Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Őrségváltás küszöbén?

2021. március 01. 09:08 - Méltányosság Központ

A koronavírus-járvány árnyékában még inkább felgyorsult a verseny a világpolitikában a vezető szerep megszerzéséért. Ebben a küzdelemben a Nyugat nagyon komoly hátrányba került, mivel a XXI. században jelentősen felértékelődött alkalmazkodási képesség tekintetében súlyos hiányosságokat mutatnak.

america-3582772_1920.jpg

Az elmúlt egy évben többször is hallhattuk már azt a gondolatot, hogy a járvány nem egy teljesen új helyzetet teremtett a világban, hanem csak sokkal láthatóbbá tette és felgyorsította a már zajló folyamatokat. Egy ilyen folyamat a nemzetközi politikában a Nyugat befolyásának csökkenése és a keleti hatalmak, azon belül is elsősorban Kína felemelkedése. Az Európai Uniót nagyon megviselte a koronavírus-járvány, a tagállamok lényegében egymástól teljesen függetlenül cselekedtek az első néhány hónapban (sőt sokszor akár egymás ellenében is ld. az egészségügyi védőeszközökért folyó harcot vagy ezen eszközök exportjának tilalmát) és az Európai Bizottság heves tiltakozása ellenére a határok is lezárásra kerültek. Ezzel az EU egyik legfontosabb vívmányának tartott schengeni egyezmény is veszélybe került, hiszen például az oltásútlevelek bevezetése folytán a határellenőrzések még jó ideig velünk maradhatnak (főként, ha ezek az útlevelek tagállamonként el fognak térni egymástól). Az Egyesült Államokban a súlyos belső problémák a korábbiaknál sokkal akuttabb módon jelentkeztek: bő fél év sem telt el a BLM-tüntetésektől a Capitolium ostromáig, miközben a háttérben folyamatosan zajlott a felfokozott indulatokkal tarkított választási kampány. Mindeközben az ázsiai számokhoz képest jelentősen rosszabb járványügyi adatok voltak a legvilágosabb bizonyítékai annak, hogy ezen társadalmak képtelenek voltak megfelelően adaptálódni a megváltozott körülményekhez. A demográfiailag rohamosan öregedő és a technológiai versenyben egyre inkább lemaradó öreg kontinensen különösen látványos volt az ebből fakadó permanens cselekvőképtelenség vagy éppen a félmegoldások erőltetése, amelyek természetesen nem vezethettek eredményre.

Ahhoz, hogy jobban megértsük mindez miért alakult így, vissza kell mennünk abba az időszakba, amikor a Nyugat még hitt abban, hogy a globalizált gazdasági együttműködés kiterjesztésének a következtében előbb-utóbb a keleti, más értékrendet képviselő államok is szépen lassan beilleszkednek a fennálló világgazdasági rendbe. Itt alapvetően azzal számoltak, hogy a piacgazdasággá válásból következő növekvő jólét létre fog hozni egy olyan erős középosztályt, amely ki fogja követelni a Nyugatnak tetsző politikai változásokat és előbb-utóbb hozzájuk hasonlókká válnak (liberális demokrácia bevezetése stb.). Ennek elősegítésére Kína teljes jogú WTO-tagságát is az USA támogatása mellett érte el 2001-ben, illetve a technológiai transzfer jelentős része is amerikai vagy más nyugati cégektől érkezett az országba gyakorlatilag mindenfajta megfontoltság nélkül. A Szovjetunióval szemben (többek között annak példájából okulva) azonban a Kínai Kommunista Párt vezetése világosan látta, hogy a politikai reformok a gazdaság összeomlását és a teljes kiszolgáltatottságot is magukkal vonhatják, ettől pedig két okból is irtóztak. Egyrészt az erős hit miatt, amely szerint csak a KKP képes vezetni Kínát, másrészt pedig még élénken élt az emlékezetben a megaláztatás évszázada, amikor idegen hatalmak kihasználva Kína gyengeségét, kizsákmányolták az ország erőforrásait. Az is erősítette a Nyugat hamis biztonságérzetüket, hogy erősen alábecsülték Kína gazdasági fejlődési potenciálját, egy kizárólag az olcsó munkaerőre építő, alárendelt szereplőnek tekintették, amelyet a fejlett nyugati technológia segítségével könnyen kordában tarthatnak. A belső gazdasági reformok és a nyugati piac megnyitása a Kínában előállított termékek előtt végül azonban nem igazolták ezeket az előfeltételezéseket: Kína a globalizáció legnagyobb nyerteseként és a világ második legnagyobb gazdasági hatalmaként jött ki a hidegháború lezárulta óta eltelt évtizedekből. Ezzel pedig immár joggal törekedhet nemzetközi vezető szerepre, amely világtörténelmi értelemben a normális állapotnak tekinthető, a kínai alávetettség évei inkább a szabályt erősítő kivételek voltak csupán.

