Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Miért erős a kormány és miért erőtlen az ellenzék?

2019. március 25. 10:00 - Méltányosság Központ

Kezdjük a kétkedőkkel, akik szerint nem is így van, mert a kormány nem hogy nem erős, de egyenesen béna és alkalmatlan; az ellenzék pedig 2018 végéig, ha erőtlen is volt, ám azt követően öles léptekkel kezdi összeszedni magát.

overcoming-2127669_640.png

Rendben. Értelmezhetnénk a helyzetet így is, de nem így értelmezzük, azaz: továbbra is tartjuk magunkat a címhez. Szeretnék egyetlen szempontot felhozni, s ezzel indokolni a címbéli sarkos kijelentést (ami természetesen csupán tényközlés, nem pedig szimpátia-nyilvánítás).

Miért erős a kormány?

Azért erős, amiért a mindenkori kormányok erősek. Mert szinkronban van a nemzetközi folyamatokkal. 1990 után valamennyi magyar kormány erős volt abban az értelemben, hogy nem akart diktatúrát, hanem demokráciát. Természetesen élénk vita folyt az egyes pártok között, hogy milyen demokrácia legyen, de egy pillanatra se merült fel, hogy ne legyen demokrácia. Ma azért erős a kormány, mert a nemzetközi helyzetnek ma is van egy meghatározó témája. 1990-ben a demokrácia, ma a bevándorlás. 1990 körül azok a pártok és kormányok voltak népszerűek, amelyek demokratának vallották magukat. Ma azok a pártok és kormányok népszerűek, amelyeknek határozott véleményük van a bevándorlásról (hogy azt „meg akarják fékezni”. a két korszak között ott a különbség, hogy míg anno a demokrácia a fő téma és minden annak rendelődik alá; ma a bevándorlás a fő téma (különösen a mi térségünkben) és akár a demokráciát is annak rendelik alá.

Az Orbán-kormány tehát azért nem veszít a népszerűségéből, mert a közvélemény nagy tömegei mára nem az 1990-es mércével közelítenek a fejleményekhez, hanem a 2015 utáni helyzetet tekintik alapnak és mindent ehhez az új helyzethez viszonyítanak.

Miért erőtlen az ellenzék?

Azért erőtlen, mert nem veszi észre, hogy nem az 1990-es normák ma az irányadók, hanem a 2015 utániak. Ez nem azt jelenti, hogy az ellenzéknek „el kellene adnia a lelkét”, azaz: fel kéne adnia a demokráciába vetett hitét. Azt azonban jelenti, hogy valamilyen viszonyt kellene kialakítania az új világhelyzethez, s ezen belül a közvélemény megváltozott állapotához. Egy felzaklatott, a bevándorlástól félő közönséget ugyanis nem lehet meggyőzni azzal, hogy absztrakt jogelveket magyaráznak neki. Itt érzékelni kellene, hogy az elit és a közvélemény között van egy rés, amelyet a kormányoldal eddig sikeresebben tömött be, mint az ellenzék. Kár ezt elvitatni, olyan címszóval, hogy minden, ami a kormánytól jön, az manipuláció. Nem; a kormány kitalált egy megfelelő beszédmódot, amivel rezonált az állampolgárok változó helyzetértékelésére; az ellenzék pedig ezt a változó helyzetértékelést nem tudják pontosan azonosítani.

Az ellenzék belpolitikával akar „gyógyítani”, holott azt kellene elmagyaráznia, hogy mit gondol arról az egész projektről, amelynek gyújtópontjában a bevándorlás áll. Messze nem elégséges a kormány ostorozása, hogy hát a kormány „alávaló módon megijed pár száz bevándorlótól”. Mindenki tudja, hogy nem attól ijed meg.

Az ellenzéknek pontosan ugyanúgy kellene eljárnia, mint a magyar parlament szinte összes pártja 1989-90-ben: történelmi léptékben kell gondolkodnia és ennek szellemében kell saját politikáját meghatároznia.

