Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Harc a történelemért

2019. április 01. 12:42 - Méltányosság Központ

Fontosak-e a történelemről szóló viták? Igen, mert ezen vitákat nem csak a történészek és professzorok folytatják le szakmai fórumokon, hanem a napi politika is felhasználja a történelem fontosnak tartott tanulságait. Radásul a közösségi oldalaknak köszönhetően ma már bárki közzé tudja tenni véleményét akár történelmi vitákban is. Tehát, hogy mely csoportok, politikai erők történelemszemlélete válik uralkodóvá, az hatalmi kérdés is.

compass-3408928_640.jpg

Olyan korban élünk, amelyben megkérdőjeleződött a liberális/neoliberális világrend dominanciájába vetett hit és azon optimizmus, amelyet Francis Fukuyama közgazdász és filozófus 1989-ben A történelem vége elnevezésű dolgozata, majd az abban lefektetett elméletét részletesen elmagyarázó, 1992-ben megjelent könyve is tükrözött. Ezt a megkérdőjelezést láthatjuk Maximilian Alvareznek a Boston Review honlapján nemrég megjelent, a The End of the End of History c. elemzésében is, amelynek érdekessége, hogy  a fukuyamai történelemszemlélet sorsán tűnődve fontosnak tartja azt, hogy kik dominálnak a történelem értelmezése körüli vitákban.

Két, egymással élesen szemben álló végpont figyelhető meg: 1989 és az azt követő pár év lelkesedése a liberális rend véglegesnek hitt győzelme miatt, valamint a mostanában tapasztalható aggodalom, félelem, a lelkesedés elpárolgása a liberális rend gyengülése miatt. Az első pont Fukuyama Alvarez által is idézett világhírűvé vált 1989-es írása, amelyben a szerző levezette, hogy a fasizmus és a marxizmus/szocializmus ideológiájának kudarcba fulladt kísérlete után a kapitalizmussal összefonódott liberális ideológia és ezzel a nyugatias értékrend diadalmaskodott és nincs maradt vele szemben versenyképes más ideológia. Ez pedig a történelem végét is jelenti, de érdemes pontosan idézni Fukuyama 1989-es szavait, hogy mit is értett a történelem vége alatt:

az emberiség ideológiai fejlődésének végpontját és a nyugati liberális demokrácia egyetemessé válását, mint az emberek kormányzásának a végső formáját Fukuyama azonnal hozzá is tette, hogy a történelem vége nem az események megszakadását jelenti, még csak nem is azt, hogy minden társadalom sikeres liberális társadalom lesz, de azt igen, hogy a liberális ideológia az anyagi világot hosszú távon fogja uralni a nemzetközi kapcsolatokat pedig a piacok nemzetköziesítése, a közgazdasági kalkulációk és a fogyasztói érdekek irányítja majd.

Érdemes megfigyelni, hogy ehhez képest Maximilian Alvarez miként interpretálja most Fukuyama akkori gondolatait: szerinte a filozófus a piacgazdaság és a liberalizmus globális rendjének örökkévalóságát jövendölte meg. Fukuyama szóhasználata a liberális világ tartós dominanciáját, de nem  az örök egyeduralmát vetítette előre, így kérdéses, e tekintetben mennyire pontos Alvarez interpretációja Fukuyama akkori szavait illetően.

checkmate-1511866_640.jpg

Alvarez írása ugyanakkor jól tükrözi a második végpontot, azaz a mai narratívát, amely szerint a liberális demokrácia az elmúlt egy évtizedben, különösen a 2008-as válság óta jelentősen visszaszorult a világban, elég csak az európai szélksőjobboldali/populistának/euroszkeptikusnak nevezett pártok megerősödésére, a 2016-os Brexit népszavazásra, vagy akár Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek az európai politikai gondolkodást befolyásolni képes illiberális államépítésére gondolni. A szerző a liberális hatás, befolyás meggyengülésének egy aspektusára koncentrál: a történelem birtoklására. Alvarez írásában megemlítésre kerül Donald Trump amerikai elnök, aki szerinte visszahúzó szemléletet képvisel, mondván, hogy túl messzire ment a „történelem vége” felfogás, és egy korábbi szemlélethez, például a reaganizmushoz vagy a konföderáció időszakához kellene visszamennünk. Alvarez szerint a „Tegyük naggyá ismét Amerikát!” trumpi szemlélet valójában Fukuyama önteltségével szemben intézett kihívás, ezért nem lehet Trump elnökségét neoliberális eszközökkel hatékonyan kihívás elé állítani. Míg korábban a történelem neoliberális alapon megállapodott formának látszott, a trumpi hatalomra jutás óta már nem az, pusztán tartalom, méghozzá vitatható tartalom – napról-napra kétségbe vonódik a történelem tartalma, a történelem maga is feldarabolódik és lehetséges a történelem végének a vége – állítja Alvarez.