A koronavírus-járvány a fenti folyamatokhoz hasonlóan ugyanarra mutat rá: a tanulási és alkalmazkodási képesség ma a legfontosabb komparatív előnyök között van a nemzetközi kapcsolatok rendszerében, ez az egyik legfontosabb jellemzője a sikeres államoknak és társadalmaknak. A kínai berendezkedés éppen ezért vált méltó kihívójává és rendszeralternatívájá annak a nyugati típusú rendszernek, amely a 2008-09-es gazdasági világválság során éppen akkor vesztette el a magába vetett hitét, amikor Kína önbizalma jelentősen megnőtt (ld. ezzel kapcsolatban a 2008-as pekingi nyári olimpia mérföldkő jellegét). Ennek a megnövekedett magabiztosságnak az eredményképpen Kína nemcsak a már meglévő nemzetközi intézményekben igyekszik vezető szerepet kiharcolni, hanem a saját alternatív világrendjét is fokozatosan építi fel és erősíti meg, „sinoizálva” a globalizációt (ld. többek között az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankot a Világbank alternatívájaként). Ezzel pedig szépen lassan a fejlődő világ egy jelentős része számára (ld. Afrika)

Kína válik azzá az igazodási ponttá, akitől az infrastruktúra fejlesztését, a fejlődéshez szükséges hiteleket vagy akár újabban a járvány megállításához elengedhetetlen vakcinákat várhatják, miközben ehhez nem társít szigorú feltételeket, mint ahogy a Nyugat ezt korábban tette (ld. neoliberális gazdasági reformok, demokratizáció).

A járványkezelés eredményei pedig csak még inkább megerősítették azt a képet ezekben az országokban, hogy a Nyugat jelenleg jól láthatóan a saját belső problémáit sem képes kezelni, így tőlük segítséget, illetve mintát egy jól működő társadalmi-gazdasági berendezkedéshez jelenleg nem várhatnak.

Vermes Ádám

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr116444010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MEDVE1978 2021.03.02. 09:57:25

