Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

A kiskondás meséje és a tanult tehetetlenség

2022. április 18. 09:21 - Méltányosság Központ

Ötvenkét évvel ezelőtt hunyt el Veres Péter. A paraszti világ bemutatása segít megérteni az orosz és magyar társadalom magatartását.

hortobagy-4572580_960_720.jpg

Ötvenkét évvel ezelőtt, 1970. április 16-án elhunyt Veres Péter író, parasztpárti politikus, a Nemzeti Parasztpárt elnöke (1945-1949). A balmazújvárosi szegényparaszt fiatal szívós munkával, önműveléssel gyarapította tudását, és fölemelkedett az értelmiség sorába.

Manapság nem nagyon olvassák szépirodalmi jellegű írásait (egyéb írásait sem, habár az Alföld parasztsága című szociográfia nagyvonalú fogalomhasználata és sok leegyszerűsítése ellene gyakran hivatkozott alkotás a szociológiában). Holott Veres Péter megható novellákban minden manír nélkül mutatta be a falusi társadalom kizsákmányoltjainak életét, pl. Kis kondás cím elbeszélésében.

A cím nem véletlenül idézi a népmesék jellegzetes archetípusát, a vitézségével és eszével, emberségével diadalmaskodó „legkisebb fiú” karakterét, aki jutalmul megkapja a királykisasszonyt. E novellában ez nem sikerülhet. A sok bántást szenvedett kiskondás megszökik a nagygazdától, ám szegényparaszti apja, aki a megélhetést és a fia jó hírét félti, visszaviszi. Az apa azt mondja: „Majdnem kétharmadát eltöltötted az esztendőnek, ott benn a bíred [ti. béred – P. Á. megjegyzése], a malacod, azt nem hagyhatjuk ott. Így se lesz a télen mit enni.” (75. o.) „És másnap, setét hajnalon, hogy senki se lássa, visszavitte hozzá [ti. a gazdához].” (76.) Vagyis, hiába az egyén igyekezete, és akár ellenállása, menekülése a rossz bánásmód elől, a szegények nem tudnak kikerülni a társadalom és a szűkebb közösség, a falu szigorú, „feudális” elemekkel átszőtt rendje, a munka világa és a kenyérféltés diktálta keserű sorsból.

          De hogyan jön Veres Péter fenti novellája napjainkhoz?

Februárban Putyin elindította a háborút Ukrajna ellen, és az orosz társadalom nagy része láthatóan semmilyen ellenállást nem tanúsít a hatalommal szemben. Sok elemző hajlamos ezt egyszerűen az orosz média agymosásával, vagy éppen a rendszer keménységével magyarázni. Meglátásunk szerint azonban ennél a helyzet bonyolultabb. Oroszország népe a 20. században egyszer sem élt meg valódi, működőképes demokráciát (1917 tavasza és nyara kaotikus volt, az ország háborúban állt, a jelcini évek pedig inkább a válságkezeléssel teltek el).

          Ahogyan a nyugati elemzők rácsodálkoznak az orosz propaganda elfogadottságára, úgy csodálkoznak sokan azon, hogy az április eleji magyarországi választáson a Fidesz letarolta a vidéki választókerületeket. Sokan hajlamosak leegyszerűsítve a propaganda sikerével, a falusi / kisvárosi lakosság tájékozatlanságával és egyéb tényezőkkel magyarázni a győzelmet, jócskán elragadtatva az előítéletektől.

          A két eset nagyon más. De van egy közös elem, amely túlmutat az aktuálpolitikán, és a történelemben gyökerezik. Nem önmagában a demokratikus hagyományok hiánya, hanem valami más. Távol álljon tőlünk a nyugati világ túlzott magasztalása, de Nyugaton kialakult évszázadokon keresztül az a tudat, hogy a szabad embernek / polgárnak / választónak van esélye a hatalom befolyásolására. Közép- és Kelet-Európában azonban a történelemben ritkán adódott alkalom arra, hogy az elnyomott rétegek sikeresen befolyásolják a politikát. Közép- és Kelet-Európában a jobbágyság tovább fönnmaradt, és az elnyomott földműves népesség számára a politika valami távoli dolog volt. Olyasmi, ami az urakra (bojárokra, pánokra, junkerekre, dzsentrikre) tartozik. A Kis kondás hőséhez hasonló fiúk számára az út ki volt jelölve: parasztok örökre, ha pedig nem akarnak azok lenni, alkalmazkodniuk kell uraikhoz, megtagadva önmagukat.

Az úrtisztelet, a helyi uraságban a világ közepét látó mentalitás áthúzódott a 20. századra. 1917-ben, illetve 1945-ben úgy tűnhetett, hogy az arisztokraták, orosz bojárok, magyar dzsentrik, porosz junkerek uralma után megvalósulhat a valódi népképviselet. Csakhogy mindenütt az állampárti diktatúrák alakultak ki, amelyek elfojtották a maradék egyéni kezdeményezést. Még plusz szerencsétlenség, hogy a náci Németország és a sztálini Szovjetunió kiirtotta az Elba és a Volga között fekvő térségben az értelmiséget, a polgárságot és a parasztságot, tönkrevágták a szakszervezeteket és civil szervezeteket, egyszóval minden olyan csoportot, amely magával hozta volna az alulról kezdeményezés szellemét. A szovjet és kommunista állampárti rendszerek roncsain pedig a legdurvább menedzser-kapitalizmus kezdett tenyészni, ami meggyűlöltette a Nyugatot és a kapitalizmust (ld. sokk-terápia, IMF-hitelek, válságkezelő csomagok) sokakkal.

          A Kis kondás története mutatja, hogy a közép- és kelet-európai – így a magyar és orosz – társadalmakban megtalálható az a jelenség, amelyet a szociálpszichológia tanult tehetetlenségnek nevez. Vagyis az egyének, ha nem képesek kitörni sorsukból, egy idő után passzívvá, apatikussá válnak, és elfogadják a felsőbb hatalmakat. Számos kísérlet bizonyította, hogy az állatok viselkedése megváltozhat, ha folyamatosan kudarc éri őket: ha állandóan büntetést kapnak a szökési kísérletért, akkor leszoknak arról, hogy kezdeményezzenek, és akkor sem szöknek meg, ha gazdájuk a kaput nyitva felejti, vagy esetleg szándékosan nyitva hagyja. A történelmi traumák mutatják, hogy az embercsoportok képesek hasonló magatartás kialakítására, ha hosszú évszázadok alatt kudarcok érik őket. De van jó hírünk is: számos példát tudunk említeni olyan országokra, amelyek megbirkóztak a tanult tehetetlenséggel (a 20. század eleji Svédországtól kezdve az 1945 utáni Nyugat-Németországon át számos mai föltörekvő harmadik világbeli országig). Ám ezt többször valamilyen krízis indította el. A nehezebb, de szerencsésebb út, ha nem várnak krízisre, hanem különböző lakóhelyű, érdeklődésű egyének találnak olyan célokat, amelyért érdemes megküzdeni a fönnálló hatalommal, és rájönnek, hogy a célok közösek. E pontról elindulhat egyének horizontális szerveződése, közösséggé formálása. Vajon vannak-e ilyen célok ma a Duna és a Volga partján?

Paár Ádám

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr1717809247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása