Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Puzsér és demokrácia

2018. október 30. 10:00 - Méltányosság Központ

Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltté válása némileg felkavarta az állóvizet az ellenzéki oldalon.

16_bi_20181015_0054-1024x576.jpg

Budapesten nem olyan rossz a Fideszt ellenző erők helyzete, itt bőven vannak esélyek az önkormányzati választásokon, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy alakul itt a kampány. Az elmúlt évek talán legfurább jelöltjének harcba szállásával pedig biztossá vált, hogy legalább egy ideig érdekes és némileg kiszámíthatatlan verseny alakult ki az ellenzéki oldalon.

Puzsér jelöltsége abból a szempontból különösen érdekes, hogy a baloldali-liberális oldalon régen látott gondolkodást serkentett elő a demokrácia kérdésköréről. A demokrácia fogalmát, jellemzőit a rendszerváltás során létrehozott intézményekben és az Orbán-ellenességben ragadta meg korábban ez a politikai tábor, és ezt kényelmesen meg is tehette, mert nem nagyon kapargatták meg ezen gondolatok felszínét. Amikor esetleg Magyarországon kevésbé ismert, de mégis demokratikus intézmények (pl. előválasztás) lehetőségként felmerültek, többnyire leperegtek erről az oldalról. Egy független jelölt, aki képes lehet meggyengíteni az ellenzéket, új lendületet adott az előválasztások gondolatának, és már a legrégebbi pártok is mintha elkezdték volna támogatni az elképzelést

Az újdonsült politikus úgy kínál megoldást erre a problémára, hogy ő egy valóban nagy víziót kínál, amelyre vagy van igény, vagy nincs, ezt a választók döntik el. Ez egy alternatív demokrácia-felfogás, ahol a döntéshozatal nem úgy történik, hogy a polgárok véleményét követik a politikusok, hanem a politikusok a választók megkérdezése nélkül kitalálnak valamit, így kialakítanak egy politikai étlapot, amelyről választhatnak a választók. Ez az elképzelés kisebb választói aktivitást és hozzáértést feltételez, ezzel szemben igényli, hogy a politikusok alapos, kidolgozott válaszokat adjanak a szakpolitikai kérdésekre, és a kidolgozott válaszaikhoz hosszútávon is ragaszkodjanak..

Az előválasztást viszont nem Puzsér dobta be a köztudatba közvetlenül (ő kifejezetten ellenzi ezt a gondolatot, és semmiképp sem venne részt rajta), ellenben egyik első, főpolgármester-jelöltként adott interjújában egészen érdekes gondolatokat fogalmazott meg, amelyekből egy, a magyar politikai elitben ritkán megfogalmazott demokrácia-kritika olvasható ki, ami alapvetően két elemből áll.

Az első, és fontosabb tétele Puzsérnak az, hogy demokráciában a politikai elit a nép folyamatosan változó rövidtávú igényeit próbálja kielégíteni, nincs stabil víziója arról, hogy merre is kellene vezetni a közösséget (ő ezt Magyarországról mondja, de logikusan kiterjeszthetjük ezt minden demokratikusan működő közösségre). A politikusok, amikor szembetalálkoznak egy kérdéssel, mérések segítségével megnézik, mi az emberek véleménye az adott ügyben, és a legnépszerűbb álláspontot próbálják meg képviselni. Mi is ebben a meglepő? A demokratikus döntéshozatal célja, hogy a népakarat vezesse a közösséget, és ez, ha Puzsérnak igaza van, megvalósul – de mégis egy rossz rendszert eredményez, ahol hozzáértéssel nem rendelkező, ingadozó választók döntéseit követik inkompetens, saját véleménnyel és gondolatokkal nem rendelkező politikusok, és hosszútávú, valóban mélyreható lépések meghozatalára nincs esély.

És itt el is érkeztünk az interjúból leszűrhető másik fontos támponthoz – a technokrácia, azaz a szakértelem kormányzásának hangsúlyozásához.