Vadonatúj narratíva kell tehát, amely végre tényleg Európáról, Magyarország és Európa viszonyáról szól. A kormánypártnak van ilyen narratívája. Az ellenzék sok-sok pártjának nincs. Az összefogás, sajnálatos módon erre a területre nem ad útmutatást: ez egy ízig-vérig tartalmi kérdés.

Európa! Hát lássuk!

Csizmadia Ervin

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr7714714039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Visceroid 2019.03.25. 18:35:46

"Miért erős a kormány és miért erőtlen az ellenzék?"

Nem kellett volna hagyni, hogy Orbán embereket hergeljen 2000-től. Utána meg nem kellett volna elkúrni. Ennyi. A többi mellébeszélés. Lehet itt jönni számokkal, senkit nem érdekel.

gébics · http://www.geebics.blog.hu 2019.03.25. 19:21:21

A bevándorlás közel sem Európa legnagyobb problémája! S még inkább nem probléma Magyarország számára, ahol a magyaorok egy jelentős része is a menekülésen töri a fejét, és élhetetlennek tartja ezt az országot. Nagy hiba lenne az ellenzéktől a bevándorlási mantrát ismételgetni. Az ellenzék fő feladata, hogy érthetően elmagyaárzza, hogy Magyarországon miért nem a bevándorlás a probléma, és rávilágítson az oktatásügy, az egészségügy szégyenletesen alacsony szinvonálára, a korrupció és az orosz függőség veszélyeire. Csak sajnos, nem ezt csinálják, vagy legalábbis nem jól csinálják!

Ad Dio 2019.03.25. 19:39:57

@gébics:

Egyetértek. Az a cikk egy nagyon komoly problémára mutat rá... még ha nem is akarattal. A probléma neve: a tények tagadása... évek óta mondom... nem lett jobb a helyzet.

Ez a Méltányosság cikk jó kezdet lehetne. Kérdés, hogy megérti-e bárki is az ellenzék soraiban, vagy itt is a valóság tagadása lesz a válasz?

midnightcoder2 2019.03.25. 19:56:01

Itt kb. 2010-ig volt egy kb. hasonlóan erõs jobboldal, és egy hasonlóan erõs baloldal. A jobboldalt eredetileg az MDF jelentette, de miután az MSZP és az SZDSZ ügyesen rátolta a gengszterváltás összes negatív következményét, gyakorlatilag összeomlott, és az így megürült helyet töltötte ki a FIDESZ. A másik oldalon volt egy hasonlóan erõs MSZP és a farvizén bukdácsoló SZDSZ. Az ellenzék bajai 2002 után kezdõdtek. Az elsõ gondot az jelentette, hogy a Jobbik madárijesztõbõl alternatívává vált. A baloldalnak mindig megvoltak a maga dísznácijai Ekrem-Kemáltól Báncsfy Dianáig akik arra voltak igazán jók, hogy az arra fogékonyakat jól lehetett velük riogatni, hogy ha mi nem vagyunk akkor mindjárt a Dunába lövik õket. Csak aztán, ahogy egyre kevésbé lett a baloldal hiteles, úgy lett a Jobbik egyre népszerûbb. Ugyanakkor balról elég nehéz az õsellenség mumust szövetségesnek eladni. A másik probléma a jó Fletó és az õ DK-ja ami ügyesen kettészelte az amúgy is rogyadozó MSZP-t. Az SZDSZ sem igazán tudott életképes lenni a kiugrás után, a liberálisok kb. mintha nem is lennének. Az új mozgalmak sem igazán váltják be a hozzájuk fûzött reményeket: a baloldali sajtó lelkesen üdvözöl minden új kezdeményezést, pedig igazából csak arról van szó, hogy az egyre vékonyodó szalámit szeletelik tovább.