Hozzáteszi, hogy a történelemi neoliberális status quo eszközei – a hivatalos intézmények és gyakorlatok – a 21. századi politikai hadviselésnek, a jelen nyomasztó súlyának vannak kitéve és a történelem birtoklásáért folytatott csatában az diadalmaskodik, aki a jelenben a legjobban képes megragadni a figyelmünket. Ez a küzdelem azt dönti el, hogy a történelmet alakító személyek közül kire miként fogunk majd emlékezni.

Úgy vélem, a politikai befolyás fontos része az is, mely erők, ideológiák uralják a közoktatást, ezen belül a történelemszemléletet, hiszen az iskolából hozott ismeretek (így a történelemről kialakult szemlélet) jelentős mértékben hatással lehet a majdani választópolgár politikai preferenciáira, hiszen az ideológiákkal szervezett keretben először az iskolákban szerez tudomást. A magyarországi közéletben is számos esetben láthatunk példát – különösen nemzeti ünnepeinken – a politikai erők különböző történelemszemléleteinek küzdelmeire, amelyek a pártok napi aktuálpolitika üzeneteinek alátámasztásául szolgálnak. Egyetérthetünk tehát Alvarez azon megfogalmazásával, hogy a politikai küzdelem a történelem terrénumára is kiterjed. Amit még nem tudunk bizonyosan, hogy tényleg leáldozott-e liberális világrendnek és ezzel együtt a fukuyamai „történelem vége” -féle szemléletnek. Ha ugyanis figyelmesen olvassuk Fukuyama korabeli szövegeit, egyértelmű, hogy bár a szerző nem láthatta előre a következő három évtized fejleményeit, de arra több ízben is felhívta a figyelmet, hogy a liberális dominanciát érhetik komoly kihívások és nehézségek – így például a liberális demokrácia megvalósulása akadályaként írta le a könyvében, ha egy adott országon belül a társadalom nagyobb csoportjai etnikai-nyelvi alapon különülnek el egymástól. Fukuyama tehát már jó előre számolt az esetleges megingásokkal. Meglehet, hogy újabb évtized múlva azt mondhatjuk, hogy a liberalizmus világszerte tapasztalható visszaerősödése miatt A történelem vége szemlélete is visszanyeri domináns helyét.

Nagy Attila Tibor

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr114731431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.04.01. 19:11:29

A múlt uralása nélkül nem lehet építeni a jövőt.

Minden a narratívák harca.

2019.04.01. 21:02:40

A liberális demokrácia egy hazugság . Ami ma a nyugati világban uralkodik, a liberális diktatúra. A liberalizmus soha nem tudott magának széles társadalmi támogatást megnyerni. Ezért választotta azt a megoldást, hogy élősködőként megszállta mint a jobb-, mint a baloldali pártokat. Így ma eljutottunk oda, hogy gyakorlatilag nincs különbség Európában a magukat bal-, illetve jobboldalinak nevező pártok között. A liberálisok által megszállva tartott pártok kivétel nélkül mind.
Az kétségtelen, hogy a liberálisok a baloldal leamortizálásával mára már végeztek. Ma nincs Európában baloldali párt. Ezért azoknak, akik föl akarják építeni a baloldalt, a legfontosabb dolog, amit meg kell tanulniuk: a baloldal első számú ellensége a liberalizmus.

Európai téridő 2019.04.01. 22:11:48

Az a katyvasz, amit a "győztesek" eltérő "történelmei" eredményeztek és amelyek kimunkálását rendre félbehagyták, most kezdenek csontvázakként a szekrényekből kipotyogni.Ez is hozzájárul a történelem végének a végéhez.

conchita wurst 2019.04.02. 07:04:48

a marxizmussal csak addig volt baja a nyugatnak, amig hitler ki nem irtotta (ill. az usa-ban is nagyon komolyan vettek a komcsi veszelyt)

de a marxistakkal siman szovetkezett a nyugat a status quo megorzese vegett, nehogy Nemetorszag tulsagosan megerosodjon