Puzsér ugyanis a víziójával összeszedett politikai támogatást szeretné szakemberekre bízni, akik a konkrét szakpolitikai lépéseket alakítanák ki. Ezzel valóban Orbán Viktor ellenzékévé vált Puzsér, hiszen a miniszterelnök egyre inkább a demokráciát, a közvetlen felhatalmazást és a józan észt hangsúlyozza a szakértelemmel szemben.

Ma Európában ez az egyik legfontosabb politikai törésvonal, és azzal, hogy Puzsér nyíltan a technokrácia mellett foglal állást (a politikát csinálják azok, akik értenek hozzá), rögtön úgy pozícionálja magát, hogy a Fidesznek olyan alternatíváját nyújtja, amelyhez a jelenlegi nyugati politikai diskurzusból is meríthető érvrendszer.

Bármit is gondoljunk erről a jelöltségről, és bármi is legyen ennek a kifutása (egyáltalán nem biztos, hogy Puzsér egyáltalán rajta lesz a szavazólapokon jövőre), annyi biztos: az ellenzéki oldalon rég nem volt olyan esemény, ami ennyire elindította volna a gondolkodást arról, milyen demokráciát is szeretnénk.

Rajnai Gergely

37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr3914331881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.30. 11:04:45

Puzsér egy vicc. Ki lesz a következő? Csernus?

Semper Augustus 2018.10.31. 14:33:38

Puzsér bejelentkezésével el is van intézve Tarlós újraválasztása. Nem véletlen, hogy az LMP támogatja. Ennyi volt. Küldetés teljesítve.

nts 2018.10.31. 14:49:32

Találjatok jobb, hitelesebb embert erre a posztra, fogjatok össze, aztán nyomjátok le Puzsért, meg Tarlóst is. Vagy keressetek előre kifogásokat a vereségre.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.31. 15:39:35

Jó dolog Puzsér fellépése. Hatalmas fegyver a ballib agytröszt utolsó bázisa, Bp. ellen.

Haloperidol 2018.10.31. 16:47:57

Hiába gyalázza a rengeteg MSZP-DK-LMP-f.szomtudja milyen párt Puzsért, ezeknek a pártoknak a politikai teljesítménye a nullánál is kisebb, -negatív számmal mérhető kb a Gyurcsány puccs óta.
A Fidesz, bár egy undorító bagázs, de legalább politikai teljesítményt fel tudnak mutatni.
Én személy szerint nagyon örülök, hogy Puzsér indul, ő is és a koncepciója is a sétáló Budapdstről szimpatikus.
Simán rá szavazok és még páran a baráti körömben hasonlóan gondolkodnak.
Ennyike

Haloperidol 2018.10.31. 16:50:04

@Semper Augustus: Falus Ferenc jelöltsége óta nem hiszek abban, hogy a baloldal képes normális embert jelölni, szerintem egyet tehetnek. H beállnak Puzsér mögé.

Haloperidol 2018.10.31. 16:50:57

@Le a spammerekkel: ha Puzsér egy vicc, akkor mi volt Falus Ferenc? Szánalmas vicc?

Mankel 2018.10.31. 16:58:12

Jajj már a Puzsér el akar indulni megosztja az ellenzéki szavazatokat Orbán szekerét tolja brühühü.
Nem baj a demokráciát szavazatokra játszák.
Akkor innentől soha senki ne merjen saját identetitással saját szemlélettel önállóan elindulni, mert akkor jujj Orbán nyer? Baromság. Tessék felnőni a feladathoz kedves ellenzék! (Na meg kedves fidesz)
Legalább valaki felkeveri az állóvizet és rákényszeríti az "összefogást" hogy azon kívül mást is mondjon, hogy orbán takarodj!

Semper Augustus 2018.10.31. 16:59:21

@Haloperidol: Milyen politikai teljesítményt tud felmutatni a Fidesz? Az illegális hálózatépítésüket és listázásukat? Mindenki elhallgattatását vagy ellehetetlenítését a sajtó eszközével, vagy ha máshogy nem megy, megvesztegetését? A teljes gazdaság bekebelezését és ezáltal mindenkit függővé tenni? Ugyan már.