Az igazi baj az, hogy Európa jelenlegi gondjaira nem igazán van baloldali megoldás. A baloldal ma kb. még mindig ott tart, hogy harcolunk a nácik ellen, meg hogy a Nagy Fehér Európai majd jól megváltja a világot.

midnightcoder2 2019.03.25. 20:00:33

Még egy dolog: a baloldalt összetartani egy Horn kellett. Fletó megpróbálta, de látványos kudarcot vallott, az elkúrások egyik tényezõje pont az volt, hogy rohadtul nem tudta irányítani az MSZP-t. Bajnai egy darabig igen, de õ is pontosan tisztában volt vele, hogy ez addig tart, amíg a halántékukhoz van szögezve a revolver, rajta a felirat hogy elõrehozott választások. És Fletó idejében a baloldal még egyben volt...

Brix 2019.03.25. 20:20:12

A bevándorlás valóban komoly problèma, hiszen már 60-70 ève folyik Európába, megoldani sem lehet soha , mert olyan demográfiai, klimatikus ès gazdasági tènyezők táplálják, amelyek csak erősödni fognak a jövőben. Az emberek mindenhol aggódnak jövőjükèrt, így a fèlelemkeltő propaganda ès a globális trendekre adott profán válaszok, az illúziók kínálása: a populizmus-a leggyorsabb politikai nèpszerűsèget eredmènyezi jelenleg...Mindez persze nem lenne elèg az egyeduralomhoz, de a hosszú èvek szofisztikált demokrácia- lebontása, a mèdia - ès a független hatalmi ágak leuralása, az elit megvásárlása megtermetette a feltèteleket. Ráadásul, az általános közèp- európai prosperitást is elcsíptèk Orbánèk, alacsony kamatokkal, ès vagy 40 -45 milliárd euro netto forrással...(( az ellenzèki pártok: Lmp, Jobbik felszalámizását most le sem vezetem..))

Ad Dio 2019.03.25. 20:44:10

@Brix:

"A bevándorlás valóban komoly problèma, hiszen már 60-70 ève folyik Európába, megoldani sem lehet soha , mert olyan demográfiai, klimatikus ès gazdasági tènyezők táplálják, amelyek csak erősödni fognak a jövőben."

Francokat.

Az illegális migráció megállításához csak akarat kell. Könnyebb tenni ellene, mint pl. az éghajlat változás ellen, amit mindenki lelkesen próbál megakadályozni. Akarni kell. Ez hiányzik ma még.

Egyfelől ki kell mondani nagyon-nagyon határozottan, hogy Európa nem támogatja az illegális migrációt. Kiépít egy erős határvédelmet, akit illegális határátkelőként elkap, mérlegelés nélkül toloncolja ki.

Másfelől megegyezésre törekszik az észak afrikai országokkal és tudással, technológiával, tőkével, némi nyersanyaggal segíti ezeket a területeket, hogy meg tudják kötni az ottani népességet. Ez a fejlesztés első sorban élelemtermelésre irányul.

Harmadrészről be kell indítani egy szervezett bevándorlási programot, ahol észak afrika-szerte kiépített regisztrációs központokon keresztül segítik a kvalifikált, leellenőrzött, nyugati kultúrába beilleszkedni képes munkaerő ideiglenes EU munkavállaláshoz jutását.

midnightcoder2 2019.03.25. 20:46:19

@Brix: A bevándorlás akkor probléma, ha az európai kultúrával nem összeegyeztethetõ civilizációból érkeznek nagy tömegben emberek. Ergo pár tízezer kecskepásztort el tud vinni az európai jóléti rendszer, pár tízmilliót nem, pláne ha ezek egy része elkezd aktívan harcolni a rendszer ellen. Gondolj csak a hazai cigányságra, milyen nehezen ment/megy nekik a beilleszkedés, pedig évszázadok óta itt vannak velünk, és az õ civilizációjuk korántsem annyira ellenséges az európaival szemben mint Pl. az iszlám. De ugyanakkor Pl. a kínaiakkal és a többi távol-keletivel nincs ilyen probléma, ahogy Pl. az oroszokkal, ukránokkal sincs túl sok. Azért nincs, mert az õ értékrendjük alapvetõen nincs annyira távol a miénktõl.

