Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Politikai párterápia

2018. július 02. 19:35 - Méltányosság Központ

Magyarországról nézve el se tudjuk képzelni: a világban mennyi reformjavaslat születik a gyengélkedő demokráciák megjavítására. Nem csoda.

water-2045469_640.jpg

Nálunk ugyebár van két közkeletű tétel: a/ a nyugati világ demokráciáival nincs is probléma; b/ ellenben itthon nagy a baj, mert a demokráciát a Fidesz lerontotta és valamilyen szörnyűséges rendszerré lényegítette át. Azért kísérletképpen megpróbálkozhatnánk egy lakatlan szigetre vonulni, és oda olvasmányként nem a Bibliát vinni magunkkal, hanem az említett reformterveket. Jó nagy lakatlan sziget kéne, hogy elférjenek ezek a szövegek, és jó hosszú ott-tartózkodás, hogy az olvasás végére érjünk.

Vihetnénk például a már általam is sokszor emlegetett David Van Reybrouck, belga politikai esszéista könyvét: A választások ellen. Amelyben részletesen leírja, hogy milyen rendszerrel kellene felváltani a csupán választásokra épülő mai demokráciákat. Mit mondjak: nem vigasztaló olvasmány. Ilyesmiket ír (nem Magyarországról, hanem az általunk dicsőített európai demokráciákról): „A helyzet tarthatatlan. Ha politikus lennék, álmatlanul forgolódnék éjszakánként. Szenvedélyes demokrataként már így sem alszom jól. Időzített bombán ülünk. a látszólagos nyugalom csak vihar előtti csend. Mint 1850-ben, amikor a munkáskérdés izzott már, de még nem robbant”.

De a kiváló belga szerzőnek nem csak alvási szokásairól és szenvedélyes demokrataságáról tudunk meg sokat. Hanem arról is tájékoztat minket, milyen módon lehetne orvosolni a mai demokráciák problémáit. Amolyan vegyes rendszert képzel el, amelyben a választások mellett komoly szerepet kapna egy régi-régi módszer: a sorsolás. Nagy szakirodalmat mozgatva mutatja be, a nyugati világban mennyien és milyen állhatatosan akarnak visszatérni a sorsolásos módszerhez (Rousseau is sokat ír róla), amit azonban nem szabadna kizárólagossá tenni. A választás mellett a sorsolás lehetne a demokrácia megmentője, amivel helyre lehetne állítani vezetők és vezetettek régesrég megbomlott, és ma helyreállíthatatlannak tűnő viszonyát.

S itt jön a párterápia. Merthogy a szerző szerint vezetők és vezetettek párterápiájára van szükség, hiszen a vezetők lenézik a népet, és a népre támaszkodó pártokat populistának minősítik. A nép lenézi vezetőit, és egy elkülönült elitként tekint rá. Mi segíthet itt? Csakis egy párterápia.

E csúcstalálkozó helyszíne lehetne a már említett lakatlan sziget. Vezetők és vezetettek (e két egymásra fenekedő réteg) itt gyűlnének össze – szakavatott terapeuták társaságában. Kezdetben bizonyára furcsán néznének egymásra, és semmiféle aha-élményük nem lenne. Aztán a dög melegben közösen ülnének a pszichiáter lócáján, és kezdenék kapizsgálni a dolgot: ők ketten bizony a demokrácia alaptényezői. Egy-egy ülés után vezetők és vezetettek beúsznának a tükörkék óceánba, búvárkodnának is kicsit, aztán közösen pihegnének a forró fövenyen. A „lakott szigetre” addig nem is jöhetnének vissza, amíg a párterápia sikerrel nem kecsegtet.

Csizmadia Ervin

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr7714089237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.