Teljesítmény az lenne, ha fejlesztenék az országot, de itt minden rohad szét. Nincs egyetlen sikertörténetük sem politikai értelemben. Még a focit se sikerült rendbe tenni! :)

Mankel 2018.10.31. 17:05:42

@Haloperidol: Nekem a legnagyobb problémám a Fidesszel, hogy míg az elvonások mértéke szociáldemokrata addig fullba tolja a libsi gazdaságpolitikát. Vagyis sikerül a lehető legrosszabb hibridet létrehoznia.

Mankel 2018.10.31. 17:10:22

@maxval balcán bircaman: Egyet értek pusztoljon az összes áll liberális ötlettelen msszp-dk őfelsége ellenzéke. (Bár kizárt hogy a fidesz ezt tényleg hagyná hisz akkor lennének csak bajban)

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.31. 17:16:00

@Mankel:

Itt elválik a Fidesz érdeke és az ország érdeke egymástól.

Mankel 2018.10.31. 17:19:54

@maxval balcán bircaman: Vagy javul mert azért tán jobban is lehet ezt csinálni

Mankel 2018.10.31. 17:21:55

@maxval balcán bircaman: Csak hát a mostaniellenzék nem kínál értelmes alternatívát pedig azért nem kell magas lécet megugrani

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.10.31. 17:27:55

@Mankel:

Eddig minden új ellenzék ngayon gyorsan bizonyította magáról, hogy a régi ellenzék szerves része.

Mankel 2018.10.31. 17:32:19

@maxval balcán bircaman: A jelenlegi meg fidesz része vagyis ha az ellenzékből kiváló ellenzék nyer akkor is a fidesz marad hatalmon szóval akár nyerhet is. A politikus olyan mint a pelenka gyakran kell cserélni.

Mankel 2018.10.31. 17:35:22

@maxval balcán bircaman: Jót tenne a Fideszes arcoknak egy kis pihenés mert kezdenek kiégni hisz már régi jobbikot majmolják, meg bokros nedves álmát valósítják meg kínukban.

Hari Seldon 2 2018.10.31. 18:16:32

Tulajdonképpen a fanyalgóknak mia bajuk Puzsérral? Hogy nem az ő "jelöltjük"?
Ja, olyan már volt.
Nekem egyébként mindegy, mert nem ott élek. És nem is szavazok. De az én értelemzésemben bárki jobb mint a maffiapárt jelöltje.

szepipiktor 2018.10.31. 18:30:48

Jól van, megvan a napi puzsérellenes poszt.
Valóban, ahogy már előttem is írták, Puzsér azért jó - számomra -, emrt ha már a balos-neoliberális fos a tavaszi választáson bebuktatta az utolsó utáni esély is arra, hogy nem ez a csúti falábú betegagyú és népegyüttese raboljon a következő 3-4 cikluson át, akkor legalább rombadönthető vele ennek a mocskos, pénzénhzéhes és jellemzőe magyarellenes "ellenzéknek" a mai aljadék szektái! (Remélem a kollaborán médiájuk a "szakértőik" és a blogegreik is mennek az ítélőszék elé!)
Szóval ha már esélytelen bármit is tenni,akkor ezeket végre takarítsa már el a nép és a következő 30 évben talán létrejüket egy normális, hazaszerető, jobbközép, polgári mozgalom és párt.
Addig tehát szurkolok Puzsérnak, annak ellenére, hogy nem számottevő tényező, de látva a neoliberális bloggerek napi "anyázását" miatta, hát hajrá!
Gyerünk Roni!
Rosszabb nem lesz.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.10.31. 19:15:31

@szepipiktor: jól van, megvan a mai náculásod, mehetsz a pénzedért a fideSS pénztárába!

