkezésre külföldi segítség.

A hosszú távú következményeket csak becsülni lehet, illetve még az is nehézségekbe ütközik, ugyanis a katasztrófa iránya és mértéke jelenleg a tenyérjóslás megbízhatóságának kategóriájába esik. Ami bizonyos, hogy a két erőműkomplexum nem fog termelni az elkövetkező években (hozzáteszem, eleve leállításra volt ítélve egy része, másik része további 10 év üzemidő hosszabbítást kapott), mely megközelítőleg 5GW kiesést jelent (ez majdnem Magyarország éves villamos áram-fogyasztása). Az is nyilvánvaló, hogy a kieső kapacitást idővel pótolni kell, amire vagy földgázt (LNG), vagy kőolajat fognak felhasználni a 98%-ban energiaimportra szoruló országban.

A legszomorúbb pedig az, hogy az atomipar reneszánsza (ha volt ilyen), ezzel lezárult. Azért szomorú, mert a Fukushimai létesítmény a világ egyik legbiztonságosabb és legjobb konstrukciójú reaktorait használta (szemben az életveszélyes tervezésű Csernobilivel), és jelen esetben a legkisebb hibatényező az ember volt, a legnagyobb pedig az anyatermészet. Ám a borítékolhatóan felmerülő aggodalmak jogosak lesznek: mi a jövője a több tucat kínai, japán és amerikai atomerőműnek, melyek hasonlóan földrengésveszélyes területen fekszenek?