A nyugat hanyatlását számos tényező okozza. Az egyik a fékevesztett globális kapitalizmus. A tőke nagyon jelentősen átalakult Marx óta, ami a népesség döntő részének és a politikusok egy nagyon jelentős részének figyelmét is elkerülte. A tőke ugyanis személytelenné vált, immár nem csak Rotchild báró vagy Weiss Manfréd vagy Rockefeller vagy egy Henry Ford áll tőkésként a folyamatok mögött. Ez azért fontos, mert míg Rotchild báró vagy Weiss Manfréd létrehozhatott egy iskolát, támogathatott egy kórházat vagy megemelhette a munkások bérét, ha sztrájkoltak és látta a nyomorukat, az áttételes nemzetközi tőkét a menedzsment irányítja, ami felé a tulajdonosok közvetítik az igényüket. Ez döntően pedig a profitmaximalizálás. Ráadásul a nemzetközi jellegű cégek esetében a tulajdonosi kör ugye más országokban van, mint ahol befektetnek, tehát a helyzet még személytelenebbé, áttetté válik. Ez nagyon fontos, mert innentől kezdve a menedzsment le fogja cserélni a magyar gyárat a románra / kínaira / dél-koreaira abban a pillanatban, amikor ott jobb megtérülés látszik.
Mindez a tőkeáttetség miatti személytelenség és a profitmaximalizálásra való törekvés okozta az outsourcing hullámot, amivel ugye együtt járt az adminisztratív korlátok leépítése is, azért hogy a külföldi munkás által megtermelt jószág / szolgáltatás importálható legyen. Az outsourcinggal együtt ugye jött a szolgáltatószféra felemelkedése, ami betömte a foglalkoztatási lyukakat és átterelte a munkavállalókat oda. Ez azonban sok problémát okozott: míg mosógépre mindig van szükséged, addig koncertre, csilivili étterembe, turistáskodni stb. csak akkor mész, ha van pénzed és mondjuk nincs pandémia. Emiatt a gyártás egy sokkal biztosabb jövedelemforrás és sokkal jobban generál gazdasági növekedést, mint a szolgáltatások. Egyúttal sokkal válságállóbb is a mindennapi termékek esetében. Egy amerikai pl: először azon fog spórolni, hogy nem megy Vegasba, nem azon, hogy vesz-e telefont.
A nyugati államok tehát kiszervezték maguk alól a gyártás döntő részét, leginkább Dél-Kelet Ázsiába, ezzel egyrészt eltűntetve egy jelentős munkaerőkeresletet, másrészt kiszervezve a stabilabb gazdasági ágakat.
Ebből is adódik, hogy az USA GDP-je kb. 2,4%-al csökkent tavaly, Kínáé pedig még a válság és minden ellenére is nőni tudott ugyanennyivel.

A válság másik része egyértelműen kulturális eredetű. A lényege az eltérő látásmód. A kínai látásmód egy hagyományorientált nézet. A kínai birodalom, a civilizáció több ezer éves, az első császár ie. 247-től uralkodott. Bár maga az államforma megszűnt, maga az entitás, mint az egységes Kína nem vagy csak kis időkre. Az átlag kínai így büszkén tekint a történelmére, mint a világ kulturálisan és gazdaságilag egyik leginkább sikeres civilizációjára, ahol a siker már több mint kétezer éve tart. A hagyományban az is benne van, hogy a kínaiak nem nagyon keveredtek más, nagyon eltérő kulturájú népekkel. Oké, ott vannak az ujgurok, akik mohamedánok, meg a tibetiek, de mindkettő esetében beolvasztó típusú közeledést lehet látni. A kínaiak tehát hiszik, hogy az ő útjuk, kulturájuk a primer, az elsődleges. Bár nem ordítják hangosan, mint Trump, de nekik az elv China first. Ezért nincsen problémájuk mondjuk azzal, hogy mindenféle afrikai diktátorral üzleteljenek, de ettől függetlenül eszük ágában sincs masszívan arab vagy néger migránsokat befogadni vagy a kulturájukat értékelni.

A nyugati módi ezzel szemben az önmarcangolás lett. A nyugati emberek nagy része már szégyelli önmagát, a múltját, az egykori birodalmát. A mindenféle kisebbségek érdekeinek priorizálása, az egység helyett a folyamatos diverzitás hangsúlyozása, a sértődéskultúra, a szoborrombolás mind ebbe az irányba mutat. Ennek természetesen lehet egy olyan kicsit xenofób értelmezése, hogy a nyugat gyarmatosított, utána befogadta a gyarmatról menekülő egyéb színű embereket, akik utána egyenrangú kultúraként próbálták a sajátjukat megjeleníteni. Ma ennek a tobzódását figyelhetjük meg, ennek a termékei a nyugati baloldali pártok és radikális baloldali mozgalmak, mint az Antifa, a Black lives matter vagy cancel culture.
süti beállítások módosítása