BiG74 Bodri 2018.10.31. 19:54:33

Eddig hány konkrét induló van a főpolgármesteri székért?

eq2 2018.10.31. 20:03:28

Sosem bírtam az álművelt és erre nagyon büszke embereket így Puzsért sem. Hatalmas mellénnyel olyan luftokat rúg előszeretettel az üres kapu előtt, hogy öröm nézni. Szánalmas és szégyenteljes volt, amit a választások előtt és után művelt. Teljességgel lejáratta magát és pont azokkal az eszközökkel járatta le magát, mint az általa oly sokat ostorozott ellenzék. Tükörbe neki n/sem sikerült néznie.

Ez a gyalogos Budapest mindig mosolyogtató ötlet. Amit többen bégetnek azt fújjuk és reméljük hogy megválasztanak főkolomposnak? Értem én hogy szeretnénk, de ehhez nem években hanem évtizedekben mérhető munka kellene. Az ha kitiltja az autókat, illetve folytatja a zéró alul/felüljáró stílust, nem visz előbbre max nagyobb lesz a dugó. A belvárosban sétálva gondolom neki sem tűnt fel, ha iskolai szünet van járható a város? Rengeteg dolog okozza a nagy forgalmat és a dugókat, de az erőszakos "basszunk ki az autósokkal és majd észhez térnek" nem akarom megbántani az illetékeseket, de évtizedek óta nem működik.

collateral damages 2018.10.31. 20:12:21

@Haloperidol:
Ezzel el is éri a célját a fidesz, és a fiókpártja az lmp.

ulpius66 2018.10.31. 20:34:59

"Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltté válása némileg felkavarta az állóvizet az ellenzéki oldalon."

Mi a tököm ez a baromság????????????????

Mióta főpolgármester-jelölt Puzsér?

Méltányosságos Uram!

ha lehet, legközelebb ekkora baromságot azért NE ÍRJÁL LE!!!!!

ulpius66 2018.10.31. 20:40:18

Puzsér bejelentkezése egyebekben az ellenzék "szegénységi bizonyítványa"!

Mi a tökömért vannak az ellenzéki pártok, ha nem tudnak ők egy normális jelöltet felmutatni.....

CSAK SEMMI IZGALOM!

MAJD A BITÓ-SZALONBAN A LIBERÁL-FASISZTA SOROSS-ELVTÁRS HAZAI PRIBÉKJEI ELDÖNTIK, HOGY AZ ELLENZÉKI PÁRTOK KIT INDÍTANAK......KIT TÁMOGAT SOROSS-ELVTÁRS PÁR SZÁZ MILLÁVAL....

Geo_ 2018.10.31. 20:43:15

"az ellenzéki oldalon rég nem volt olyan esemény, ami ennyire elindította volna a gondolkodást arról, milyen demokráciát is szeretnénk."

Akkor legalább lenne valami haszna Puzsér jelöltségének... De nincs - mert itt Bp-ről van szó, ahol egy pillanatra megállítható Fideszes henger.

11kV 2018.10.31. 23:14:44

@eq2: Én magam nem vagyok művelt, de hogy te sem vagy az, arra mindenki mérget vehet. :)

vénkujon 2018.11.01. 00:09:36

én szurkolok róbinak. azóta szurkolók neki, miota szétalázta az undoritto hút gergelyt. hút vörős fejérő csak úgy frecskelt az izadság :) róbi meg csak ütöte, ütöte. én mondom, hogy puzsér magát a vezérünket órbi viktor urat is szétaprítaná. csak úgy potyognának az izadságcsepek diktátorunk homlokkáró.
hajrá róbi.

vénkujon 2018.11.01. 00:14:17

(ez utobi dolog perzse nem tőrténhet meg, hisz kedvenc födesurunk már nem vitázik immáron vagy husz éve):D

ezt meg neked monitoros tóni:

-basky rajzojon körbe téged rogán:D

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.11.01. 09:15:30

@Mankel:

A fő szempont a ballibek agyagba döngölése most, örökre.

