Akik olvasták a Méltányosság Politikaelemző Központ 2021-ben megjelent Az uralkodó párt című könyvét, azok számára nem jelenthet újdonságot, hogy a hosszú ideig kormányzó, ún. domináns pártot nem tekintjük sem negatív, sem pozitív fogalomnak, hanem önmagában elemezzük az adott pártjelenséget. A Fideszt egyértelműen a domináns pártok közé soroljuk. Hasonló a bajor Keresztényszociális Unió (CSU), hiszen a párt, amióta létezik, azaz 1946 óta, szilárdan kézben tartja Bajorországot. Lényegben a párt adja folyamatosan a tartományi miniszterelnököt. Ám a párt hullámvölgyben van, és ez vizsgálati alapot adhat a magyarországi folyamatok elemzéséhez.

Az Európai Uniót gyakran kritizálják azért, mert nem elég demokratikus. Az euroszkeptikus politikusok rendszerint előhozakodnak a „demokratikus deficittel”, ami abból adódik, hogy egyre több és több fontos döntést hoznak meg európai szinten, miközben a brüsszeli döntéshozók nagy része nem rendelkezik közvetlen választói felhatalmazással. Ennek eredményeképp a polgárok által nem ismert kinevezett bürokraták hoznak meg fontos politikai döntéseket.

A magyar pártoknak több típusa létezik. Vannak, amelyek jók itthon, de külföldön kevésbé. Vannak, amelyek nem annyira erősek itthon, de külföldön számolnak velük. S vannak, amelyek se itthon, se külföldön nem mérvadók. Az Európai Unió és Parlament – bármennyi kritika éri őket – továbbra is fontos. A nemzetközi szervezetek – s nem csak az említett kettő – tükrei a magyar politikának.  

A Foreign Affairs magazinban nemrégiben kiváló írást közöltek Walt Rostowról és az általa megalkotott modernizációelmélet hatásairól az amerikai külpolitikai stratégia-gyártásra. Miközben az írás rámutat arra, hogy Rostow munkássága rendkívül ellentmondásos, aközben azt is bemutatja, hogy mekkora hatással lehet akár egyetlen ember elképzelései a világra. A cikk egy óda a politikai gondolkodás fontosságához. Ami felveti azt a kérdést, vajon hol maradnak napjaink átfogó társadalmi elméletei?

Mi lett volna ha a Star Wars története A birodalom visszavág-gal ért volna véget, és soha nem készült volna el A jedi visszatér? Alighanem a filmtörténelem egyik leginkább követelt folytatása. Valami hasonló helyzet érik most Szlovákiában a választások után: Robert Fico visszavág, az ellenzéki pártok pedig megpróbálnak újra esélyt teremteni önmaguk számára a visszatéréshez.

Ahogyan egy, a blogon megírt korábbi bejegyzésünkben (Mit kezdjen a magyar mozi a szélsőjobbal?) kifejtettük, a magyar szélsőjobboldal filmes története még forgatókönyvre vitelre, illetve megfilmesítésre vár, mert a legtöbb film nélkülözi a valós motivációkat, és ebből fakadóan a történeti drámaiságot. Ezúttal egy más típust képviselő szélsőség filmes ábrázolására tekintünk ki. Igaz, nem külön politikai irányzat, „csak” egy erőszakszervezet, de a nyilasokhoz hasonló misztikus köd övezi a magyar történelem legrettegettebb rendőri szervét, az Államvédelmi Hatóságot. Bár a Rákosi-korszakról szóló filmek többsége megidézi a galambszürke egyenruhás testületet, a legtöbb film mégse jut tovább az öncélú rettegtetésen és az allegorizáláson. Egy film (Franciska vasárnapjai) kilóg ebből, ám az pedig túl korán érkezett, s ezért feledés lett a sorsa. S ismét adódik a kérdés, amit korábban feltettünk: nem feladata a demokratikus nevelésnek az is, hogy szembesítse az állampolgárokat azzal, hogy bárki vétlen szemlélőből tettessé válhat?

Minden az arab-izraeli konfliktusról szól ma a hírekben. De miért fontos ez politikailag? Rajnai Gergely blogbejegyzése erre keresi a választ.