Az elmúlt hetekben a figyelem túlságosan is csak a miniszterelnök-jelölti előválasztásra koncentrálódott, és alig kapott figyelmet, hogy megszületett egy új ellenzéki fenomén: a hazafias ellenzék. Csizmadia Ervin történeti kontextusba is helyezi a fogalmat.
Új helyzet van a magyar politikában, merthogy nem csak egy egységes ellenzék jelent meg, és aspirál 2022-ben választási győzelemre, hanem ennek az ellenzéknek van egy merőben új (talán még saját magát is meglepő) tulajdonsága. Hogy tudniillik hazafiasnak nevezi magát.
Érdekes módon a Márki-Zay jelenség mellett erre a publikum kevésbé rezonált az elmúlt hetekben, holott az ma a magyar politika legnagyobb durranása. Különösen akkor, ha a dolgot a maga történetiségében nézzük, azaz a 20. század elejének baloldali és liberális szemüvegen keresztül.
Ady Endre korában volt közismert kategóriája a hazai bal- és liberális oldalnak, hogy a jobboldali kormánypártban és a közélet számos kulcspontján hazaffyak ülnek. Mondani sem kell, hogy ez egy pejoratív jelző volt azokra a kormánypolitikusokra és közéleti szószólókra, akik azt gondolták magukról, hogy egyedül ők gondolkodnak nemzetben, míg ellenfeleik nemzetellenesek. A hazaffy szó használatával a korszak baloldalijai és liberálisai ki akarták pellengérezni ezt a fajta karaktert. A kifejezés jó száz éves karriert futott be, hiszen nemcsak a 20. század elején, de a legutóbbi időkig az ellenzéki térfélen gúny tárgya volt a – nevezzük így – túlzott hazafiság, a túlfeszített nemzeti érzület.
Azonban valami történt az ellenzéki oldalon, mert az utóbbi időben kiléptek ebből a megközelítésből. Kezdődött Gyurcsány Ferenccel és a DK-val, s már évekkel ezelőtt. Kevesen figyeltek fel rá, de Gyurcsány már a Sokak Magyarországa című, pár évvel ezelőtti programban is beszélt arról, hogy ő és pártja a nemzeti és a nemzetekfeletti (föderális) szempontot nem tartja egymással szembenállónak. Folytatódott azzal, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölti kampány második fordulója után Karácsony Gergely (immár nem, mint jelölt, hanem mint Márki-Zay Péter fő támogatója) Kölcsey Ferencre és a reformkorra utalva ezt a négy szót emelte ki: a haza minden előtt. És ma már ott tartunk, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje is a hazafisággal kampányol.
Úgyhogy: új helyzet van.
Az elmúlt harminc évben ilyen még nem volt. Antall Józseftől kezdve a jobboldal természetesnek tekintette, hogy ő képviseli a nemzetet és ellenfelei valamilyen sajátos képződmények, akik különféle globális érdekek hazai szószólói. Baloldaliak és liberálisok pedig illeszkedtek ehhez a jobboldali percepcióhoz, és nemigen csipkedték magukat, hogy valamilyen alternatív nemzetfelfogást fejtsenek ki. Persze a mai kormányoldal nyilván most is ezt gondolja, és továbbra is magát tekinti a nemzetelv egyetlen hiteles képviselőjének.
Nem tudjuk, mi lesz az ellenzéki hazafiság sorsa, képes lesz-e hat nagyon különböző irányból érkező és a nemzeti szemponttal korábban nagyon ambivalens viszonyban lévő pártot tartósan közös nevezőre hozni, de az bizonyos, hogy – tartalmi értelemben – az ellenzék hazafiasságának középpontba állítása van olyan horderejű innováció, mint a hat párt egységesülése. Azt is mondhatnánk: mindez alapját is jelenthetné egy megváltozott politikai közéletnek. Hiszen a Fidesz oldaláról is sokszor fogalmazták meg az elmúlt évtizedben, mennyire hiányolják az ellenzék nemzeti elkötelezettségét, s azt állították, hogy addig nem is nagyon tudnak mit kezdeni az ellenzékkel, ameddig az nem változtat politikai profilján, és nem lesz érzékenyebb a nemzeti kérdésekre.
Most az ellenzék immáron hazafias, még ha sokak számára ez meglepő is, vagy ezt csak taktikai változásnak is hiszik. Egy bizonyos:
a magyar politikában új helyzetet idézhet elő ez a „mindenki hazafi” állapot. A kérdés csak az, hogy új jelszavát az ellenzék hogyan tölti majd meg tartalommal, és milyen válaszokat ad például arra a kérdésre, hogy mi a nemzetállam szerepe a globális korban.
Még azt is megérhetjük, hogy nemzeti liberális pártok népesítik be a politikai mező teljes spektrumát.
Csizmadia Ervin
