Külön fejezetet nyithatnánk arról is, amiről nem szól a médiatörvény. Korábban írtam már olyasmiről, hogy a médiaalkotmány miben szólt másról, mint a rákövetkező törvény, sokat foglalkozott az EU és a hazai nyilvánosság azzal, hogy milyen kérdéseket kezel veszélyesen, de arról, hogy miről nem szól, még elemző szinten sem érintették. (Olyan említés azért már történt, hogy még nem fejtették ki, mit kell érteni kiegyensúlyozottság alatt, amire a válasz az, hogy ezt az előző törvény sem fejtette ki. Akad azért néhány példa, de sok jelentős téma mindmáig nem merült fel.)
Az egyik ilyen dolog, amiről nagyon nem szól, noha sajtótörvény és médiaszabályozás is kíván lenni, az a helyi médiumok működési szabadságáról való gondolkodás. Ennek alapfeltétele – ahogy egyébként a közszolgálatinak is, de arra történik jó szándékú utalás, ha nem is tudjuk konkrétan miképp valósul meg –, az anyagi függetlenség.
Léteznek a helyi szinteken alkotóközösségek, akik azonban vagy civil kalózkodók, és viszonylag alacsony professzionalizmust valósítanak meg, vagy valamivel jobbak, de akkor meg függnek az önkormányzattól. Az anyagi függésen keresztül, ha az párosul némi politikai elvárással – márpedig mindig párosul – gyorsan végbemegy a prostituálódás. Például az önkormányzat megrendel egy kerületi imázs-filmet. A stáb örül a munkának, megpróbálja az önkormányzatot a lehető legpozitívabb módon beállítani, mi más feladata is volna egy imázs-filmnek? Aztán másnap folytatják a napi rutint, az események taposómalom szerű dokumentálását, szerkesztését, adásba küldését. Fogalmuk sincs a készítőknek, hogyha egy imázs-film elkészítését elvállalták, már nem etikus másnap az objektív szerepet eljátszani, mert nem lehetnek többé hitelesek Hogy nézne ki, ha például a magyarországi imázs-film alkotói holnap bejelentenék, hogy most pedig híreket mondunk? Önmagában tehát egyáltalán nem az imázs-film készítésével van baj, hanem a szerepcserélgetéssel.
A helyi médiamunkások gyötrő kiszolgáltatottságban vannak, s persze valószínűleg etikailag sem képzettek. Mégis nem rájuk kell haragudnunk, hanem azokra a politikusokra, akik manipulálják őket. A végeredmény pedig drámai, a helyi médiumok - tisztelet a kivételnek -, prostituálódnak. De mindig a futtató van erkölcsileg mélyebben, nem a kiszolgáltatott kurtizán. A jogalkotónak pedig kifejezett feladata volna, hogy azon meditáljon, miként lehetne olyan környezetet teremteni, ahol a kiszolgáltatottság csökken. Ez a jogalkotó lehet a helyi önkormányzat, de lehetne maga a Parlament is. Nos, az erről való gondolkodás teljes mértékben hiányzik a médiatörvényből, ezek után a preambuluma, mely szerint a szólásszabadság és a társadalmi felelősség biztosításaként született, helyi szinten biztos csak üres szóvirág marad.
