Véget ért az Európa jövőjéről szóló tanácskozás-sorozat, amely azt a célt szolgálta, hogy az állampolgároknak nagyobb szava legyen az unió irányításában. De vajon sikeres volt, és ez megemelte a demokrácia minőségét? Attól függ mit értünk demokrácia alatt.

A konferencia részeként négy tematikus állampolgári panelt rendeztek, amelyben 800 véletlenszerűen kiválasztott résztvevő tehetett ajánlásokat különböző területeken, amelyből 178 uniós szintű szakpolitikai ajánlás született.

Lévén, hogy ez az első ilyen tanácskozás, természetesen sokféle kritika megfogalmazható vele szemben. Hagyott kívánni valót a kezdeményezés például a részvételi demokráciával foglalkozó elemzők számára, mivel megszervezése épp az unió technokrata jellegét hangsúlyozta ki. A résztvevők kiválasztása bizonyos – elvben semleges – depolitizált szempontok szerint történt. Miközben számított az állampolgárság, a vidék/város ellentét, a társadalmi-gazdasági háttér, a nem, valamint a kor, addig a kiválasztási kritériumok egyáltalán nem vették figyelembe az unióhoz való viszonyt, vagy a részvevők politikai orientációját. Az, ha valaki például valamilyen politikai tisztséget visel, vagy egyéb módon részt vesz a politikában, kizáró tényező is lehetett. A tanácskozás ilyen szempontból egy elképzelt, idealizált “nép”-et kísérelt meg megszólítani.

Eredményeitől függetlenül a konferenciának mégis előnye, hogy felismerte az EU régóta fennálló demokrácia-deficitjét. Ha úgy tetszik, a politikatudomány évtizedes vitái utolérték a politikusokat. Rendkívül érdekes szempontot vet fel a kezdeményezés értékelésekor ennek kapcsán Richard Youngs, a Carnegie Europe elemzője, aki arra világít rá, hogy miközben fontos az állampolgári részvétel növelése, önmagában ettől még nem oldódik meg az unió demokratikus deficitje, további innovációk, demokratikus reformok szükségesek ennek eléréséhez.

Miközben Youngs amellett érvel, hogy szép-szép az, hogy összehozzuk a különböző tagállamok lakosait az inkluzivitás jegyében, aközben ez a narratíva részben elvonta a figyelmet a komolyabb politikai reformokról. Ugyan a konferencia jó irányba tett lépés volt az állampolgári részvétel előmozdítása szempontjából, semmit nem tett azért, hogy csökkentse az európai demokrácia minőségének romlását. Youngs szerint sokkal nagyobb szükség van változásra ezen a téren, mint amit a tagállamok, vagy az európai intézmények hajlandóak elismerni. Jelenleg hatalmas szakadék tátong például a szakpolitika és a politika között. Az ilyen állampolgári kezdeményezések hasznosak közös szakpolitikai ajánlások tételére, a demokratikus folyamatokat azonban nem mozdítják előre, hiszen az uniós intézményrendszeren és politikán múlik, hogy egyáltalán alkalmazzák őket. Arról nem is beszélve, hogy a politikusokon semmilyen módon nem számonkérhető a megvalósulásuk.

Youngs szerint az Európai Uniónak rendelkeznie kell egy vízióval a tekintetben, hogy hogyan nézzen ki a jövő demokratikus rendszere. Az állampolgári kezdeményezéseket e köré kellene építeni. A szerző rámutat arra, hogy ezzel szemben sok politikus és elemző hajlamos arra, hogy csak akkor tekintse sikeresnek az állampolgári részvételt, ha mélyebb európai integrációhoz vezet. Ez abból a – szerinte téves – feltételezésből ered, hogy úgy vélik: az állampolgárok csak akkor fogják hitelesnek tartani a részvételt, ha abból a mélyebb integráció felé mutató szakpolitikai javaslatok következnek. A konferencia ajánlásai ennek megfelelően a demokratikus reformokra vonatkozó elképzeléseket összekötik azzal, hogy szükség van a közös európai identitás elmélyítésére. A tárgyalássorozat vége felé sokan, többek között Emmanuel Macron is, amellett érveltek hogy a tanácskozás elvezethet egy új európai alkotmány kezdeményezéshez. Ez azonban háttérbe szorítaná a demokratikus megújulás kérdését, és függővé tenné bizonyos intézményi, vagy szakpolitikai változtatásoktól. Ha az a cél, hogy magasabb minőségű demokrácia legyen, akkor ennek kell lennie a prioritásnak, függetlenül attól, hogy mit jelent az EU intézményi reformja szempontjából, vagy attól, hogy milyen irányba mozog az uniós integráció. Az európai együttműködésnek a demokratikus fejlődést kell szolgálnia, ahelyett, hogy bizonyos uniós szakpolitikai kérdéseket véleményeztetnének az állampolgárokkal, ami azt az érzést adhatja a résztvevőknek, hogy csak az Európa-párti válaszok jó válaszok.

Youngs felvetése azért fontos, mert rámutat arra, hogy miközben az Európai Unió kezdi felismerni, hogy a liberális demokrácia körül kialakult válság nem oldható meg pusztán politikai eszközökkel, azt még nem tudja milyen irányba lépjen. Érzékeli, hogy az állampolgárok úgy érzik nincs tényleges beleszólásuk az uniós politikába, de még nem tudja hogyan számolja fel a hosszú ideje fennálló demokratikus deficitet. Ez részben ahhoz vezet, hogy összetévesztik a mélyebb európai integrációt a tényleges intézményi, és demokratikus reformokkal, másfelől ahhoz, hogy a demokratikus fejlődést csakis mikroszinten tudják elképzelni. Márpedig ez nem fogja csökkenteni a külső kritikák intenzitását, és az állampolgári elégedetlenség érzését.

Lakatos Júlia