Semper Augustus 2018.11.01. 09:34:54

@Hari Seldon 2: Az a baj vele, hogy belülről még nem látott minisztériumot és hogy bár ellenzékinek mondja magát az LMP, aki támogatja, egyáltalán nem az.

Semper Augustus 2018.11.01. 09:37:00

intézményt akartam írni, szóval működő intézményt nem látott belülről.

Bogyó 2 2018.11.01. 09:41:07

@maxval balcán bircaman: Te igazi demokrata vagy. Egypárt rendszer, egy ideológia, max. szalonellenzék.

Dr.Démonmac1 2018.11.01. 09:53:01

@Le a spammerekkel: Mert tarlós mennyivel jobb?
Folyamatos káosz van az utakon...

Bogyó 2 2018.11.01. 09:56:37

Valaki írhatna a posztról is. Szerintem tévedés az alapvetés. "Puzsér ugyanis a víziójával összeszedett politikai támogatást szeretné szakemberekre bízni, akik a konkrét szakpolitikai lépéseket alakítanák ki. Ezzel valóban Orbán Viktor ellenzékévé vált Puzsér, hiszen a miniszterelnök egyre inkább a demokráciát, a közvetlen felhatalmazást és a józan észt hangsúlyozza a szakértelemmel szemben."

Nos, ez csúsztatás. Mintha Puzsér szakértelmi diktatúrát akarna bevezetni, Orbán meg a népakaratot testesíti meg.

Orbán lehet, hogy a demokráciát hangsúlyozza, de amit csinál az populizmus, demagógia. A népakaratra hagyatkozik oly módon, hogy félinformációkkal, álhírekkel látja el, illetve megfosztja őket a plurális információktól. És ebből lesz a "népakarat". Láthatjuk, miként lett a közszolgálati médiumokból agitációs propaganda osztály, miként estek el sorra a nem Fidesz-véleményt szajkózók. Látjuk, hogy pl. a valós migrációs helyzetről fogalma sincs a fideszt éltető közösség nagy részének, de láthatjuk a Sargentíni-ügy kapcsán, amiről elhitetik, hogy a "bevándorláspárti erők bosszúja." És nem kérdezi meg az M1 vagy a Kossuth rádió riportere, hogy akkor az egyértelműen bevándorlás-ellenes osztrák kancellár miért szavazta meg.

Puzsér csak azt mondja, hogy kínál egy víziót, egy ügyet, és demokratikusan válasszák meg ezt az emberek, döntsenek róla. A megvalósítás persze, hogy szakértelmet kíván. Vajon az, hogy eltöröljük-e az adókat miért nem kerülhet népszavazásra? Miért nem követjük a népakaratot? Ja, mert szakkérdés, nem bízható az emberekre. Egy normális demokráciában az embereket József Attila módjára felemelik, tanítják, ellátják őket a megfelelő információkkal a döntéshez, aztán döntenek a fő vonalakról. Nem a részletekről. Hogy Józsi bácsit miként operálják meg, azt se a lakóközösség fogja megszavazni. Mert nem demokratikus ügy.

Szóval, nem, Orbán egyáltalán nem a demokrácia, hanem a demagógia világát hozta el, Puzsér meg nem technokrata diktatúrát akar megvalósítani, hanem csak egy szakemberek által előkészített és végrehajtott ügyet, amelyről viszont dönthetnek és még egyes főbb körvonalairól is az emberek, hogy kell-e vagy sem. Mert a demokráciához ez kell, nem pedig az, hogy döntsünk népszavazáson arról, amit a Kormány már rég eldöntött és egyébként is úgy van feltéve az éppen ezért nem érdemi kérdés, hogy csak egyféleképpen lehet értelmesen válaszolni.

Öreg tölgy 2018.11.07. 07:55:12

@Hari Seldon 2:

Dolgozol már te naplopó, liberofasiszta here, vagy még mindig a feleséged tart el?