Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Greta Thunberg a Karmelita kolostorban?

2020. február 17. 08:30 - Méltányosság Központ

Ha politikai évkezdet, akkor politikai évértékelő, Orbán Viktornak immáron zsinórban a huszonkettedik.

climate-4193110_1920.jpg

Nem lehetett könnyű dolga annak, aki a korábbiakat kiterítve maga elé elkezdte keresni az idei vezérfonalat. Idézzük csak vissza, hogy már két évvel ezelőtt is azzal kezdte beszédét a miniszterelnök, hogy “Ennyi már gombócból is sok”. Mi újat tudna még ennyi idő után mondani szimbolikus év eleji eligazításán? A Fidesz alapvetően sikeres, de messze nem probémamentes évet zárt. Belső ellenfele éppenséggel most van, de nincs választási év, nem szükséges a fokozott politikai mozgósítás. A korábbi külföldre irányuló ellenségképgyártás most felesleges, mi több, némiképp kockázatos is, még, ha pillanatnyilag úgy tűnik el is ült a Néppárti kizárás veszélye. Nem véletlen, hogy olyan témákat igyekezett Orbán Viktor a középpontba állítani, amelyek széleskörű – pártokon átívelő – társadalmi támogatottsággal bírnak, a klímavédelemtől a családok támogatásán át. Elvégre mit adna egy hazai ellenzéki párt azért, hogy bejelenthesse, hogy betiltják az egyszerhasználatos műanyagokat, vagy hogy minden újszülött után tíz fát ültetnek? Az egyik legkarakteresebb ellenzéki téma zászlóra tűzése, vagy épp Horn Gyula érdemeinek elismerése nem mást szolgált, mint az enyhén megtépázott centrális erőtér szép csendes megerősítését. És itt el is jutunk a beszéd legfőbb tanulságához.

Ez a beszéd valójában nem tematikája miatt érdekes, hanem amiatt, hogy rávilágít a politika alapjának három fontos elemére. Az egyik, hogy a politika munkaigényes műfaj. A sikeren folyamatosan dolgozni kell, akkor is, ha éppen a csúcson van valaki. Az elvégzendő feladatok jellege azonban változó, és a stabilitás fenntartása mellett is szükség van a megújulásra. E tekintetben a politikai érdek olykor egészen érdekes váltásokat tud eredményezni. Felesleges tehát fennakadni olyasmiken, hogy hogyan lett a kormány alig egy év lefolyása alatt klímatagadóból klímaharcossá. Térül fordul az ember, és még a végén a következő vendég a Karmelita kolostorban Greta Thunberg lesz. A másik két elem azonban még fontosabb. Nincsen politika önmagában, és a politika, még ha perszonalizált is, nem csupán egy embertől függ. Trianon 2020-as (újra)értékelése annak legékesebb bizonyítéka, hogy a politika, főleg egy olyan méretű országnál, mint Magyarország, csakis geopolitikai kereteken belül értelmezhető. Más nemzetközi keretek közt, más aktuálpolitikai érdekek mentén ez a beszédelem egész másként is elhangozhatott volna Orbán Viktor részéről.

Az, hogy ez most így hangzott el – és Magyarország szempontjából jó, hogy így hangzott el – annak a függvénye, hogy jelenleg mind Magyarország, mind a térség érdekelt a kelet-közép-európai együttműködésben.

Ha el tudjuk fogadni a politika ezen jellegzetességeit, akkor végül érdemes kitérni arra is, hogy habár sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy a magyar politika jelen állapota Orbán Viktor műve, mint említettem a politika mégsem egy ember alkotása. A történelmi, kulturális, geopolitikai tényezők sokkal inkább befolyásolják, mint gondolnánk. Ennek bizonyítására érdemes eljátszani azzal a gondolatkísérlettel, hogy karrierje mely pontján kellett volna “kiemelni” a politika világából Orbánt, ahhoz, hogy egy más Magyarországot kapjunk? Már a rendszerváltáskor, vagy később? Nem akarván kiábrándítani senkit, még akkor is, ha a miniszterelnök évértékelőjében egy óra hosszát igyekezett bizonyítani, hogy a Fidesz tízéves korszaka új korszakot nyitott Magyarország történelmében, olyan érzésem van, hogy sok minden, amit Orbán Viktor ellenfelei nem kedvelnek a magyar politikában éppúgy előállt volna nélküle is. Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos megismerni, és elemezni Orbán Viktor évértékelőjét, azonban fontos, hogy érzelmi viszonyulásunkon túl legyen bizonyos képünk a politika természetéről.

Lakatos Júlia

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr7515477462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drizari 2020.02.17. 13:20:54

A választói akarat tartja életben ezt a politikai állapotot és magát a kormányzás irányát is. Jelenünkben él a múltunk, ha lehet használni ilyen Coelhoi formulát.

dare 2020.02.17. 14:06:49

"sok minden, amit Orbán Viktor ellenfelei nem kedvelnek a magyar politikában éppúgy előállt volna nélküle is."
Pontosan.
Itt nagyon komoly geopolitikai játszmák mennek, amihez mi vagy asszisztálunk, vagy kivesszük belőle aktívan a részünket.
Én annak a híve vagyok, hogy vegyük ki, és ne is köteleződjünk el semelyik irányba sem.
Tegnap olvastam ezt a cikket, több mint 30 éves, az azóta eltelt folyamatok miatt érdekes.
www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/TenyekKonyve-tenyek-konyve-1/1988-2/az-ev-198687-141/gazdasag-2C3/
Lesznek itt még tényezők, bőven lesznek.

