Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Mi a liberalizmus? S mi a többi ideológia?

2018. május 28. 11:07 - Méltányosság Központ

2018-ban nagyon sokan temetik a liberalizmust. Oktalanul. Meglehet, kormányzati hatékonysága nem túl nagy, de másfajta hatékonysága annál inkább.

nature-3242686_640.jpg

Ha valamit is érteni akarunk mai, áttekinthetetlenül kavargó világunkból, javaslom, ott kezdjük, hogy különbséget teszünk elsődleges és másodlagos ideológiák között. A liberalizmus erejét az adja, hogy „elsődleges”. Ami nem azt jelenti, hogy az önmagukat liberálisnak valló személyek okosabbak lennének a többieknél. Dehogy! A liberalizmus fölényét minden más ideológiával szemben az adja, hogy szinte szimbiotikus kapcsolatban áll a kavargó világgal, mintegy ő fejezi ki a világ ösztönös sokféleségét és változóképességét.

Szinte mindenkit be akarsz fogadni, aki országodba érkezik? Liberális vagy. Világtársadalomban gondolkodsz, holmi nemzetállami múltba nézés helyett? Liberális vagy. Szabadságod fontosabb mindenféle kötöttségnél? Liberális vagy. Egyik nap Dél-Dakotában, másnap Monte Carlóban ébrednél? Liberális vagy. Egyénnek érzed magad, akit nem foghat vissza közösségi kötelék? Liberális vagy. Nemileg ezerféle alakban tudod elképzelni az életet? Liberális vagy. Kedveled a piacot és utálod az állami gyámkodást? Liberális vagy. A könyveket és a kamarazenét kedveled? Liberális vagy. Szereted az első divatot, sőt a divaton túli nonkonformizmust? Liberális vagy. És folytathatnánk a végtelenségig…

A liberális ember a valósággal él együtt és mindig a valóság élén masíroz. Ő az első pillanatban tudja, mi a haladás, mi a jó, mi a komilfó. A valóság ösztönöse ő, miközben persze a szellem emberének hirdeti magát.

Hozzá képest minden egyéb ideológia emberei hátrányban vannak. Miért? Mert, amit gondolnak a világról, az korántsem annyira magától értetődő, mint amit a liberálisok gondolnak. Hanem magyarázatra szorul.

Miért is kellene túllépni az egyénen és közösségekbe szerveződni? Máris itt egy rendkívül fogós kérdés, amely a valóság ösztönössége helyébe a valóság „tudatosságát” állítja. Azért kellenek közösségek – mondja a konzervatív vagy a szocialista -, mert a világot nem csak egyénekként éljük meg. S amint ezt kimondja, máris vereséget szenvedett, mert valami „nem természeteset”, nem nyilvánvalót, nem könnyedén felismerhetőt mond. Vagy amikor azt mondja: a házasság egy férfi és egy nő között köttetik. Mondja ezt, amikor a valóságban legalábbis közeledünk a felé, hogy a melegség/leszbikusság lassacskán épp oly napi szintű tapasztalat, mint a nemi hagyomány.

demagogue-2193093_640_1.jpg

Minden olyasmi, ami a legnyilvánvalóbbhoz képest nehezebben levezethető igazsághoz köti magát, „másodlagos” ideológiának, ez által „természetes vesztesnek” tekinthető. Bonyolult és mesterkélt alkotás a világ ösztönös emészthetőségéhez képest. Az persze senkit nem érdekel, hogy a szabadság csak kötöttségek mentén nyeri el értelmét; az elsődleges ideológia attól az, hogy minden másodlagosat el akar söpörni, és be akarja bizonyítani róla korszerűtlenségét és szabadság-ellenességét.

Ám ha ilyen nyilvánvaló is a helyzet az ideológiákkal, mégis azt kell mondanunk, a politika valahol mégis revánsot vesz. A politika tágabb kategória az ideológiánál, merthogy nem csak szellemi és ösztönbeli természete van. A politika tehát ugyancsak él az elsődlegesség elvével, s itt meg a konzervatív és szocialista vonulat tekinthető ennek. Nem véletlen, hogy a liberális kormányok sokkal ritkábbak, mint a másik kettő. Végső oka ennek szellem és gyakorlat munkamegosztása. A liberális szellem kéjesen döfi le ellenfeleit és holttesteik hátára hág; ám a politikában feltámadnak és tort ülnek a ledöfött ellenfelek.

Van isten; vagy iszonyú arányérzékkel van megáldva, aki ezt az egészet intézi.

Csizmadia Ervin

80 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr2414007848

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy fura cikk 2018.06.08. 02:12:57

Először azt hittem, ez a cikk egy paródia. De aztán alaposabban megnéztem. Nem az. Íme rövid válaszaim: “A liberalizmus fölényét minden más ideológiával szemben az adja, hogy szinte szimbiotikus kapcsolatban áll a kavargó világgal, mintegy ő feje…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.28. 13:36:03

"A liberalizmus fölényét minden más ideológiával szemben az adja, hogy szinte szimbiotikus kapcsolatban áll a kavargó világgal, mintegy ő fejezi ki a világ ösztönös sokféleségét és változóképességét."

A liberalizmus a valóság egyik értelmezése, semmiben nem áll erősebb kapcsolatban vele.

"Szinte mindenkit be akarsz fogadni, aki országodba érkezik? Liberális vagy."

Ezek szerint a nemzetállamban gondolkodó klasszikus angol liberálisok nem voltak liberálisok. Miféle marhaság ez?

"Világtársadalomban gondolkodsz, holmi nemzetállami múltba nézés helyett? Liberális vagy."

Ezek szerint a premodern szemlélet liberális volt, míg a francia forradalom meg antiliberális. Ne viccelj!

"Szabadságod fontosabb mindenféle kötöttségnél? Liberális vagy."

A liberalizmus szabadsága egy bizonyos fajta szabadságkoncepció, nem jelent abszolút szabadságot.

"Egyik nap Dél-Dakotában, másnap Monte Carlóban ébrednél? Liberális vagy."

Az utazás kedvelése liberalizmus?

"Egyénnek érzed magad, akit nem foghat vissza közösségi kötelék? Liberális vagy."

Na, ez az első IGAZ állítás.

"Nemileg ezerféle alakban tudod elképzelni az életet? Liberális vagy."

A nem liberálisok egy alakú életben hisznek?

"Kedveled a piacot és utálod az állami gyámkodást? Liberális vagy."

Igen, ez is igaz.

"A könyveket és a kamarazenét kedveled? Liberális vagy. Szereted az első divatot, sőt a divaton túli nonkonformizmust? Liberális vagy. És folytathatnánk a végtelenségig…"

Ökörség, Eddig 2 igaz állítás hangzott el.

"A liberális ember a valósággal él együtt és mindig a valóság élén masíroz."

A nem liberális kívül van a valóságon?

"Ő az első pillanatban tudja, mi a haladás, mi a jó, mi a komilfó. A valóság ösztönöse ő, miközben persze a szellem emberének hirdeti magát."

Ez mit jelent?

"Hozzá képest minden egyéb ideológia emberei hátrányban vannak. Miért? Mert, amit gondolnak a világról, az korántsem annyira magától értetődő, mint amit a liberálisok gondolnak. Hanem magyarázatra szorul."

Liberális tévhit. A liberális világmagyarázat semmivel se magától értetődöbb más világmagyarázatoknál.

"Miért is kellene túllépni az egyénen és közösségekbe szerveződni?"

Íme egy önellentmondás: az előbb arról volt szó, hogy nem foghatja vissza az egyént a közösségi kötelék.

