Amikor a hazai közbeszédben pártrendszer átalakulásáról szoktak beszélni, akkor sokszor elhangzik: a Tisza Párt „leuralta az ellenzéki térfelet. Egy másik (döntően ellenzéki) megfogalmazás pedig úgy szól, hogy Magyar Péter egy alternatív Fideszt akar felépíteni, vagyis a kormánypárt helyébe akar lépni.  Ezen értelmezések szerint az új kihívó tehát csak átveszi, lecseréli a korábbi kínálatot, nem hozott semmi újat magával. Mi ehelyett amellett érvelünk, hogy ennél egy jóval összetettebb folyamatról van szó, ami nem érthető meg az ellenzéki politizálás régi sémájából kiindulva.

Bár hajlamosak vagyunk csak az ellentétet látni, a hidegháborúban Nyugaton és Keleten az átlagemberek nem feltétlenül gondoltak teljesen mást az élet alapvető dolgairól, mint az ellenoldal állampolgárai. Erre példa, hogy A Szabó család kiváltotta egy újságíró érdeklődését az Atlanti-óceán túlpartján. Jane Perlez, a New York Times munkatársa forrásként használta a sorozatot a magyarok Kádár-kori nosztalgiájának megértéséhez. Csakhogy nem a magyarokat ismerte meg a sorozatból, hanem egy örök emberi érzületet: a biztonság iránti vágyat. Az 1980-as évek gazdasági-technológiai átalakulásán alapuló kapitalizmus szétrombolással fenyegette a szociális kohéziót a posztszocialista térségben, éppúgy, mint Nyugaton.

Az elhíresült Hont András–Orbán Viktor médiaesemény kapcsán írott médiaetikai elemzésében Zsolt Péter kifejti, miben különbözik egymástól az interjúkészítés és a beszélgetés.

A Hont-Orbán interjú és a rá érkező reakciók nagyon sokat árultak el arról, hogy milyen problémái vannak a magyar demokráciának. Ezeket tárja fel Rajnai Gergely blogbejegyzése.

A Reménytelenül című új magyar film (rendezte Rózsa Gábor) felkavaró alkotás. Szűk költségvetésből készült, független filmről van szó, amelyben nem csak József Attila személyes drámája tárul fel, de pszichiátriai kezelésének stációi is. A filmből kiderül, reménytelen-e, ami annak látszik.

A “történelem ismétli magát” kifejezést rendszerint negatív kontextusban szoktuk emlegetni, elvégre a fejlődést a lineárisan előre tartó haladással azonosítjuk. Ha a történelem valamilyen módon visszatér, azt kudarcként éljük meg. Amit úgy érzünk egyszer már meghaladtunk, végleges, lezárt ügy, nem kell vele foglalkozni többé. Holott gyakori, hogy régi problémák új köntösben jönnek elő, ilyenkor a történelem épp, hogy segít minket az alkalmazkodásban. Így van ez napjaink geopolitikai átalakulásával is.

A több mint 15 éve regnáló Orbán-rendszerben a Fidesz egyik stratégiai előnye a politikai közép, ún. a-la-carte szavazók meggyőzése és megtartása. Ők azok, akik nélkül egy szoros és kiélezett helyzetben nagy valószínűséggel nem tud győzni se a Fidesz, se a TISZA Párt. Ám nehogy azt gondoljuk, hogy ez valamilyen magyar sajátosság: a világ demokráciái tele vannak a-la-carte szavazókkal.