A politikai relevanciával bíró szexbotrányok sokáig elkerülték Magyarországot, ám a Borkai-féle botránnyal immáron véglegessé vált: az amerikai és nyugati hullám nagy erővel csapódott be nálunk is. Ám itt sem csak a szex az izgalmas.

Nyugaton és az USA-ban már évtizedek óta se szeri, sem száma a politikusok szexuális botrányainak. Világszerte ismertté vált Bill Clinton amerikai elnök Lewinsky-afférja vagy Dominique Strauss-Kahn szexbotránya, de számos kisebb-nagyobb port felvert eset is napvilágot látott már tőlünk napnyugatra. Magyarországon ezzel szemben az 1989/90-es rendszerváltozás után a politikusok magánélete tabunak számított, bár Deutsch Tamás házasságai és válásai iránti érdeklődés, majd politikusok (köztük Orbán Viktor) bulvárlapokban való megjelenése már jelezte: kezd leomlani a fal a politikusi közszereplés és a privátszféra között.

A szexuális ügyek kiteregetése azonban nem most, Borkai Zsolt győri polgármestert prezentáló képekkel kezdődött.  Vona Gábor, a Jobbik elnökének magánéletét a 2010-es választási kampányban teregették ki, Volner János – akkor még jobbikos – politikus szerelmi életéről a jobboldali bulvársajtó 2016-ban cikkezett.

Újdonság viszont a Borkai-ügyben, hogy nemcsak fénykép, hanem videó is készült a politikus szexuális tevékenységéről. A kispesti szocialisták botrányának nem szexuális vonatkozása van, de a leleplezés technikája ugyanaz: valaki (vagy valakik) hang- és videófelvételeket készítettek, amelyeket – aligha véletlenül – az önkormányzati kampány finisében hoztak nyilvánosságra, a kiválasztott célszemély meggyengítése, hiteltelenítése céljából.

A mai digitális korban sokkal könnyebb kompromittáló felvételeket készíteni, mint 30-40 évvel ezelőtt. Akkoriban egy magánszemélynek még be kellett volna szereznie egy nem olcsó kamerát, manapság viszont okostelefonnal jóformán bárki bármikor bárkiről bárhol készíthet felvételt, sőt, most már karra tett okosóra vagy miniatűr kamera is alkalmas lehet videózásra – alig észrevehetően. Immár nemcsak egy szűk réteg – operatőrök – képesek videót készíteni, hanem a lakosság nagy többsége. Vagyis ugrásszerűen megnőtt az esélye annak, hogy egy közszereplő, esetünkben egy politikus lelepleződik, róla valamilyen kínos felvétel kerül napvilágra. És a szociális média csak még inkább fokozza a helyzetet, hiszen ma már szinte bárki – tehát nem csak egy újságíró – nyilvánosságra hozhat ilyen szexvideót vagy más felvételt, pusztán internethozzáférés kell hozzá. 

A következmény viszont az, hogy itt már nem annyira a magán- és közélet elmosódásáról van szó, hanem hogy az egyénnek – különösen a közszereplőnek – hovatovább nem lesz magánszférája. A Karácsony-féle hangfelvételek, a kispesti és a Borkai-ügy arra figyelmeztetnek: a politikusnak most már akkor is nagyon meg kell gondolnia, hogy mit mond, mit cselekszik, amikor nem a nyilvánosság előtt beszél, hanem a magánéletét éli – pl. veszekszik a párjával, vagy belső tanácskozásokon vesz részt. De milyen élet az, amikor az ember sosem beszélhet és cselekedhet igazán szabadon, őszintén, mert folyamatosan attól kell tartania, hogy személyiségének olyan vonása, olyan szavai és tettei is kikerülnek világhálóra, melyeket nem oda szánt? 

És milyen lesz az a politika, melynek alanyait eltölti a félelem: mi lesz, ha kikerül bizalmasnak szánt szövegem az éterbe?

Nagy Attila Tibor