"Máris itt egy rendkívül fogós kérdés, amely a valóság ösztönössége helyébe a valóság „tudatosságát” állítja. Azért kellenek közösségek – mondja a konzervatív vagy a szocialista -, mert a világot nem csak egyénekként éljük meg. S amint ezt kimondja, máris vereséget szenvedett, mert valami „nem természeteset”, nem nyilvánvalót, nem könnyedén felismerhetőt mond."

Miért ne lenne nem természetes a közösség?

"Vagy amikor azt mondja: a házasság egy férfi és egy nő között köttetik. Mondja ezt, amikor a valóságban legalábbis közeledünk a felé, hogy a melegség/leszbikusság lassacskán épp oly napi szintű tapasztalat, mint a nemi hagyomány."

S miért lenne jó a bevált társadalmi intézményeket szétzúzni?

"Minden olyasmi, ami a legnyilvánvalóbbhoz képest nehezebben levezethető igazsághoz köti magát, „másodlagos” ideológiának, ez által „természetes vesztesnek” tekinthető. Bonyolult és mesterkélt alkotás a világ ösztönös emészthetőségéhez képest."

A liberalizmus pont ugyanolyan mesterkélt alkotás, mint minden más eszme.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.05.29. 07:55:51

"Szinte mindenkit be akarsz fogadni, aki országodba érkezik? Liberális vagy." - nem liberális, hülye.

chrisred 2018.05.29. 08:10:38

A házasság nem a nemi kapcsolatról, hanem státuszjogi és vagyoni viszonyokról szól. Korábban is voltak melegek és leszbikusok, de liberális (racionális) szemszögből sem volt értelme a kapcsolatból születő polgárok magánjogi helyzetét tisztázni, mivel ilyesmi nem volt lehetséges. Sem akkor, sem most.

Visceroid 2018.05.29. 08:11:58

"A liberális ember a valósággal él együtt és mindig a valóság élén masíroz."

Napi viccrovatunkat olvasták.

zokogjatok 2018.05.29. 08:14:53

A liberalizmus régen nem azt jelentette mint most. Ha úgy tetszett, a régi liberalizmus nyert, mára mindenki liberális mondjuk a száz évvel ezelőti állapothoz képest.

Mára a libsizmus egy elkorcsosult eszme lett, amelyik kétségbeesetten igyekszik bebizonyítani a saját fontosságát azzal, hogy egyre nevetségesebb és/vagy önpusztítóbb dolgokat propagál, a korlátlan bevándorlástól a transznemű vécéig.

chrisred 2018.05.29. 08:16:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Máris sikerült önellentmondásba kerülnie, a katekizmus első két tételében rögtön túllép az egyénen, és közösségben gondolkodik.

chrisred 2018.05.29. 08:19:52

@zokogjatok: Soha nincs olyan, hogy végső győzelem. A liberalizmus korábbi vívmányait folyamatosan meg kell védeni, a liberalizmus természetéből adódóan azokkal szemben is, akik magukat liberálisnak nevezik, de visszaélnek a közéleti hatalmukkal.

Ad Dio 2018.05.29. 08:24:29

"Szinte mindenkit be akarsz fogadni, aki országodba érkezik? Liberális vagy."

Úgy véled jogod van azt gondolni, hogy csak azokkal élnél együtt akikkel jónak látod? Liberális vagy!

"Világtársadalomban gondolkodsz, holmi nemzetállami múltba nézés helyett? Liberális vagy."

Azt gondolod jogodban áll alternatív valóságot elképzelni a mainstream felfogás által sulykolt világ falanszternél? Liberális vagy!

"Szabadságod fontosabb mindenféle kötöttségnél? Liberális vagy."

Úgy gondolod, hogy a józan ész nem hátrány az életben, így szeretsz igazságosan tekinteni a kötelességedre, mint a szabadságod előfeltételeire? Liberális vagy!

"Egyik nap Dél-Dakotában, másnap Monte Carlóban ébrednél? Liberális vagy."

Szeretsz utazni, de úgy véled, hogy mindenkinek joga van egy otthonhoz? Liberális vagy!

"Egyénnek érzed magad, akit nem foghat vissza közösségi kötelék? Liberális vagy."

Úgy véled, hogy a szabadon választott közösségi kötelékeidben megosztott értékeid többé tesznek téged is? Liberális vagy!

"Nemileg ezerféle alakban tudod elképzelni az életet? Liberális vagy."

Szabadon fel tudod ismerni, hogy férfi és nő kell a gyermeknemzéshez? Liberális vagy!

"Kedveled a piacot és utálod az állami gyámkodást? Liberális vagy."

Tudatában vagy annak, hogy a szabad verseny csak egyenlő felek közt jöhet létre, így előnyben részesíted azokat a rendszereket, amik az esélyek egyenlőségét tekintik célnak? Liberális vagy!

"A könyveket és a kamarazenét kedveled? Liberális vagy."

Mi van?

"Szereted az első divatot, sőt a divaton túli nonkonformizmust? Liberális vagy."

Divat vagy nonkonformizmus ... képes vagy VÁLASZTANI a kettő közül? Racionális vagy...

"És folytathatnánk a végtelenségig…"

Bizony. A szerző a liberalizmusból annyit értett meg, mint egyszeri vallási fanatikus a maga vallásából... és itt a bökkenő. A liberalizmust movementként, vagy még inkább vallásként vallók pont úgy válnak vakká a világra, mint bármilyen más "izmus" fanatikusai. Az ő liberalizmusuk jottányit sem jobb, mint a vaskalapos kereszténység, vagy épp a fundamentalista iszlám.

Józan ész. Ez az előttünk álló kor hívószava, nem a fanatikus liberalizmus agyrémei...

Kampfer 2018.05.29. 08:29:37

"2018-ban nagyon sokan temetik a liberalizmust. Oktalanul."

Az a 0,01% nem ad neked elég okot? Édes Istenem! És még te meg a fajtád vagytok a jövő zálogai...!? Röhej!

"A liberalizmus erejét az adja, hogy „elsődleges”."
"A liberalizmus fölényét minden más ideológiával szemben az adja, hogy szinte szimbiotikus kapcsolatban áll a kavargó világgal..."

A nagyarcú semmitmondás iskolapéldája ez az ostobaság. A kavargó világgal még csak köszönőviszonyban sem volt és most sincs mindaz a hülyeség, amit ennek a pusztító fertőnek a nagyarcú hangadói kiabáltak a világban! '15-ben is annyira kapcsolatban voltatok a valósággal, hogy utána nem győzték levakarni a hullákat a kőről és a kamionok hűtőiről! Idióták...

"Szinte mindenkit be akarsz fogadni, aki országodba érkezik? Liberális vagy."

Tehát mehettek is a lecsóba!

"Világtársadalomban gondolkodsz, holmi nemzetállami múltba nézés helyett? Liberális vagy."

Tehát mehettek is a lecsóba!

"Szabadságod fontosabb mindenféle kötöttségnél? Liberális vagy."

Majd ha definiáltad a 'szabadság' és a 'kötöttség' fogalmát ebben a mondatban! Addig ez csak egy semmitmondó propagandaízű közhely! Baromság!

"Egyik nap Dél-Dakotában, másnap Monte Carlóban ébrednél? Liberális vagy."

Ha rendben vannak a papírjaid és mindkét helyen rendben valónak találják a jelenléted, AKKOR ébredj ott! Ha nem, akkor fogadd el és húzzál haza! Egyébként pedig mehettek a lecsóba!

"Egyénnek érzed magad, akit nem foghat vissza közösségi kötelék?"

Vagy csak simán egy szociopata állat! Mehettek a lecsóba!

"Nemileg ezerféle alakban tudod elképzelni az életet? Liberális vagy."