Brix 2019.03.25. 22:19:41

@Ad Dio: Amiket írál, majdnem ugyanazok, mint amiket Orbán mond- de a valóság az, hogy a migráció - és itt nem csak az illegálisról beszélek- egy nem megállítható globális nagyfolyamat. Amióta ez emberiség létezik, azóta van, azaz egy természetes jelenség.
Egész Európát körbekeríteni nem lehet, több tízezer km-es szárazföldi és tengeri határ van, amelyen ha valaki nagyon akar , előbb-utóbb úgyis áttör....Ha már egyszer bejutott, iratai nem lévén, visszatoloncolni nem lehet sehova.. A védelmet most van , a periféria biztosítja- Törökország , Egyiptom, vagy az észak-afrikai törzsek, embertelen, antihumánus eszközökkel...De, 680 ezer ember csak bejött illegálisan ennek ellenére is valahogy..
Másrészt, a migráció számos legális csatornán keresztül is folyik, hiszen milliók jönnek Európába, tanuló- , dolgozói, vagy turista vízummal és később itt maradnak...
Ha megnézzük Európa etnikai összetételét már most is ember tízmilliók vannak Ázsiából és Afrikából... A pontos számot - mivel sokan státusz nélkül élnek meg sem lehet becsülni...
Csak a nagyon naiv ember hiheti azt, hogy vissza lehet fordítani vagy megállítani egy globális megatrendet, meg azt , hogy az pár száz millió fiatal ember majd otthon tartható lesz az elkövetkezendő évtizedekben EU fejlesztési programokkal... Bármekkora pénzt feltennék rá, hogy 10-20 év múlva sokkal több kultúridegen népelem lesz Nyugat-Európában mint most, sőt még Magyarországon is.... Ezt a globális megatrendet nem tudja megállítani, megfordítani senki. Amit lehet: mitigálni a hatásait, csökkenteni a létszámot , és menedzselni..
Az ENSZ tagországok jelentős része felismerte, hogy kár küzdeni ezzel szemben, ezt rögzíti a migrációs paktum...Akik küzdenek , mondjuk nekik jut 10-20 év haladék, de nem több...

Ad Dio 2019.03.25. 22:32:01

@Brix:

Nem értek veled egyet.

Kinyilatkoztatsz, de úgy, hogy meg sem próbálod - még gondolatban sem - megkísérelni egy eltérő szenárió felvázolását. Fantáziátlan vagy :-).

Nekem viszont más a meglátásom.

Az, hogy az illegális tömeges migráció megállítható, azt épp a török paktum mutatja. Sajnos nagyon felemásan sikerült és valóban embertelen eszközökkel operál, de ennek nem kellene szükségképpen így lennie, csak Merkel kapkodott és akkor és ott ezzel tudta megmenteni a hatalmát. Én 2015 óta azt vallom, amit fent leírtam ( preshaz.blog.hu/ ) . Két nagy pillér: kemény és határozott határvédelem és gondviselő kinyúlás a határokon túl. Ezen felül a rendezett migráció nem ördögtől való dolog, de csak úgy, ahogy azt a fogadó társadalom jónak látja.

Brix 2019.03.25. 22:37:49

@midnightcoder2: A migráció tömeges méretűvé válása valóban probléma, főleg ha nem azonos alapértéket valók érkeznek. Én csak arra akartam rávilágítani - hogy jó lesz a való világ realitásaival megbarátkozni , mielőtt sokan illúziókba ringatnák magukat, hogy ez egy visszafordítható folyamat. Eddig szerencsénk volt , és elkerült minket a tömeges migráció , mert 30 éve még nyugattól is elszigetelt ország voltunk és az elmúlt évekig szegény országnak számítottunk EU- szinten, de a jövőben mi is egyre inkább célpont leszünk... A nyugati országokról meg ne is beszéljünk, elég megnézni Ausztriát, pedig gyarmatai sem voltak...

