Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Amerikai rajzfilm és társadalomkritika

2019. június 11. 08:59 - Méltányosság Központ

Az amerikai rajzfilmek gyakran ábrázolják – persze burkolt formában – a különböző előítéleteket és szegregációs megnyilvánulásokat.

architecture-1842324_640.jpg

A Walt Disney-mesék, valamint a Marvel-univerzum animációs filmjei is elemezhetők ebből a nézőpontból. Hogy egyáltalán kismillió tanulmány meg cikk szól az amerikai rajzfilm és a politika összefüggéséről, jelzi az amerikai társadalom és művészvilág önreflexiós képességét. Az, hogy az önreflexiós hajlandóságban vajon a művészvilágnak tulajdonítunk kezdeményező szerepet, vagy fordítva, a társadalom önszerveződésének, azoknak a civil szervezeteknek, amelyek például az előítéletek meggyengítésére, fölszámolására törekedve értékeiket számon kérik a művészeteken, másik kérdés.

Walt Disney életműve persze arra az időszakra esett, amikor az előítéletek kinyilvánítása úgyszólván mindennapos volt, ezért a filmnyelvi megjelenítés is más megítélés alá esett, mint manapság.

Az 1960-as évektől indult meg egy kritikai szemlélet az amerikai rajzfilmekkel szemben: egyre kevésbé volt elfogadható, hogy a főhős csak WASP (fehér, angolszász, protestáns) legyen, és a negatív szereplőket pedig mind a feketéket, távol- és közel-keletieket jellemzőnek vélt antropológiai jegyekkel és tulajdonságokkal ruházzák fel. Mára pedig már teljesen természetes, hogy egy szimpatikus főhős valamely kisebbségi vagy bármilyen értelemben hátrányos csoport szószólója.

thanksgiving-2428514_640.jpgA Peanuts- és Jim Davis-féle meséket (Snoopy, Gnom Gnat, Garfield) sokkal emberibb léptékű, földhöz és kisemberi világhoz ragadtabb rajzfilmeknek látom, mint a Disney-féle klasszikus hercegnős meg stilizált állatos filmeket. Ezek a hetvenes évekbeli alkotások már az amerikai kisember életére, mindennapjaira reflektáltak, és mivel a hatvanas évek után készültek, már kritikusan, iróniával szemlélték az „amerikai álmot”. Bátran mertek reflektálni olyan újszerű kérdésekre, mint a fogyasztói társadalom, a középosztályos életvitel, amely „szent” tárgyakat (televízió, autó) biztosít tagjai számára (gondoljunk csak Garfield tévéfüggőségére), miközben lemondtak a direkt lázadásról a fönnálló rendszer ellen. Pontosabban iróniával lázadtak ellene: nem megváltoztatni kívánták, hanem kialakították a maguk kis világát (Snoopy pilótának képzeli magát, álmodozik a kutyaház tetején, és szerkesztőségekkel levelez, Garfield a tévé előtt ül).

charlie-brown-1132276_640.jpgA szegregáció finom kritikája jelenik meg több rajzfilmben, így például az 1972-es Snoopy, gyere haza című alkotásban. A fehér kiskutyus gondtalanul él gazdája, Charlie Brown meg egy fészekaljnyi vidám gyerek társaságában. A filmben négyszer-ötször visszatérő helyzetkomikum, hogy Snoopy bemegy különböző helyekre, ahol nem látják szívesen, és a néző csak annyit lát, hogy Snoopy röpül vissza a strandról, a könyvtárból, a buszról stb. Pont, mint Okoska a Hupikék Törpikékben.

A kutyus persze nem hagyja annyiban, haragos képet vágva panaszkodik, toporzékol, sőt levelet írat barátjával, a sárga kanárival, Woodstockkal a helyi szerkesztőségnek, hogy „adófizető állampolgárként tiltakozom ezen eljárás ellen.” Bár nem vagyok biztos az alkotók motivációjában, de meglepődnék, ha ez nem lenne fricska és kritika az amerikai társadalom fehér része felé, amely ugyancsak hosszú ideig elkülönítette az afroamerikai állampolgárokat Délen, az étteremtől a vasúti kocsikig. Nem egy kisvárosban a kocsma, étterem, szalon bejáratánál ott volt a tábla: „kutyáknak és feketéknek tilos a bemenet.”

1972-ben, a rajzfilm elkészülésekor még ráfért az amerikai társadalomra az érzékenyítés (ti. hogy senkit nincs joga senkinek kitiltani és erőszakkal eltávolítani sehonnan, ami közterület vagy közszolgálat része), hiszen egy évtized sem telt el még a polgárjogi törvény elfogadása és aláírása óta. Éppen az 1970-es évek elején kezdődött meg (mondjuk ki: Nixonnak köszönhetően!!) a szegregáció visszaszorítása az iskolákban. 1972-ben már a fekete gyerekek 90%-a elérte a deszegregált oktatást. Természetesen volt még tennivaló bőven, és e téren a filmek, rajzfilmek érzékenyítő hatásának is volt szerepe. És az is igaz, hogy a szegregáció fölszámolása az élet minden területén egyszerűbb, mint a gettók lebontása – a gazdasági gettótól a lélektani gettóig –, és az ott élők kivezetése a számukra kedvező oktatási, egészségügyi szolgáltatásokat lehető téve térbe.

Paár Ádám

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr5914888260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2019.06.11. 14:34:59

@uniót erdéllyel: köszönöm szépen. Bár nem hiszem, hogy olyan nagy dolog lenne.