Egy selejtes betegbogár vagy, akiből semmi haszna a társadalomnak. Mehetsz is a lecsóba!

"Liberális vagy. Kedveled a piacot és utálod az állami gyámkodást? Liberális vagy."

Szélsőséges esetben egy ügyeskedő, settenkedő csaló vagy! Mehetsz is a lecsóba!

"A könyveket és a kamarazenét kedveled? Liberális vagy."

Vedd be a gyógyszered!

"Szereted az első divatot, sőt a divaton túli nonkonformizmust? Liberális vagy."

Vagy csak egy sznob betegbogár. Mehettek a lecsóba!

"És folytathatnánk a végtelenségig…"

Ez annak a 'horngábornak', annak a 'tóthcsabának' és a 'fodorgábornak' nevezetteknek sem nagyon jött be. Maradjon is így, míg tágul a világegyetem!

"A liberális ember a valósággal él együtt és mindig a valóság élén masíroz."

Nektek tényleg elmentek otthonról...! :-) A valóságot akkor se tudnátok értelmezni, ha úgy tolnák az agyatokba az infót, mint Neonak a Mátrixban! Alternatív univerzumban éltek, közötök sincs a valósághoz. Olyanok vagytok, mint akik épp átestek egy kvantumtükrön valami elmebeteg, rózsaszínű és szivárványos univerzumból.

"Hozzá képest minden egyéb ideológia emberei hátrányban vannak."

Szerintem poszternek kezeltetnie kell magát, mert ennyi ostobaságot leírni egy ekkora szövegben vagy komoly neurológiai és/vagy pszichikai károsodásra utal, vagy egy qrvajó trollkodás eredménye lehet csak! Annak viszont elmegy. Ezeknél a soroknál semmi sem tud jobban lejáratni egy 'ideológiát' vagy annak beteg követőit! :-)

"Vagy amikor azt mondja: a házasság egy férfi és egy nő között köttetik. Mondja ezt, amikor a valóságban legalábbis közeledünk a felé, hogy a melegség/leszbikusság lassacskán épp oly napi szintű tapasztalat, mint a nemi hagyomány."

Számotokra! Az egészséges, épeszű és normális ember számára biztosan nem.

"Minden olyasmi, ami a legnyilvánvalóbbhoz képest nehezebben levezethető igazsághoz köti magát, „másodlagos” ideológiának, ez által „természetes vesztesnek” tekinthető."

Azt kívánom szívemből, hogy te és a libsijeid MINDIG csak úgy legyetek győztesek, ahogy most! És a konzervatívok mindig csak úgy legyenek vesztesek, ahogy most!

"Ám ha ilyen nyilvánvaló is a helyzet az ideológiákkal, mégis azt kell mondanunk, a politika valahol mégis revánsot vesz."

Tévedés! Az ÉRTELEM vesz revansot, mikor ezt a liberalizmusnak nevezett undorító fertőt és beteg követőit elsöpri.

"nem véletlen, hogy a liberális kormányok sokkal ritkábbak, mint a másik kettő."

Persze, hogy nem véletlen. A nagyszámok törvénye értelmében még mindig abszolút többségben vannak azok, akik ezt a beteg fertőt (a liberálisokat és undorító eszméjüket) a pokolba kívánják. Ahová egyébként valók is...

"A liberális szellem kéjesen döfi le ellenfeleit és holttesteik hátára hág; ám a politikában feltámadnak és tort ülnek a ledöfött ellenfelek."

Azon kell(ene) elgondolkodnia egy ilyen embernek, mint a poszter is, hogy vajon jó ötlet-e a részéről ledöfésekről és hullákról elmélkedni (még átvitt értelemben is), mert a példák szerint az általa mélyen lenézett és megvetett 'konzervatívok' vagy 'nemzetiek' eddig sem nagyon ijedtek meg pár hozzá hasonló belpesti szemüveges kis 'csíkossálas' éttermitől vagy akár egy 'tóthcsabától'!

És poszter inkább aggódjon azon, hogy NEM az Isten szervezi itt a dolgokat. Isten a döntés szabadságát az ember kezébe adta. Szerintem ezen kell(ene) elgondolkodni!
Kamp.

Kivlov 2018.05.29. 08:41:23

A liberalizmus romba dönti európát. lásd: migráncsok.

Kampfer 2018.05.29. 08:51:02

@chrisred: Van igazságod. De akkor ugye egy állam részéről legitim, ha definiálja a házasság fogalmát (mint elismert jogi kategóriát) és meghatározza, hogy mit tekint annak és kiket tekint annak? Ahogy azt egyház is meghatározhatja ugyanezt. Ergo a jelenlegi hazai helyzet is legitimnek tekinthető akkor is, ha ez a poszternek és a 'tóthcsabáknak' és a 'karafiáthoknak' nem tetszik. Jól gondolom?
Kamp.

Ad Dio 2018.05.29. 08:55:31

" javaslom, ott kezdjük, hogy különbséget teszünk elsődleges és másodlagos ideológiák között. A liberalizmus erejét az adja, hogy „elsődleges”."

" A liberalizmus fölényét minden más ideológiával szemben az adja, hogy"

"A liberális ember a valósággal él együtt és mindig a valóság élén masíroz. Ő az első pillanatban tudja, mi a haladás, mi a jó, mi a komilfó. A valóság ösztönöse ő, miközben persze a szellem emberének hirdeti magát.

Hozzá képest minden egyéb ideológia emberei hátrányban vannak."

Milyen szép is az elitizmus egy csipet kirekesztéssel? Mondjuk én úgy hallottam, hogy ez nem liberális.

Ad Dio 2018.05.29. 08:57:13

"A liberális ember a valósággal él együtt és mindig a valóság élén masíroz."

Ez külön gyönyörű. Pár szót megváltoztatva simán elmenne egy random Sztálin vagy Hitler beszédben is. :-) énszégyellemmagam...

Ad Dio 2018.05.29. 08:58:32

"A liberális szellem kéjesen döfi le ellenfeleit és holttesteik hátára hág"

Orvos látta már a szerzőt? Mert azt hiszem itt lenne az ideje.

Kampfer 2018.05.29. 09:00:34

@Ad Dio: Dehogynem! Ez a valódi liberális és ez a valódi liberalizmus. A szadesz is ezt képviselte évekig. Elolvasod ennek a tagnak az általad is idézett sorait és a felsőbbrendű és kioktató hangneme mellett azonnal feltűnhet az a mélységes lenézés és megvetés, ahogy a szadesz és a horngáborfélék képviselték ezt a beteg fertőt korábban a parlamentben is és a közéletben is. Bár azt kell mondjam, hogy még a tóthcsaba nevezetű sem annyira elborult, elmebeteg és vérlázítóan ostoba gyökér, mint a poszter. (Vagy csak ügyesebben leplezi...) Szerintem...
Kamp.

chrisred 2018.05.29. 09:08:20

@Kampfer: Legitim, ugyanakkor kérdéses, hogy szükséges-e az érvényben lévő magánjogi szabályozást az alaptörvénybe emelve közjogi szintre hozni. Mert ez olyan hatást kelt, mintha a mindenkori alkotmányozó többségen múlna, hogy gyerek csak egy férfi és egy nő kapcsolatából születhet, és nem biológiai törvényszerűség.

