Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Mit kezdjünk a halottainkkal?

2018. november 05. 11:10 - Méltányosság Központ

Lengyel és ukrán tragédia a filmvásznon

Az utóbbi időben sokat írtunk a történelmi film hasznáról. Ám kevesebbet arról, hogy a történelmi film a nemzeti traumák földolgozásáért is sokat tehet. A lengyel filmművészet példát mutat arra, miként töltheti be a történelmi film az orvosság szerepét az öngyógyításban.

cemetery-2884195_640.jpg

Minden nemzet történelmében vannak fel nem robbant aknák, amelyek a társadalmak mélyrétegeit szennyezik. Közép- és Kelet-Európa népei négy évtizeden keresztül olyan diktatórikus rendszerek keretében éltek, amelyek nem adtak módot a kölcsönös sérelmek és fájdalmak őszinte kibeszélésére. A traumákat az internacionalizmus hamisan csengő jelszavával a szőnyeg alá söpörték, és azok tovább mérgezték a közgondolkodást.

Harminc évvel a rendszerváltozások folyamata után megdöbbentő filmalkotások születnek, amelyek bátran nyúlnak a nemzeti történelem sötét fejezeteihez. A lengyelek az utóbbi évtizedben több alkotásban foglalkoztak a 20. századi történelmük sorsfordító esztendőivel. Míg az 1920-as lengyel-szovjet háború egyértelműen dicsőséges a lengyel nemzeti emlékezetben, a II. világháború egyes eseményeinek megítélése már megosztóbb.

A legkényesebb témát a tömeggyilkosságok jelentik, akár a lengyel tisztek szovjetek általi legyilkolásáról (ld. Andrzej Wajda Katyn című filmje), akár a háború utáni lengyelországi antiszemitizmus (ld. Pawel Pawlikowski: Ida) sokáig kínosan került témájáról van szó. Ennek a tragikus krónikának mozgóképes darabja a 2016-ban bemutatott Volhínia, Wojcieh Smarzowski filmje. Még azok is, akik nagy vonalakban ismerik a lengyel-ukrán kapcsolatokat, megdöbbenéssel szembesülhettek azzal, hogy a II. világháború idején, pontosabban 1943-44-ben az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) fegyveresei több tízezer lengyelt mészároltak le Volhíniában (ma Ukrajna).

Volhínia ekkor már véres gaztettek színhelye volt: előbb a szovjetek gázoltak keresztül a területen, deportálva a lengyel elitet és értelmiséget, majd 1941-ben a Wehrmacht és Waffen-SS csizmái taposták le Volhíniát, és a náci terrornak a teljes zsidóság, valamint kommunisták, ellenállók, lengyel és ukrán értelmiségiek áldozatul estek. Mindehhez járult még a több évszázados feszültség a lengyel elit és az ukrán kisebbség függetlenségre törekvő politikai vezető rétege között. Egy ilyen blogbejegyzés nem vállalkozhat a konfliktus minden résztvevője motivációjának bemutatására, a lengyel-ukrán konfliktusról és történelmi előzményeiről bővebben lehet magyar nyelven tájékozódni itt, itt és itt. (akit pedig a lengyel-ukrán konfliktus gyökerei érdekelnek játékfilmen, annak alap: lengyel nézőpontból és ukrán szemszögből). A lényeg, hogy a nácizmus Szküllája és sztálinizmus Kharübdisze közé szorult lengyel és ukrán nemzeti mozgalom képtelennek bizonyult az összefogásra, a nemzeti aspirációkon túlmutató egységre. Az ukrán nemzeti mozgalom nem akart a lengyelekkel együtt élni, akik viszont nem akartak önálló ukrán államot (amely az 1772-es határokhoz való ragaszkodás feladását jelentette volna).

A feszült lengyel-ukrán viszony szó szerint pokolivá vált. A film döbbenetesen mutatja be, miként képesek szomszédok egyik napról a másikra gyilkosokká válni. Az erőszak minden mértéket felülmúlt. A filmben lengyel tisztet lovakkal tépetnek szét az UPA fegyveresei, akik nemhogy két-, hanem háromfrontos háborút vívtak, legalábbis 1943-tól: egyszerre küzdöttek a lengyel partizánok ellen (közben lemészárolva és nyugati irányba űzve a lengyel civil lakosságot), a németek és a szovjetek ellen.

Nem fogható minden a világháborúra, hiszen a lengyel-ukrán viszony parázs alatt izzott a független Lengyelországban. Nem tudjuk, mi lett volna, ha az 1939-es német támadás nem veri le a fedőt erről a gőzölgő, fortyogó fazékról. Hasonlóan Jugoszláviához vagy a Szovjetunió által bekebelezett balti államokhoz, a Kaukázus régiójához vagy éppen a szovjet fennhatóság alá tartozó ukrán- és beloruszlakta területhez, a német támadás kinyitott olyan konfliktusokat, amelyek léteztek a német hódítás előtt is.

A lengyel filmművészet az elmúlt években drámai sodrású alkotásokkal idézte meg a lengyel félmúltat, az 1920-as lengyel-szovjet háborútól a háború utáni antiszemita hullámig. A lengyelek példát mutattak, miként lehet ezt a gigantikus vérözönt finoman, emberien a világ elé tárni, mentesen a szomszédok megbántásától, és a halottakat végre eltemetni. Ismét érdemes tanulni a lengyel útból!

Paár Ádám

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr2714353953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.