Brix 2019.03.25. 22:53:03

@Ad Dio: Milyen szkennárióra gondolsz? Szívesen vázolok fel neked, olyat is , amely valóban csökkentené a migrációt, mivel szakmámból adódóan ( geográfus ) vagy 18 éve foglalkoztat a téma, ráadásul sok illegális migránssal beszéltem már az életemben, mert érdekelt a sorsuk... A lényege az , annak amit nekem mondtak, hogy valójában őket csak az érdekli , hogy jobban éljenek és nem állítja meg őket semmi, ha egyszer elindulnak a jobb élet reményben ( még akkor is , ha ez sokszor hiú remény, gondolom én...)
Most éppen "nyugalom" van, csak 680 ezer ember jött be illegálisan egy év alatt az EU-ba... vagy 60-70 ezer ember a balkáni úton, van azaz: a törökök sem tudták megállítani őket...
A jövőt nem látja senki, mekkora migrációs hullámok jönnek, de hogy nem fogja semmi Afrikában tartani az elkövetkező 10-20 évben megszülető 100 milliókat , az is biztos... EU fejlesztési pénzek? Ja, majd korrupt nepotista helyi elit ellop mindent... Kína már ott van és "fejleszt"...

Larrikin 2019.03.26. 03:50:12

A teória alapjaiban hibás, mivel Magyarországon a bevándorlás a legkevésbé érdekes kihívás. Ha az lenne, nem lenne szükség a kormány, a fidesz és a kormánypárti "média" teljes lehülyítésére, minden kérdésben bevándorláspártizásra és sorosistázásra, évente százmilliárdos nagyságrendben kamu tájékoztató kampányokra, stb. Ez a téma attól attól korunk nagy kihívása, hogy egy gátlástalan, kvázi teljhatalmú kormányzat azzá teszi. A kormány/fidesz is csak relatíve erős ettől, a fékek és ellensúlyok elbontása, a választási rendszer meghajlítása és a nyilvánosság eszközeinek egyre nagyobb arányú leuralása nélkül nem hogy 2/3-ot nem kapna, de relatív többséget se nagyon.

Larrikin 2019.03.26. 03:53:05

@Brix: a bevándorlók töredéke érkezik illegális úton, aki nem tudja igazolni sem az üldöztetését, sem egyéb jogosultságát, azt rendszerint kíméletlenül hazaküldik. 2015 egy látványos, de kivételés év volt.

Larrikin 2019.03.26. 04:00:38

@midnightcoder2: a muszlimokkal se általában van probléma, a programozók, fizikusok és orvosok között például elvétve akad nehezen beilleszkedő eset. Nyugat-Európa azzal szívta meg, hogy lefölözés helyett olcsó munkáskezeket importált olyan országokból, ahol nyugat-európai ember ritkán merészkedik olcsó munkások közé. Most meg a 2., 3. öntudatos, időközben felduzzadt generáció gettósodik.

Larrikin 2019.03.26. 04:22:38

@midnightcoder2: "Az igazi baj az, hogy Európa jelenlegi gondjaira nem igazán van baloldali megoldás. "
Hm. Pedig elég valószínű, hogy csak az van. Csak épp a baloldal kiüresedett. Egy mai baloldali párt vagy konzervatív vagy liberális nézeteket vall, a javak fair elosztásával meg közben felsült a nyugati világ, sőt, egyre romló ütemben sül fel. A környezeti kihívásokra sincs piaci/hagyományos/populista megoldás.

Ad Dio 2019.03.26. 09:19:57

@Brix:

1.500.000 vs 50-60.000 évente azért baromira nem ugyan az a kategória. 50-60.000 ember egy kezelhető mennyiség, a török zár hibátlanul működik. Ekkora tömegnél meg lehet vizsgálni ki menekült, ki gazdasági migráns, aki az utóbbi az postafordultával megy haza. Hova? Oda ahonnan származik, vagy ha ez nem kideríthető, akkor egy olyan partner országba, akivel megállapodást köt az unió a befogadásra (kifizeti az árát a megállapodásnak).