Berelhetoreklamfelulet 2018.05.29. 09:10:47

Igaz az index felvezető mondat. "A liberalista mindig a valóság ellen masíroz."
A valóság elfogadásának a megtagadása, a "ne mondjuk ki a problémákat, akkor nem léteznek" mentalitás az ami átjárja az egész liberalizmust.
Pl.: tény, hogy a bűnözők nagyrésze színes bőrű, a liberalizmus mégis szembe megy a valósággal, és ignorálja azt.
Ugyan úgy megannyi helyen valóságban nem létező dolgok ellen/mellett kampányolpl. a nemlétező "wage gappról" (piaci elveken működő rendszerben nem is értelmezhető ilyen jelenség amúgy), vagy kierőszakolt nemi/faji kvóták, mondjuk érdekes mód a bányákban és a kukásoknál valamiért nem baj, hogy nincsenek meg a nemek aránya, fura ez a liberális gondolkodás /ROFL

BiG74 Bodri 2018.05.29. 09:15:31

Én libsiknek konzervativ nacionalista, azoknak meg libsi vagyok, de ez a post meg valahogy szar lett.

chrisred 2018.05.29. 09:17:42

@BiG74 Bodri: Ez vagy lejárató vagy provokatív poszt.

chrisred 2018.05.29. 09:20:56

@Kampfer: Az egyház természetesen meghatározhat a vallás híveinek hitéleti szabályokat. De betartatni legfeljebb a tekintélyén keresztül lehet képes.

Kampfer 2018.05.29. 09:24:48

@chrisred: "Legitim, ugyanakkor kérdéses, hogy szükséges-e az érvényben lévő magánjogi szabályozást az alaptörvénybe emelve közjogi szintre hozni."

Ez az adott kormányzat és a törvényhozás döntése kell legyen. A kormányzat legitim volt, a törvényhozás beemelte az Alaptörvénybe. Szintén legitim módon. Ez tükrözte a társadalom többségi véleményét, illetve az országra jellemző társadalmi és kulturális örökséget. Mi ezzel a gond? Jaaa, hogy a libsiknek nem tetszik? Hát, ez ilyen. Nekünk pedig az a vérlázító országrombolás és hungarofób pusztítás nem tetszett, amit ők műveltek. Ezt szépen jelképezi is az az egyetlen mázlival bekerült semmirevaló nyomorult libsi (az a bőszanett nezetetű), aki ott henyél az árnyékban ismét négy évig. Persze még az ő szerencsétlen és értelmetlen jelenléte is felülreprezentálja ezt a gusztustalan és undorító 'eszmét' és annak betegbogár követőit!

"...a mindenkori alkotmányozó többségen múlna, hogy gyerek csak egy férfi és egy nő kapcsolatából születhet, és nem biológiai törvényszerűség."

Tévedésben vagy. Az Alaptörvény NEM a gyermek létének biológiai törvényszerűségét kérdőjelezi meg! Ellenkezőleg! Az ő neveltetését még akkor is támogatja, ha egy szülő neveli. Ez nem kérdés. Az a kérdés, hogy a társadalom KÖZJOGI értelemben mit ismer el HÁZASSÁGNAK! Két alföldirobika nem házas, csak egy (szerintem) betegbogár párocska. Ami persze NEM tiltott és otthon a falak mögött azt csinálnak, amit akarnak! DE ők NEM házasok. Ez van. Még vonaglani is kimehetnek évente egy jobbreményű sugárútra a városban. Ami már erősen kérdőjeles, de még ez sincs megtiltva nekik! De ettől még nem házasok. Az öröklés pedig simán megoldható még számukra is. Végrendeletnek hívják. Egy példa a sok közül...
Kamp.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2018.05.29. 09:28:19

Aki elfordul a liberalizmustól, annak nem a szabadsággal van baja, hanem a szabadossággal.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.29. 09:32:52

Az a fasza a liberálisban, hogy nem elég hogy azt gondolja magáról hogy az isten, hanem az összes többi emberre is rá szeretné erőszakolni a baromságát.

A közösségek nemzetállamok felszámolása azt eredményezi, hogy a nemzeti erőforrásokat szabadon felvásárolhatja az aki közösséget szervezett ezek felvásárlására, és pénzt szerzett hozzá. (Lásd Soros féle csapat Ukrajnában a Naftogáz megszerzése)

Ebből az következik, hogy akik a nemzetállamok felszámolásán ügyködnek, azok vagy segg hülyék, és nem látnak tovább az orruknál, vagy nekik dolgoznak, és nettó hazaárulók.

A liberalizmus úgy általában meg semmi másról nem szól, minthogy ráerőszakoljanak az emberekre a többség akarata ellenében olyan dolgokat, amire kurvára nem vágynak. A szabadság utáni vágy ugyanis mindenkié, bármilyen politikai nézete van. A liberális ellenben azt hazudja, hogy csak ő szabad.
Ha hiszel a családban, akkor lenéz, megvet. Mert ő hisz a hatszázötven gender definíció mindegyikében, és ezek véletlenszerű párosításában.
Azt hiszi a konzervatív nem szeret utazni, mert egy beképzelt pöcs, aki nem bírja elfogadni hogy szűk látókörű liberalizmusán túl is csodás világ van.

Szóval tőlem fetrenghetnek saját kínjukban, leszarom őket, és a hülyeségeiket egyaránt.

Kampfer 2018.05.29. 09:40:06

@chrisred: Igen. Ahogy az állam pedig a törvényeit a rendőrséggel, csendőrséggel, polgárőrséggel kényszeríti ki. Továbbá az igazságszolgáltatás révén szankcionálja annak megsértését. Azt persze egyáltalán nem bánom, hogy az egyháznak már nem áll rendelkezésére az inkvizíció intézménye, mint a szankciók letéteményese!
Kamp.

Berelhetoreklamfelulet 2018.05.29. 09:44:35

@Kampfer:
Rendőrséget még csak-csak megértem, de polgárőrség? :D A polgárok saját maguk szankcionálják saját magukat?

Kampfer 2018.05.29. 09:49:16

@Berelhetoreklamfelulet: Velem lehet tárgyalni. :-) Akkor ne legyen polgárőrség... A lényeg egy elfogadható és biztonságot nyújtó közrend, illetve egy kompetens állam. Legitim jogalkotással, joggyakorlással és jogszolgáltatással. Hogy a mostani nem tökéletes, számomra sem vitás. De az számomra egyértelmű, hogy egy jobb, élhetőbb és tökéletesebb világ a libsikkel és undorító eszméjükkel elképzelhetetlen! Sőt! Nélkülük volna sokkal jobb hely ez a bolygó!
Kamp.

chrisred 2018.05.29. 09:51:01

@Kampfer: A házasság magánjogi jogintézmény, a közjognak semmi köze hozzá. Ha holnap beleveszik az alaptörvénybe, hogy a Bt. csak a minimum egy beltaggal és minimum egy kültaggal rendelkező gazdasági társaság lehet, attól ez még nem válik a közjog részévé.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.29. 09:52:48

Egyébként elsőre így olvastam a címet, ami az Index cmílapon kint van:

" A liberális ember mindig a valóság ELLEN masíroz "

Csodálkoztam is, hogy index címlapos lett, egy ilyen írás. Aztán persze bejöttem és láttam, hogy megint csak egy beképzelt ballib pöcs írja le ismét az emberiség 80%-át, mert nem olyan barmok mint ő.

Ad Dio 2018.05.29. 09:52:53

@chrisred: @BiG74 Bodri:

Bevallom ez nem jutott eszembe, de a szöveg annnnnnyira együgyű, hogy még az is lehet, hogy valami ilyesmi van a háttérben.

Ha így van, akkor viszont az értelmét nem látom. A liberalizmust nem temetni kellene, hanem a maga helyére tenni: a klasszikus liberális értékek pillanatnyilag a nyugati világ közös erkölcsi és ezen keresztöl kommunikációs platformja. Nem ekézni kellene, hanem csak megtisztítani... vagy nincs más út, mint a francia forradalomé?

