Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, majd Márki-Zay Péter évértékelő beszédeivel hivatalosan is beindult a 2022-es országgyűlési választási kampány. Mostantól minden a választói mozgósításról szól.
Nem véletlen volt Orbán Viktor központi üzenete, hogy nem lefutott a meccs, csak akkor lehet győzelemre váltani az utóbbi évek energiabefektetését, ha mindenki elmegy szavazni. Ha hátradőlnek, ha nem végzik el a szükséges munkát, akkor a “nemzet mumusa”, Gyurcsány Ferenc fog visszatérni. Ezzel szemben Márki-Zay Péter a (korábbi) Fideszes szavazókat igyekezett megszólítani, rámutatva arra, hogy az ígéretekkel szemben Magyarország nem előre ment 2010 óta, hanem hátra. Világos üzenetek, amelyek a létező legegyszerűbb kommunikációs síkon mozognak, hogy minél több emberhez eljussanak. De vajon jó-e, ha a kampány során szinte teljes mértékben megszűnik a politikai kommunikáció árnyaltsága?
Ez attól függ honnan nézzük. Stratégiailag egyértelmű a válasz. Kampányhajrában nem filozofálni kell, hanem mobilizálni. Mégis úgy vélem, hogy szólnak érvek a mellett is, hogy a kampányok “rétegesen” érveljenek. Éppúgy szükség van komplex(ebb) üzenetkre, mint könnyedén megjegyezhető szlogenekre.
Persze könnyű kívülről beszélni a kampányokról, ha valaki nem vesz részt bennük. Belülről egész mások a szempontok. A szavazók is teljesen mást várnak a kampányoktól, mint az elemzők, a média úgyszint. Látszólag tehát minden ellene szól annak, hogy ne csak a “jó-rossz” skálán mozgó, direkt üzeneteket halljuk a politikusoktól ebben az időszakban, hanem átfogóbb (nem feltétlen szakpolitikai síkon mozgó) érvelést is arról milyen rendszerben képzelik el a kormányzásukat, és ez hogyan illeszkedik a nemzetközi folyamatokba.
Nem azt mondom, hogy ez egyáltalán nem létezik Magyarországon, de kampány során szorul háttérbe leginkább ez az amúgy is mostoha műfaj. Hogy csak egy példát hozzak mindkét oldalról; meglepő módon Orbán Viktor évértékelőjébe a kampány ellenére belefért egy gondolatmenet a Fidesz és az EU eltérő nemzetképéről, míg Gyurcsány Ferencébe egy utalás arra, hogy meg kell teremteni a két oldal együttműködésének feltételeit a választás után. Ezek nem a szokásos kampány-panelek, sokkal inkább nyugalmi időszakban (pl. választásokat követően győzelmi pozícióból, vagy vesztesként a politikai építkezés részeként) elhangzó gondolatok. Ami miatt viszont értékesek, és érdemesek volnának a média általi fokozott figyelemre, az az, hogy a végletekig leegyszerűsített üzenetek sok esetben kontraproduktívvá válnak, és épp a politikától való elfordulást eredményezik.
Sokszor hallani azt, hogy a magyar választók azt akarják, hogy megmondják nekik, kire szavazzanak, csakhogy egy réteg azt is szeretné, hogy megmondják miért. Számukra nem elég az ellenkező politikai oldallal való riogatás. Az, hogy a Kétfarkú Kutya Párt 2014 óta bejegyzett pártként ennyi ember szimpátiáját képes volt megszerezni (még ha stratégiai megfontolásból nem is feltétlen rájuk adják szavazatukat), illetve az, hogy a különböző álpártok rendre el tudnak szipkázni szavazatokat a fő indulóktól, rámutat arra, hogy létezik egy szűk réteg, amely elmegy szavazni, de nagy mértékben kritikus a létező politikai kínálat színvonalával szemben. Egyszerűen több szellemi muníciót vár a politikától, mint amit jelenleg kap.
A 2022-es választás sok szempontból ennek a rétegnek a döntésein fog múlni.
Fontos tehát a saját tábor mozgósítása, de még fontosabb azok meggyőzése, akik úgy gondolják, hogy a politikusok homogén, infantilis tömegnek nézik a választókat. Az észérvekbe fektetett energia szavazatokban mérhető eredménye nem alábecsülendő.
Lakatos Júlia