"A jövőt nem látja senki, mekkora migrációs hullámok jönnek, de hogy nem fogja semmi Afrikában tartani az elkövetkező 10-20 évben megszülető 100 milliókat , az is biztos... "

:-))) szóval senki nem látja a jövőt, illetve mégis: mert Te azért sziklabiztosan tudod :-)))... Czimbi: én meg azt mondom, hogy CSAK olyan politikusra fogok szavazni, aki legalább MEGPRÓBÁLJA a problémát megoldani. Aki úgy kezdi, hogy feladja, az az én szavazatomat SOHA nem kapja meg. Érti? És tudod mit? Vagyunk ezzel így egy páran... ráadásul úgy tűnik egyre többen... és itt visszakapcsolnék a poszthoz: a tömeges illegális migráció kérdése IGENIS Európa egyik legégetőbb kérdése. Akinek erre nincs válasza, vagy az a válasza, hogy "hát kérem mink tehetetlenek vagyunk ezzel szemben", az legjobb, ha most azonnal lehúzza a rolót, mert csak foglalja a helyet olyanok előtt, akik még képesek részt venni a játékban. Ez különösképp is igaz a baloldali játékosokra. A baloldalnak is fel kell találnia a maga illegális migráció ellenes csomagját.

"EU fejlesztési pénzek? Ja, majd korrupt nepotista helyi elit ellop mindent..."

Éveken át hallgattam azt, hogy a klímaváltozás elleni fellépés, ennek a támogatása csak egy nagy gazdasági svindli. Aham... ja... elmegy mindenki a fenébe... ha nem haragszol: Te is. Nem lehet így állni a dolgokhoz, mert akkor felkelni sem érdemes, minden mindegy, hiszen a rendszer úgysem működtethető tökéletesen. Igenis ki kell nyúlni Észak-Afrika felé, ott befektetni, lehetőleg ellenőrzött körülmények közt, lehetőleg gazdasági alapon, de nem ez a lényeg: olyan zónát kell létrehozni, ami képes megállítani, vagy legalább lassítani a migrációt. Az országokat érdekeltté kell tenni Európa stabilitásában. Az, hogy Európa liberális és gazdag maradjon, mindenkinek az érdeke, hiszen láthatjuk mit tesznek a közel keleti gazdag országok a problémával... apropó: vajon az Emirátusba miért nem áramolnak az illegális migránsok tömegei? Ja, vagy úgy...

Quercus erdész 2019.03.31. 09:04:30

@Visceroid:

Gondolom a senki alatt a liberálisokat érted.

Quercus erdész 2019.03.31. 09:15:36

@gébics:

A balti (bezzeg) országokból lassan a lakosság egyharmada elmenekült. Akkor Lettország, Litvánia, Észtország még Magyarországnál is élhetetlenebb?

Quercus erdész 2019.03.31. 09:17:03

@midnightcoder2:

Horn a baloldal elárulója volt. Gyurcsány pedig méltó utóda.

Quercus erdész 2019.03.31. 09:29:00

@Brix:

Tipikus liberális mentegetőzés. Nincs mit tenni, nincs megoldás, nem lehet megállítani.
Hazugság. És ennek bizonyításaként elég csak olyan országokat megemlíteni mint Japán, Új-Zéland, Ausztrália, USA, Kanada. A bevándorlás kezelhető, és korlátozható. De ha egy kontinens mint Európa, meghülyült, és ahelyett, hogy hogy már idejekorán hasonló intézkedéseket vezetett volna be, mint a fenti országok, ahelyett mindent megtett annak érdekében hogy minél vonzóbbá tegye magát az illegális migránsok számára akkor nem kell azon csodálkozni, ha azok tömegesen jönnek.

Quercus erdész 2019.03.31. 09:31:10

@Brix:

Tipikus liberós agymosott duma.