Kampfer 2018.05.29. 09:55:01

@chrisred: Legyen. De ezt a magánjogi státuszt az állam ismeri el. Vagyis juttatásokat, jogosultságokat és kötelmeket is rendel hozzá. Hogy kiket ismer el házasként, ez az állam döntésének a kérdése. Ha egy társadalom ezt férfi és nő kapcsolataként értelmezi, ez kerül bele a jogba, akkor férfi és nő létesíthet házasságot, más nem. Mi ezzel a baj? Mellesleg ha a házasság magánjogi intézmény, akkor a közjognak attól még semmi köze hozzá?
Kamp.

Szabványok 2018.05.29. 10:00:10

Háááát...
Én magamat liberálisnak (sőt libertiánusnak, ultraliberálisnak, neoliberálisnak, as you wish) tartom.
De szerintem a "liberalizmus" mindössze annyit jelent, hogy a *szabadság* nagyon-nagyon elöl van az értékrendben.
Magyarul az az alaptézis bármire, hogy szabad, csináld, lehet. Ennek egy korlátja van, ha *aránytalanul* sérül más ember szabadsághoz való joga. Tehát nem szabad téged fogva tartanom, mert ezzel sérül a szabad helyváltoztatáshoz való jogod. (Persze még ez alól is van kivétel, mert ha betörsz a lakásomba és lődözöl a családomra, akkor megfosztalak attól a jogodtól, hogy elmenj, amíg ki nem ér a rendőrség.)

Három nagyon lényeges gyakorlati pont van, amin én el szoktam dönteni, hogy mennyire a szabadság az elsődleges érték valakinek az értékrendjében:

1) A szabadságnál előbbre teszi-e a különböző ideológiai értékeket. Tehát a vallás, nemzet, illem, stb.
2) A szólásszabadság! Nagyon-nagyon fontos szabadságjog. Már csak azért is, mert egyrészt ez elengedhetetlen a demokráciához, másrészt elengedhetetlen a (tudományos, műszaki, stb.) fejlődéshez, harmadrészt nem korlátoz senkit semmiben, senkinek semmi szabadságjoga nem sérül ezzel. Miért ne mondhatná bárki is rám, hogy "Hülye buzi"? Vagy igaza van, vagy nem. Ha nincs, akkor saját magát égeti egy ostobasággal, ha igaza van, akkor meg miért ne terjeszthetné az igazságot? Igen, mondhatja valaki, hogy a Föld lapos, azt is, hogy van Isten, azt is, hogy nincs isten.
3) Az egyéni döntési joga az őt érintő kérdésekben. A paternalizmus a liberalizmus ellenpólusa, nem a konzervativizmus. Hagy döntsem már én el, hogy mit csinálok otthon a négy fal között! Ha én dohányzom, iszom, vagy éppen kipróbálom, hogy milyen úgy fűteni, hogy a kéményt vizes törülközőkkel eltömöm, az az én dolgom. Ha én 150e bruttóra felveszek olyan hitelt, aminek havi törlesztője 80e, az az én dolgom, én kockázatom. Persze mindenki segíteni akar a másiknak, az állam, a jogalkotó is jót akar azzal, hogy előírja, kössem be a biztonsági övet, ne építsek 180cm belmagasságú lakást, stb.
De ezzel két baj is van:
Egyrészt ha hülyének nézed az embereket, akkor hülyék is lesznek, megszokják a védőhálót, aláírják olvasatlanul a hitelszerződést, kikötik a biztonsági övet, ha nem látja őket a rendőr.
Másrészt a hatalom visszaél ezzel. Saját hatalmát védi, gazdasági érdekcsoportok érdekét védi, elavult (tudományos!) nézeteket véd ezzel.

Számomra ez a három tesztpont van, ami alapján eldöntöm, hogy valaki "liberális"-e, természetesen a "liberális" kifejezést az én értelmezésemben használva.
YMMV!

mement 2018.05.29. 10:09:16

Most hogy az elmult 60 evben de minimum a 70es evek eleje ota sikerult tonkrebasznotok a munkaero es ingatlanpiacot, duplajara duzzasztani a bolygo lakossagat egy veges eroforrasra alapozva, megmergezni a levegot, a vizeinket, visszafordithatatlanul szettaknyolni az okoszisztemat, leolvasztani a jegsapkakat es tobb szazezer fajt kiirtani, tenyleg csak az a legfontosabb hogy a szellemi maszturbaciobol eloadd a liberalos felsobbrenduseged.

chrisred 2018.05.29. 10:15:22

@Szabványok: Szerintem a paternalizmus nem ellentéte a liberalizmusnak, hanem alternatívája. Ha már valami, akkor inkább az illiberalizmus az ellentéte, ami a személyiségből fakadó egyéni jogokat, kötelezettségeket nem ismeri el, legalábbis másodrendűnek tartja ahhoz képest, ami egy csoporthoz, közösséghez tartozóként megillet valakit, lett légyen az a közösség a munkásosztály vagy az árja faj.

erkölcsi hulla 2018.05.29. 10:17:32

"A liberális ember mindig a valóság élén masíroz"

Akaratlanul is valóság ellent olvastam elsőre, azzal teljes mértékben egyetértettem.

erkölcsi hulla 2018.05.29. 10:26:13

@Szabványok: Akkor a mai szólásszabadság a legkevésbé sem liberális még a legliberálisabb országokban sem. Angliában most zártak börtönbe egy altrightost, amiért lefilmezett egy muszlim gyerekprostituáló bandát, a bandatagok jogaira hivatkozva. Egy évet kap, meg is fogják ölni a börtönben. És a média kötelezve van, hogy kussoljon.
Persze ez csak a jéghegy csúcsa a zsidók ügyeinek teljes cenzúrájától, a "menekültek" viselt dolgairól, a youtube önkényes liberál cenzúrájátó, egészen az ilyen kis blogok önkényes cenzúrúlásáig.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.05.29. 10:30:23

A liberálisok az emberiség élcsapata, efelől semmi kétség. ;)

csakférfi 2018.05.29. 10:30:56

"Szinte mindenkit be akarsz fogadni, aki országodba érkezik? Liberális vagy. Világtársadalomban gondolkodsz, holmi nemzetállami múltba nézés helyett? Liberális vagy. Szabadságod fontosabb mindenféle kötöttségnél? Liberális vagy. Egyik nap Dél-Dakotában, másnap Monte Carlóban ébrednél? Liberális vagy. Egyénnek érzed magad, akit nem foghat vissza közösségi kötelék? Liberális vagy. Nemileg ezerféle alakban tudod elképzelni az életet? Liberális vagy. Kedveled a piacot és utálod az állami gyámkodást? Liberális vagy. A könyveket és a kamarazenét kedveled? Liberális vagy. Szereted az első divatot, sőt a divaton túli nonkonformizmust? Liberális vagy. És folytathatnánk a végtelenségig…"

Liberális vagy?
Nem.......egoista önző majom aki csak a saját élvezetében.....élvezkedésében hisz.
Dolgozni nem szeret.....sem nem másokért tenni.
Mert ez a posztból kimaradt.
@chrisred:
Ez egy provokatív megosztó ...förmedvény.
Egyetértek.

Cycmen 2018.05.29. 10:32:30

A liberalizmusban, meg a többi "izmusban" az a legundorítóbb, hogy a követői be sem tartják, de másokra erőszakkal rá akarják kényszeríteni. A szabadelvűnél nincs ortodoxabb vonalasabb állat.

Kampfer 2018.05.29. 10:33:13

@Szabványok: "A szólásszabadság! Nagyon-nagyon fontos szabadságjog."

