Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

1968 és 2020 Amerikában

2020. szeptember 14. 12:19 - Méltányosság Központ

„Mi vagyunk az igazi amerikaiak. Mi még hiszünk a szabadságban. Úgy élünk, ahogy a régiek. Az volt a jó, amikor nem voltak ügyvédek meg computerek. Amikor minden szabad volt.” Ezt mondja a Megint 48 óra című filmben a bőrdzsekis motoros bűnöző az afroamerikai megbízójának, aki két sör fölhajtása között azt feleli: „Érdekes filozófia. Nem akar vele elindulni a választáson?”

motorbanda_1.jpg

     Meghökkentő módon, amennyiben a bűnöző-szubkultúrához tartozást lehántjuk, a filmbéli jelenet akár ma is elképzelhető lenne egy Trump-szavazó republikánus és mondjuk a Black Lives Matter aktivistája között, már ha feltételezzük (s miért ne?), hogy leülnek egy kocsmapult mellé. De furcsa módon a megkésett, ló helyett bömbölő motorparipára pattanó vadnyugati bandita szavai nem csupán az amerikai konzervatív hagyomány Amerika-képét idézik föl. Bizonyos kötődések fölfedezhetőek az amerikai baloldali (természetesen a baloldalt nem az európai értelemben véve) hagyományokkal is. Egyébként a motoros szubkultúra idealizálása elterjedt amerikai konzervatív körökben. Ahogyan William F. Buckley mondta: „jobb szeretném ha kétezer motoros kormányozna,mint az Egyesült Államok összes Volvo-vezetője” (merthogy a sztereotípiák szerint a Volvo-vezető demokrata párti). Az 1960-as években a konzervatívok a motoros bandákat még a radikalizmussal és anarchiával azonosították. Az 1960-as években a liberter, individualista, kissé anarchista motoros életérzés a lázadást fejezte ki a rendszer ellen. Ma ugyanez az életérzés – ahogyan a Megint 48 óra utal rá – kifejezi a lázadást a „politikai korrektség” elve ellen.

20unrest-seattle-mobilemasterat3x.jpg

  A mostani, 2020-as lázadásokat gyakran állítják párhuzamban 1968 (sokszor véres) karneváljával. Felszínes hasonlóságok akadnak (polgárjogi mozgalmak, rasszizmus és antirasszizmus összecsapása, a rendőri erőszak), de legalább annyi a különbség. Mindenekelőtt a 68-as eseményekre akkor került sor, amikor az Egyesült Államok egy véres háborút vívott külföldön (Vietnamban). Jelenleg nincs a vietnami háborúhoz súlyában, kegyetlenségében mérhető konfliktus, amely közvetlenül érintené az amerikai átlagpolgárokat (gondoljunk a besorozásokra!). Ugyanakkor az amerikai baloldal ma Amerikában és egyébként világszerte rosszabb állapotban van, mint 68-ban: elég csak arra gondolni, hogy 68-ban az újbaloldal elutasította az amerikai pártrendszer mindként pártját, s így is képes volt mozgósítani relatíve nagyszámú tömeget. Ma a kétpártrendszer – minden látszat ellenére – szilárd, nem látszik, hogy a Trump-ellenes erők új politikai erőben gondolkodnának.

1968_rankin_og-wr.jpg

A hétköznapi tapasztalatként megélt államnélküliség és a horizontális mobilitás értékei legalább annyira elemei az amerikai baloldali libertariánus értékvilágnak, mint konzervatív ellenpárjának. Sőt, a hippi kultúra mögött is fölfedezhetőek – meglepő, de egyébként logikus módon – olyan értékek, amelyek egy, maga korában liberális értékvilághoz kötődtek: a függetlenség, a horizontális mobilitás kultusza. A George Floyd minneapolisi afroamerikai lakos megölését követő lázongások példát nyújtanak arra, hogyan ötvöződhetnek a különböző politikai, eszmei hagyományok. Világosan látni kell, hogy a mozgalmaknak van egy masszív liberter vonulata, amely a rendőrség-ellenességben, a rendőrség lefegyverzésében jelentkezik, s azt váltaná föl a lokális társadalom önvédelmével. Ez a törekvés nem áll messze a klasszikus angolszász szabadságfelfogás Vadnyugaton megélt hagyományától: államhatalom s rendőrség hiányában maga a fölfegyverzett-fölfegyverezhető nép, a társadalmilag megszervezett erőszak biztosította a védelmet veszélyhelyzet esetén, s nem valamiféle rendőrség, amely a „zsarnokság” karja klasszikus angolszász liberális fölfogásban.

