Jeskó József jesko@meltanyossag.hu
Kicsit olyan érzés lehet jelenleg Fidesz szavazónak lenni, mint a nyári foci világbajnokságon az argentin válogatottnak szurkolni. Nemcsak azért, mert mostanság egyre többen dél-amerikai módszereket vélnek felfedezni a kormány politikájában, vagy mert a miniszterelnök is bevallottan nekik drukkolt.
A torna előtt az argentin csapat szereplését óriási várakozás és ezzel együtt hatalmas bizonytalanság övezte. Senki nem tudta, hogy mi várható Maradonáéktól, a csúfos bukás éppen annyira benne volt a pakliban, mint a végső győzelem. A tájékozott szurkolók és a labdarúgáshoz értő szakemberek már a kijutás előtt figyelmeztettek: az argentin szövetség döntése óriási kockázatokat rejt. A szakmai előélettel nem rendelkező Maradona kinevezése inkább érzelmi-, semmint megalapozott döntés volt, bírálták a játékoskeret összeállítását, mondván nem a megfelelő emberek kerültek a megfelelő helyre. A torna első mérkőzései azonban sorozatos diadalokat hoztak, de felszínre kerültek az ordító hiányosságok is. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nincs a gauchók játéka mögött átgondolt stratégia, a kezdeti lendületből fakadó győzelmek azonban még tovább emelték az amúgy is óriásira duzzadt önbizalmat. A józanabbak hiába figyelmeztettek: a játék íratlan szabályait, a nemzetközi trendeket nem szabad felrúgni, a csapatnak nincs B terve arra az esetre, ha a körülmények számukra kedvezőtlenül alakulnak. A többség, ha látta is ezeket, a kezdeti sikerek hatására belelkesült és elhitte, a szövetségi kapitány karizmájába vetett hitnek nincs ami ellenálljon, akarattal meg lehet változtatni a világot, ha úgy tetszik négyszögesíteni lehet a kört. Így érkezett el a Németország elleni negyeddöntő napja, ahol a másik oldalon egy igazán erős, tökéletes erőnléttel és taktikával pályára lépő német csapat sorakozott fel. Aki látta azt a 90 percet, soha nem felejti el, hirtelen minden hiányosság nyilvánvalóvá vált, az európaiak feltörölték a padlót a dél-amerikaiakkal. Maradona mágiájába, a csalhatatlanságába vetett hitet a valóság – a fiatal német csapat formájában – ízzé-porrá zúzta.
A Fidesz-kormány tevékenysége mintha ugyanezeket a jegyeket mutatná, a személyi állomány kiválasztásánál számos hiányosság ütközik ki, a kormányzat felrúgja az alkotmányosság és a gazdaságpolitika írott- és íratlan szabályait, döntései mögött koherens stratégiát nem lehet felfedezni. A kormány óriási kockázatot vállal azzal, hogy mindent egy lapra – a gazdasági növekedés dinamikus beindulására – tesz fel. Egyelőre úgy tűnik, nyerésre állnak: a hiánycél jövőre meglesz, a közvélemény-kutatások szerint hatalmas népszerűségi fölényüket nem veszélyezteti semmi.
Valóban előfordulhat, hogy beválik a hazardírozás, és Magyarország kitör a tragikus gazdasági- és népesedési folyamatokból. Az emberben azonban ott motoszkál az is, hogy mi történik akkor, ha ez nem sikerül? Ha a kormánynak egyszer csak szembe kell néznie olyan erővel, vagy folyamatokkal, amelyek legyőzésére nem lesz elég a hit? Csak reménykedhetünk, hogy ez nem történik majd meg, mert a német-argentin meccsen látható összeomlást gazdasági-politikai életünkben nem lesz szórakoztató végignézni.