Akkor számodra már jóideje bőven vannak rossz hírek Európában is és a világban is. Nem?

Az angoloknál épp most tesznek hidegre egy jobboldali újságírót. A németeknek nevezett ostobákról szerintem már beszélni is kár...

A svédeknél nem csak a médiát kussoltatták el bizonyos kérdésekben, de még a rendvédelmi szerveket is!

A norvégoknál tavaly újságcikkeket tiltottak le egyes 'csoportokkal' kapcsolatos információkkal.

Persze ezek mind kőkeményen kiakadtak, mikor valaki kimondotta az 'illiberális' jelzőt, mint jelszót. Hm... Valóban érdekes fejlemények. Bízom benne, hogy mindez nem tölt el elégedettséggel.
Kamp.

Sprickoló Tömegek 2018.05.29. 10:34:06

Melyben a testetlen, fogalmi vákuumban lebegő, semleges nemű kozmopolita autonóm személyiségek meghatározhatatlan, iránytalan és következménytelen önmegvalósítását holmi "észtől" meg "civilizációtól" védelmező mesevilág híve kioktatja az emberiséget a valóságról.

Alick 2018.05.29. 10:38:32

"A liberális ember a valósággal él együtt és mindig a valóság élén masíroz. Ő az első pillanatban tudja, mi a haladás, mi a jó, mi a komilfó."

A valódi liberális széles horizonton látja a világot és meghallgatja azokat is, akiknek más a nézőpontjuk, sőt, akár el is fogadja az igazságukat... és nem szemellenzővel élve akarja másnak megmondani a tuttit.

chrisred 2018.05.29. 10:42:24

@Kampfer: A magyaroknál most készülnek betiltani a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét a közhatalom képviselőinek magánlakásainál.

csakférfi 2018.05.29. 10:44:21

@mement:
"Szellemi maszturbáció".........baszki ez nagyon találó.
:) :)

Alick 2018.05.29. 10:47:15

"...a világot nem csak egyénekként éljük meg. S amint ezt kimondja, máris vereséget szenvedett"
"...a melegség/leszbikusság lassacskán épp oly napi szintű tapasztalat, mint a nemi hagyomány"

A nemi hagyomány a közösségi/társadalmi szinttől függetlenül képes utódokat nemzeni. Más esetben a gyerekvállalás társadalmi támogatás (ld. örökbefogadás) nélkül nem megy.

Kong.Kinga 2018.05.29. 10:53:25

@Berelhetoreklamfelulet: "tény, hogy a bűnözők nagyrésze színes bőrű," dehogy tény, csak feltünőbb, jobban megjegyzi a fehér, ha egy szines bánöz, mintha egy maga fajta. Max még az lehet, hogy több a szinesbőrű a Földön, és így számszerűleg következik.

Kampfer 2018.05.29. 10:56:37

@chrisred: "A magyaroknál most készülnek betiltani a szabad véleménynyilvánítás lehetőségét a közhatalom képviselőinek magánlakásainál."

És mi ezzel a probléma? A közhatalom gyakorlói ellen tüntessenek a közhatalom intézményeinél a vonatkozó törvények szabta kereteken belül. Tüntethetnek? Igen. Tüntettek? Igen. Ezt párhuzamba állítanod az általam említettekkel sajnos téged minősít... Persze, a te dolgod!
Kamp.

CleanYourRoom 2018.05.29. 10:56:38

A liberalizmus alapvetően az újdonságra való nyitottságot jelenti.
A liberálisok nagy tévedése azonban, hogy ezt a fajta nyitottságot abszolút értékként állítják be. Holott attól, hogy valami új, még nem feltétlenül lesz értékes vagy hasznos. Lehetünk nyitottak és megértőek például a kábítószerfogyasztás, a rokonházasság vagy a pedofília iránt is, kérdés, hogy ez a nyitottság javítja-e az életminőségünket hosszabb távon, vagy inkább rontja.
A liberális filozófia természetessége és elsődlegessége melletti érvek ezért egy megmosolyogtatóan naiv, féloldalas világképhez vezetnek. A liberálisok nyitottsága az újdonságra és az ezzel rendszerint párosuló szelektív vaksága az évezredes tapasztalatokra vagy a biológiai tényekre a liberális valóságértelmezés legnagyobb hiányossága.
A cikkbéli példa, az ember természetes hajlama a közösségekbe szerveződésre, és ennek liberális megkérdőjelezése kiválóan demonstrálja a valóságtól elrugaszkodott, elvont liberális gondolkodást, amely figyelmen kívül hagyja az évezredes tapasztalatainkat, az ember evolúcióját, legközelebbi rokonaink, az emberszabású majmok hasonló társadalmi felépítését, valamint az orvostudomány és pszichológia tapasztalatait a magánynak és társadalmi izolációnak az egyénre való destruktív pszichés és egészségügyi hatását.
Valóban, ha mindezen történelmi, biológiai, szociológiai, pszichológiai és orvosi tudásunktól, amit a kérdésben tudunk, elvonatkoztatunk, akkor tényleg nem egyértelmű, hogy az ember társas lény. Ennyit a valóságidegen, elvont liberális okoskodásról, ami megbukik, amint az első tényekkel szembesül. Lehet a liberális gondolkodásmódot abszolutizálni, csak sehová sem vezet. A liberalizmus csak egy skála egyik végpontján helyet foglaló érték, de se nem elsődlegesebb, se nem természetesebb, mint mondjuk a konzervativizmus vagy a szocializmus.

bandiras2 2018.05.29. 10:59:37

1000+ gender?
Ahogy én látom, legfeljebb háromféle megoldása létezik ennek a feladatnak:
- X kromoszóma
- Y kromoszóma
- Sérült kromoszóma: testileg, és/vagy mentálisan.
Aki nem képes a felső kettőbe beleférni, az a harmadik csoportba kerül. Ennyi.

Kampfer 2018.05.29. 11:01:24

@Alick: Atyaég! Ez őskemény... Már a franciáknál is???

@Kong.Kinga: "dehogy tény, csak feltünőbb, jobban megjegyzi a fehér, ha egy szines bánöz, mintha egy maga fajta."

Tény. A cigányok (feltehetően rájuk gondolt a kommentelő társunk) nagyon erősen felülreprezentáltak a BV intézményeken belül nemcsak a hivatalos, de még a becsült létszámarányukat tekintve is!

"Max még az lehet, hogy több a szinesbőrű a Földön..."

Tényleg többen vannak. Itthon (még) szerencsére nem. Maradjon is így mindörökké!
Kamp.

Trackers 2018.05.29. 11:02:25

@Kong.Kinga:

Marhaság.
Minden bűncselekményben (rablás, erőszak, gyilkosság, ..) esetén, a migrációs háttérrel rendelkező bűnelkövetők aránya, jóval nagyobb, mint a jelenlétük aránya a társadalomban.
Már ahol mérhető a jelenlétük.

Nálunk ez a cigányokra igaz, ezt a jelenséget hívta cigány-bűnözésnek a Jobbik, amit megerősített a Miskolci rendőrkapitány és a Borsodi cigányvajda egyaránt.

Ezen probléma megoldására keveseknek van megoldása, viszont az bizonyosan nem segít a megoldásban, ha a probléma létezését is letagadják a ballibek.

chrisred 2018.05.29. 11:02:58

@Kampfer: És ha norvégoknál meg az angoloknál is az volt a bibi, hogy a leírt esetek nem fértek bele az ottani törvények adta keretekbe?

