Méltányosság

Magyar politika történelmi és nemzetközi kontextusban

Háború vagy béke

2018. június 08. 11:31 - Méltányosság Központ

A minap a parlamenti ülés legfontosabb eseménye az volt, hogy Jakab Péter jobbikos képviselő bűnözőnek nevezte képviselőtársait, Kövér László pedig ezzel mélyen nem értett egyet. Korábban hasonló botrány volt, hogy Tordai Bence letegezte Orbán Viktort. Ezek a felszólalások jelzik, hogy az ellenzék egy része úgy gondolja, hogy a parlamenti nyilvánosság felhasználható arra, hogy bemutassák, milyen élesen ellenzik a jelenlegi hatalmi struktúrát. A rendszer képviselőit és intézményeit szerintük nem illeti meg a tisztelet, hiszen a magyar társadalomnak csak ártanak, velük szemben háborút kell folytatni.

tug-of-war-1013740_1920.jpg

Kérdés, hogy ez a kemény, háborús kommunikáció jól működik-e, jól működhet-e. Egyrészt láthatjuk, hogy ez a magatartás még a nagy hagyományú demokráciákban sem szokatlan, a brit parlamentben például mindennaposak az ehhez hasonló jelenetek. A magyar politikai kultúrában azonban a durva megjegyzések, a tiszteletadás szándékos hiánya a parlamenti vitákban kevésbé bevett, keményebb eszköznek számítanak; a magyar politikafogyasztó másképp reagál az ilyen eseményekre, mint a brit. Azok a szavazók helyeselik ezt a magatartást, akik szerint a kormány illegitim és káros, azok azonban, akik szerint ez csak egy rosszul működő, de legitim kormány, nem értenek egyet az ilyen megszólalásokkal.

A másik stratégia, amit egyes ellenzékiek követnek, az a kormány pozíciójának, demokratikus legitimációjának elfogadása. Ennek jele a parlamenti munkában, hogy szakmai javaslatokat nyújtanak be, kevésbé élesen konfrontálódnak a kormánnyal. Az ilyen magatartás követői mintha azt sugallanák, értik a magyar népakaratot és azt, hogy a magyar választók többsége valamilyen szinten legitimnek, és semmiképp sem diktatórikusnak ítéli meg a kormányt. Ezt a közvélekedést úgy lehet lekövetni, ha a szokványos konfrontációs eszközökkel él az ellenzék, ezzel mutatva, hogy érti, mi a közérzület, és abból a körből próbál szavazókat szerezni, akik a jelenlegi politikai helyzetet normálisnak gondolják, de mégsem teljesen elégedettek a kormány tevékenységével.

A háborúzók erre azt mondják, hogy az ilyen ellenzék belesimul egy autokratikus rendszerbe, csak segíti a káros hatalmi struktúra működését, és értelmetlenül pazarolja az energiáit, hiszen szakmai javaslatokat nem fogad el a jelenlegi vezetés az ellenzék részéről. A normális ellenzéki működés ide már nem elég, nem lehet tiszteletet mutatni egy tiszteletet ki nem érdemlő rendszernek. Sok választó van, aki úgy érzi, Magyarország kilépett a demokratikus játéktérből, és valóban ilyen radikális ellenzékre van szükség. Nekik is kell politizálni, és ennek megfelelően vannak is politikusok, akik felvállalják a keményebb konfrontációt.

Az ellenzék számára fontos, hogy mindkét magatartás jelen legyen soraikban.

Első ránézésre ez ellentmondásnak tűnhet, mivel két ellentétes magatartás egyszerre nem eredményezhet koherens üzeneteket, azonban az ellenzéki politikusoknak két különböző igényű választói réteghez kell szólniuk: jelenlegi választóik megkövetelik a harcos, kemény szólamokat, új voksok begyűjtéséhez viszont fontos, hogy megmutassák, értik, hogy a jelenlegi kormány aktív és passzív támogatói mit éreznek. Emiatt előnyükre válhat szétaprózodottságuk, hiszen a különböző pártok különböző hangnemet üthetnek meg, és különböző csoportokat vonzhatnak be az ellenzéki táborba.

Amire ez a folyamat rámutat, az az, hogy a parlamenti munkának még akkor is lehet értelme, ha a törvényhozásba semmilyen beleszólása nincs az ellenzéknek. Az Országgyűlésben mutatott magatartás ugyanis a választók számára fontos jelzés lehet arról, hogy az egyes ellenzéki pártok és politikusok miként viszonyulnak a kormányhoz és a fennálló politikai rendszerhez.

Rajnai Gergely

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr8514032242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bkkzol 2018.06.09. 17:39:59

A kérdést értem, de hol az ellenzék???? A szétesett, konc közelébe se kerülő, de már civakodó LMP és Jobbik talán? Esetleg a mélyrepülő veteránok gyülekezete MSZP? A félnótások hobbi pártja Momentum???
Kire gondolt a szerző?

BiG74 Bodri 2018.06.09. 18:08:06

@bkkzol:
Jó kérdés!

Részemről béke és háború. Ha nem tudok felmutatni adott dologban a választóim és általam preferált békésen benyújtott alternatívát, akkor pontosan mijaf@szért is háborúzok?

Wildhunt 2018.06.09. 18:56:27

@BiG74 Bodri: újabb négy év ingyenpénzért? Amíg eredményként van részükről elkönyvelve a "megtrollkodta, beszólt, lealázta", addig nem kell érdemi problémákkal foglalkozni, uram bocsá' dolgozni, a képviselői fizetésből meg ellenzékben is ki lehet jönni.

Danubius 2018.06.09. 19:34:58

Sokan okolják az ellenzéki pártokat hogy azért vesztettek mert nem építkeztek vidéken. Meglátásom szerint az ellenzék kiépítettsége a jelenlegi diktatúra fokának megfelelő. Olyan emberek hallatják a hangjukat akiknek nincs veszíteni valójuk: nyugdíjasok, a gyerekek már nagyok, esetleg emigráltak, eteleg a diktatúrától kapnak juttatásokat. A Fidesz és a kdnp egy agresszív pártszövetség. Nincs olyan vidéken hogy szembe mész, mert holnaptól ellehetetlenítenek. Ilyen körülmények között nem lehet az ellenzéknek vidéki bázist építeni. Hogy egy 2 milliós városban mi történik a más tészta
süti beállítások módosítása