A Minneapolisba lóháton bemasírozó Fekete Lovasok cowboy-imitátorai összekötik a liberter hagyományt az afroamerikai önvédelemmel, s új elemként hozzáteszik a „fehér-központú erőszakos kapitalizmus” elleni küzdelmet. S látni kell, hogy a békés vagy radikális eszközű, de mindenképpen bőrszín-határon felülemelkedő tiltakozás mögött jelen van – egyébként az események dinamikájából fakadóan teljesen logikus módon – egy új típusú afroamerikai fajvédő mentalitás is, amely céljaiban is radikálisan fogalmaz, s amelyet nem kell túlértékelni, de szemet hunyni fölötte legalább akkora hiba lenne. Mindenesetre furcsa, ha egy mozgalom, amely az előítélet ellen küzd, megtűr maga mellett olyanokat, akik éppoly előítéletesek, csak éppen a másik oldallal („fehérek” / Trump-szavazók) szemben. Az nem furcsa (legfeljebb nem okos), hogy a rendőrség ellen küzd, hiszen a klasszikus liberter hagyományból a rendőrség elutasítása következik. Más kérdés, hogy ez mennyire életszerű a mai – erősen túlfegyverzett – Egyesült Államokban (A seattle-i zóna összeomlása mutatja, mennyire anakronisztikus ez a liberter-anarchista utópia).

  Mind a rendpárti (20. századi új)konzervativizmus, mind az újbaloldal 1968-ig vezeti vissza a gyökereit, legalábbis az Egyesült Államokban. A konzervatív ellenforradalom 68-ra reagált, sőt Nixon, majd Reagan – akarva, akaratlanul – alakították a Demokrata Párt arculatát: ellökték az identitáspolitika irányába. A 68-asok kétségbeesve látták, mikén szívja föl a Demokrata Párt eredeti elveiket – s üresíti ki azokat! 68 kétségtelenül nagy változást hozott, nem csupán az amerikai (s általában a nyugati) politika-felfogás, a kultúra, hanem általában az életmód, s nem utolsósorban a történelemfelfogás terén. A poszt-68-as és az elő-68-as világ összeütközése leginkább a szoborvitákban érhető tetten. A poszt-68-as felfogás szerint erkölcsileg is kötelességünk megítélni egy adott kor történelmi személyiségének cselekedeteit.

1968-protest.png

Ebből a morális nézőpontból Kolumbusz Kristóf tengerészi, Robert Edward Lee katonai és oktatási, vagy éppen Woodrow Wilson szociális törvényhozó érdemei másodlagosak ahhoz képest, hogy – okkal-ok nélkül, tudva-nem tudva – a gyarmatosítást / rabszolgatartást / rasszizmust szolgálták, vagy legalábbis ezek szekerét tolták. Ám ezzel a fölfogással két baj van. Egyrészt nem következetes (rabszolgaság nem csak Amerikában létezett, például senki nem beszél az afrikai rabszolgatartásról, amely máig jelen van), másrészt éppen az Egyesült Államokban régóta megférnek a fenti személyek emlékezete s szobrai más hősök – pl. az oglala sziú Fékevesztett Ló vagy az afroamerikai szabadsághősök, mint Denmark Vesey, Nat Turner – emlékezetével s szobraival. Emellett azt meg a poszt-68-as fölfogás híveinek kellene elfogadniuk, hogy egy történelmi személy megítélése nem csupán az egész közösség ügye, hanem a helyi közösségé. Egy olyan országban, amelynek politikai rendszere a föderalizmuson, a központi kormányzat és a tagállamok, valamint a települések egyensúlyán alapul, nem lehetséges a helyi lakossági érzések figyelmen kívül hagyása.

1968 az egyenlőség forradalma volt. Ma szociális értelemben vett egyenlőségről nincs szó. A „fehér” diákok, pláne a munkásosztály nem jelenik meg, legfeljebb segédcsapatként, illetve a „fehér” munkás még úgy se nagyon. Ma minden a biopolitikáról szól, jelen esetben a bőrszínről. Mintha csak az élet a konzervatív William Bennett-et igazolná: „Ha 1968-ban azt mondod, hogy az embereket jellemük tartalma, nem pedig bőrük színe alapján kell megítélni, liberálisnak számítottál. Ha ma mondod ugyanezt, konzervatív vagy."

68-at fölfalta az identitáspolitika. A két nagy párt egyaránt örököse a 68-ra reagáló ellenforradalomnak: a republikánusok konzervatívok, a demokraták identitáspolitikusok. Harmadik út még várat magára.

Paár Ádám

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr9816200636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2020.09.15. 12:49:00

Egy alapos elemző írás a szabadságról, korlátokról, szabadságvágyról:

egyvilag.hu/temakep/045.shtml
süti beállítások módosítása