Kampfer 2018.05.29. 11:17:05

@chrisred: Amennyiben ez igaz, akkor természetesen az az ő döntésük, nincs dolgunk velük tovább. De ugye mindegyik elküldhető a rántott qrvaanyjába, ha még egyszer a szájára veszi a magyar helyzetet??? Nálunk pedig ez nem fér bele a törvényi keretek közé. Annyit foglalkozzon velünk egy svéd vagy norvég sz@rházi, mint amit mi foglalkozunk velük!

Persze, ismeretem szerint sem a gyülekezési jog, sem a tüntetéshez vagy véleménynyilvánításhoz való jog nem sérül a tervezet szerint. Nem mehetsz oda a KÖZSZEREPRLŐ MAGÁNLAKÁSÁHOZ demonstrálni (érthető okok miatt). A téren, a ligetben, a városban tüntethetsz (arra eddig is megvoltak a törvényes keretek). De középületet leönteni festékkel már nyilván nem fér bele.
Kamp.

chrisred 2018.05.29. 11:25:04

@Kampfer: A vélemény szabadságába belefér, hogy egy norvég megfogalmazza a véleményét a magyar állapotokról, és viszont. Mint a régi viccben még az átkosból: amerikai vendég érkezik a vasfüggöny mögé, és lelkesen ecseteli a demokrácia vívmányait, például hogy bárki szabadon szidhatja az elnököt. Mire a vendéglátók: mi ebben a nagy dolog, nálunk is bárki szabadon szidhatja az amerikai elnököt.

Ad Dio 2018.05.29. 11:32:21

@CleanYourRoom:

Amiről beszélsz, az inkább a progresszivizmus.

Kampfer 2018.05.29. 11:32:46

@chrisred: "A vélemény szabadságába belefér, hogy egy norvég megfogalmazza a véleményét a magyar állapotokról, és viszont."

Természetesen. Amiről én beszélek, az a nyílt és egyértelmű politikai állásfoglalás. Magyarul a svéd (német/norvég/stb...) politiker vádaskodik Magyarországgal szemben és számonkér olyan problémákat, melyek a maguk országában LEGALÁBB olyan durván (vagy sokkal durvábban) jelen vannak és 'európai értékek' (o.m.g.) és közös 'szolidaritás', valamint a LIBERALIZMUS köntösébe bújtatva a saját alantas politikai céljai mentén agitál! Szerintem az 'állampolgári német', a svéd és a brit sajtó jelentős része sokkal irányítottabb, hazugabb és hiteltelenebb, mint akár a magyar! A 'zunijó' tagállamában ment ki a közeg egy kamaszgyerekhez egy kommentje miatt, nem igaz (talán épp a hollandoknál)? Nos, ennek fényében BÁRMI, amit holland földről ugatnak a hazai sajtószabadságról, véleményszabadságról az egy közönséges baromság, hiteltelen ajvékolás. Semmi több! És ezt szépen le lehet vezetni a többi 'ajrópéer' libbant nyomorult esetében is.
Kamp.

csakférfi 2018.05.29. 11:34:17

@CleanYourRoom:

"4Nagyszerű dolgokat alkottam: házakat építettem, szőlőket ültettem, 5kerteket és ligeteket létesítettem, és beültettem azokat mindenféle gyümölcsfával. 6Csináltattam víztárolókat, hogy öntözni lehessen belőlük az erdőben sarjadó fákat. 7Szereztem szolgákat és szolgálóleányokat, de házamnál született szolgáim is voltak. Marhacsordám és juhnyájam is több volt, mint mindazoknak, akik elődeim voltak Jeruzsálemben. 8Gyűjtöttem ezüstöt és aranyat is: királyok és tartományok kincsét. Szereztem énekeseket, énekesnőket és ami a férfiakat gyönyörködteti: szép nőket. 9Naggyá lettem, és felülmúltam mindazokat, akik elődeim voltak Jeruzsálemben. De megmaradt a bölcsességem is. 10Nem tagadtam meg magamtól semmit, amit megkívánt a szemem. Nem vontam meg szívemtől semmi örömöt, hanem szívből örültem mindannak, amit fáradsággal szereztem, hiszen ez volt a hasznom minden fáradozásomból. 11De amikor szemügyre vettem minden művemet, amelyet kezemmel alkottam, és fáradozásomat, ahogyan fáradozva dolgoztam, kitűnt, hogy mindaz hiábavalóság és hasztalan erőlködés; nincs semmi haszna a nap alatt."

Salamon A prédikátor könyve.
Milyen "újra nyitottság"?
Ezen "libbant eszmék" évezredek óta jelen vannak.
:)

chrisred 2018.05.29. 11:38:56

@Kampfer: Cserébe a mi politikusaink is ugyanezt csinálják.

GyMasa 2018.05.29. 11:44:00

@Szabványok:
Helyes meglatasok, en csak 2 ponton arnyalnam a kepet:
"hogy milyen úgy fűteni, hogy a kéményt vizes törülközőkkel eltömöm, az az én dolgom."
Csakis akkor, ha az akemeny kizarolag a tied, es nem okozol egy egesz lakotombnek szenmonoxid mergezest.
Illetve nem eg le miatta a haztomb.
"Ha én 150e bruttóra felveszek olyan hitelt, aminek havi törlesztője 80e, az az én dolgom, én kockázatom. "
Ez pontosan igy is van, de akkor a kovetkezo ket pontnak is teljesulnie kell:
- Nincs rinya, ha elveszited mindenedet, es - ha olyanok a torvenyek - akkor az elkovetkezendo 3-4 eletedre is eladosodsz.
- Es nem varod MASOKTOL, hogy a sajat hibad miatti karodat barmilyen formaban enyhitsek.
(Ugyanis a magyar devizahitelezesnel az altalad felvetett "jog" csak az egyik aspektusa volt a helyzetnek, aminek az eldurvulasaban sulyos felelossegterhelte a mindenkori kormanyoknak is, amelyikek nem korlatoztak a bankokat abban a szemermetlen lehuzasban oket, azok pedig siman elmentek egeszen addig, amig csak a kormany engedte oket, azaz barmeddig...)

Kampfer 2018.05.29. 11:44:54

@chrisred: Egy teljesen egészséges és érthető válaszreakció amazok agressziójára. Tudod, hozzá voltak szokva a gönczkingaféle és a balázspéterféle (phejjj....) ballibsi áruló patkány külpolitikánkhoz, amikor szó nélkül belénk törölhették a lábukat. Hála a Teremtőnek (vagy a kormánynak?) ennek végre vége van és végre egy köcsög holland vagy egy semmirevaló luxemburgi tetű is megkaphatja (legalább szóban), ami jár az olyan patkánynak! Értem én, hogy fáj nekik, hogy egy lengyel, cseh vagy magyar politikus visszaugat nekik, de végre hallja és lássa a nagyvilág, milyen szarevő egy hazug libbant rohadék mindegyik! Talán majd hozzászoknak. Vagy nem... Akkor ajvékoljanak tovább!
Kamp.

chrisred 2018.05.29. 11:48:38

@Kampfer: Tudom, amit másoknál kémkedésnek nevezünk, ha mi csináljuk, akkor hírszerzés a neve. :)

Berelhetoreklamfelulet 2018.05.29. 12:00:50

@Kong.Kinga:
Számszerűleg Amerikában a teljes lakosságra vetítve kevesebb a színes bőrű mint a normális, kb. ~20% pontos adatokért googlez rá.
Ennek ellenére a USA-ban elkövetett összes bűntény ~50% (pontos adatér megint googlez) színes egyének által lett végrehajtva.

Így a tények és elemi matek alapján látható, hogy ők biza jóval több bűnt követnek el.

Igen, igen, tudom, a matek és a tények azok rasszisták!!!!