kvp 2020.02.17. 20:13:28

Valojaban a klimavaltozas temajaban a kormany regebben is azon az allasponton volt, hogy a minket erinto reszet meg tudja oldani. Csak eppen elfelejtettek kommunikalni. A tagadasrol meg annyit, hogy nem veletlen akartak minden fosszilis forrast kivaltani elektromos energiaval es majd 10 eve sem az volt a kerdes hogy megujulo vagy atom, hanem az, hogy hogyan lehetne mindkettot egyszerre, mert meg az is keves lesz ha gazdasagi fejlodest akarunk. Mondjuk egy alapvetoen populista part mindig azt fogja kepviselni amit a valasztoi szeretnenek. Egy demokraciaban alapvetoen minden partnak ezt kellene tennie es nem az emberektol fuggetlen elvek menten politizalnia.

midnight coder 2020.02.17. 20:40:47

Szegény klímapopulista balfékektől a csúnya gonosz Viktor bácsi elvette a játékukat!

Amúgy pedig persze hogy meglett volna mindez Orbán nélkül is. Ma már elfelejtette az istenadta nép, hogy a balfékek a halála előtt Antallt pont ugyanúgy gyűlölték mint most Orbánt. És ha mondjuk anno Bajnai került volna a jobboldal élére, akkor most épp ő lenne a főgonosz. A másik dolog, hogy ez az egész nem most kezdődött, hanem úgy a Tanácsköztársaság környékén, illetve utána a Rákosi, majd a Kádár rendszerben. Azóta vannak reakciósok és vannak kommunisták. Ez utóbbiak közben kinyírtak úgy 10-20 Holocaustra való embert, de csak az nem hibázik ugye, aki nem dolgozik... De ezzel együtt időszerű volt a névváltoztatás, ezért aztán ma szélsőjobbnak és progresszív baloldalnak, illetve demokratikus ellenzéknek hívjuk a két oldalt.

dare 2020.02.17. 21:46:15

@midnight coder: 89-ig a reakciósok a kommunisták voltak.
Visszahúzók, fejlődést ellenző erők voktak, a progresszívek ellentéte.
90-től viszont már ők a progresszívek.
Gyorsan változik a világ.

Muhammad Balfas 2020.02.17. 22:35:05

@midnight coder: A csomagolás száz éve folyamatosan átalakul , de a lényeg alatta változatlan : lokalitás vs. globalitás , nemzeti érdek vs. nemzetköziség..

morph on deer 2020.02.18. 03:16:30

Inkább “ Greta Thunberget a Karmelita kolostorba!“

conchita wurst 2020.02.18. 06:41:33

"még a végén a következő vendég a Karmelita kolostorban Greta Thunberg lesz"

o majd karacsonyinak segit fat ultetni, vagy bicajozni

midnight coder 2020.02.18. 07:06:18

@dare: Akkor te nemigen éltél a 80-as években. A rendszer hívta reakciósnak a nem kommunistákat.
Fejlődni pedig sokféle irányba lehet. Az amerre a baloldal megy, a szakadék felé fejlődik.

midnight coder 2020.02.18. 07:13:16

@Muhammad Balfas: Igen. Csak a globalitásnak van egy olyan baja, hogy nem igazán élünk egy bolygón. Az emberiség egyik fele az űrkorszakban él, a másik fele a kőkorban. Amúgy ez az EU egyik baja is. Elég nehéz egy platform alá hozni a norvégokat és a németeket az olaszokkal és a görögökkel. Rólunk nem is beszélve. És ha ez így nem működik, akkor hogy működne mondjuk egy Szomáliával ?

midnight coder 2020.02.18. 07:13:53

@morph on deer: Ott foglalkoznak szellemi fogyatékos gyerekek ápolásával is ?

Medgar 2020.02.18. 09:18:33

@Muhammad Balfas: Az igazság egyszerűbb: pénz.

gigabursch 2020.02.18. 10:05:37

Vektornak több esze van, minthogy ezt a zsebbáb ThunciPuncit a maga közelébe engedje.

Muhammad Balfas 2020.02.18. 10:20:14

@midnight coder: Többek között a ez volt az oka Trump meglepetésszerű győzelmének , és a Brexit sikerének is..

dare 2020.02.18. 11:04:53

@midnight coder: Tudom, hogy a reakciós szó a jobboldal, pontosabban a konzervatívok stigmája.
Csak 89-ig a cocializmusban ez nem fedte jól a valóságot.
Inkább a 90-es években tapasztaltam ezt meg, olyan degenerált volt még akkor is a rendszer, hogy a baloldali érzelmű emberekre egész egyszerűen semmi sem hatott.
Azóta persze más a szitu, már rugalmasak.

Muhammad Balfas 2020.02.18. 18:12:16

@dare: Mindszenty az '56-os felkelést éppúgy ellenforradalomnak mondta , mint később Kádárék. Csak Mindszenty gondolkodásában az ellenforradalomnak pozitív jelentése volt.

gigabursch 2020.02.19. 09:03:22

@morph on deer:
Apácának? Hogy imádkozzon bűnös lelkedért? Ez végülis egy hasznos opció lehetne...
süti beállítások módosítása