Kampfer 2018.05.29. 12:01:54

@chrisred: Pontosan leírtad egy libsi 'ajrópéer' patkány világlátását!
Kamp.

protézisesh 2018.05.29. 12:13:48

“A liberális ember a valóság élén masíroz”

Elírtad. A valóság ELLEN masíroz.

Alick 2018.05.29. 12:56:00

@Kampfer: A másik oldalról nézve, az erkélyen kapaszkodó gyereket megmentő afrikai férfi pátoszos története is a régi mintákat követi... már anno a gyarmattartók is sok esetben egy fajta atyáskodó vállveregetéssel tekintettek a "nemes/bátor vademberre", ami piár szempontból persze azt akarta sulykolni, hogy ezek a derék gyarmatosítók is igencsak megvilágosodott emberek, akik értékelik a "vadak" fehér ember iránti jócselekedeteit.
:)

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.29. 13:03:32

Próbálom értelmezni azt amit a degenerált blogger leírt:
- Szabadságod fontosabb mindenféle kötöttségnél?
- Nemileg ezerféle alakban tudod elképzelni az életet?
- Egyénnek érzed magad, akit nem foghat vissza közösségi kötelék?

Hát, izé.... ezek szerint:
- a pedofil nem bűnöző, csak liberális
- a náci - fasiszta nem bűnöző, csak liberális
- az elmebeteg sorozatgyilkos nem bűnöző, csak liberális
- a tolvaj, rabló etc. nem bűnöző, csak liberális....
Hol a határ? Tehát, aki törvények felettinek tartja magát az a liberális, ugyanis minden törvény egyfajta kötöttség és egyben közösségi kötelék is, ha jól értelmezem.

Hát, inkább legyen biztonságban a családom, a magántulajdonom, az életem, a jövőm, gyermekeim jövője, és azonnal sitteljük le életfogytig a liberálisokat!

LebensraumamOsten 2018.05.29. 13:06:26

@maxval balcán bircaman: A francia forradalom elsődlegesen az idejétmúlt és kizsákmányoló feudális társadalmi rendet kívánta megváltoztatni. A nemzeti jelleg csupán egy hivatkozás volt, mert valamiféle közösséget kellett összekovácsolni az országot körülvevő ellenséges feudális tömbbel szemben.
Az ott uralkodó osztályok illiberális társadalmi és gazdasági függésben tartó hatalmi terrorja nem volt alkalmas arra, hogy ezen területek (mert országokról nem lehet beszélni, hisz nem léteztek) lakosságát is megszólítsa és ellenállásra biztassa. Így a forradalom hatalmi bázisát a saját nyelvű lakosság elnyomott részére volt kénytelen felépíteni. Ezek kellően nagy bázist képeztek az elnyomó osztályokkal szemben.
Ez lesz a fidesz veszte is. Az elnyomó uralom évről évre nagyobb társadalmi rétegeket érint és növeli azok társadalmi bázisát akik nem kérnek az őket nyomorba döntő hatalmi terrorból. Majd ezek az emberek vagy békésen szavazás útján, vagy erőszakkal döntik meg a hatalmi tébolyban eszelősen tobzódó korlátlan önkényuralmat.

LebensraumamOsten 2018.05.29. 13:10:00

@Trackers: Hát a felcsúti cigányvajda? Az ő cigánybűnözésével mi a helyzet? (sok-sok-sok nullás összegek tűnnek el az univerzumban megmagyarázhatatlanul.Ráadásul rendszeresen... :DDD)

LebensraumamOsten 2018.05.29. 13:16:01

@CleanYourRoom: A liberális filozófia legnagyobb vívmánya, hogy minden ember egyenlő.
Nincsenek illibbant fehér csókosak akik bár dolgozni sose akartak, de elvárják, hogy a többiek helyettük is megtegyék és eltartsák őket. Egy liberális társadalomban nincsenek kiváltságos cigány vajdák akik azt hiszik, hogy alanyi jogon uralkodhatnak a többi ember felett.
Egy valóban liberális társadalomban azzal aki keményen dolgozik, nem fordulhat elő, hogy egy élősködő arassa le a munkája gyümölcseit és csicskáztathassa korlátlanul.
A bíróságon nincs lezsírozva előre, hogy ítéljenek akár egy birtokperben, mert a földesúr, vagy az ispán fentről "leszólt" hogy mi legyen az ítélet.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.29. 13:26:55

@LebensraumamOsten: Akkor Te nem vagy liberális, mert bizony különféle kötöttségeknek veted alá magadat, és korlátoznál másokat az ő szabadságukban, pl.: az élősködő nem arathatja le más munkájának a gyümölcsét... pedig a blogger megfogalmazta, a liberális azt csinál amit akar, nemcsak hogy elveheti a gürcölő terményeit, de még meg is b@szhatja akár a s@ggénél fogva, mert az az ő szabadsági elképzelése.

Márpedig inkább legyenek szabályok, és az ilyen elmebeteg eszméket terjesztő blogger féléket be kell börtönözni!

chrisred 2018.05.29. 13:46:32

@LebensraumamOsten: A nemzeti jelleg a rendi társadalom helyébe lépő közösségi eszme volt. Addig a társadalom tagjait az azonos jogokkal rendelkezőkkel közös csoporttudat határozta meg, miután mindenki ugyanazon jogokkal rendelkező polgár lett az adott államon belül, a csoporttudat a személyi kör helyett logikusan területi elvűre változott.

protézisesh 2018.05.30. 09:30:24

@Berelhetoreklamfelulet: a számadatok az érdekesek benne, bizony a feketék nagggyon durván tulreprezentaltak az emberolesi statisztikakban...
tutiblog.com/this-is-america/

protézisesh 2018.05.30. 09:36:37

@LebensraumamOsten: tevedes, kurvara nem egyenlo minden ember. Soha nem volt az es soha nem is lesz az. A 7,4 milliardnyi ember nagyja semmit nem ad hozza az emberiseg vivmanyaihoz, sem a tarsadalom fejlodesehez. Eszik baszik meghal. Ennyi. Tavolrol sem ér annyit, mint Albert Einstein, Albert Schweizer, Stephen Hawking, de annyit sem, mint én, akinek az adojabol 10 nyugdijas nyugdijat fizeti “az allam”.
Téves alapon indulo okfejtes pedig nem lehet helyes, nem illeti azonos jog es javak mindazokat a millardokat, akik az elmult 10.000 evben a bronzkor szinvonalan mukodtek. Tetszik vagy sem, ha nem lenne a feher ember, afrikaban ma is fuszoknyaban jarna mindenki. Nincs joguk az en penzemen az en orszagomban az en szinvonalamon elni.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.30. 17:45:16

@LebensraumamOsten:

Nagyon nem. A klasszikus liberalizmus számára a nacionalizmus alapvető volt, mert a keresztény univerzalitás volt a fő eszmei ellenség.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.30. 17:48:00

@LebensraumamOsten:

Ha arra vársz, hogy a magyar nép fel fog lázadni a hatalmasok érdekében a Fidesz ellen, nagyot fogsz csalódni. Ugyanis ezek a hatalmasok rendelkeztek 20 háborítatlan évvel (1990-2010), hogy megmutassák mire képesek.

A Fidesz majd akkor fog bukni, ha egy másik erős és hiteles populista erő, melyről lehiszi a nép, hogy az képes lesz folytatni a Fidesz útját, még jobb módon.

Szabványok 2018.06.29. 18:02:17

@GyMasa: Természetesen ezekkel a kiegészítésekkel egyetértek, számomra ez hozzá tartozik.

Szabványok 2018.06.29. 18:06:11

@erkölcsi hulla: Azt nem állítom, hogy nincs ott szólásszabadság, de azt igen, hogy az én liberális nézeteim több szabadságra tartanak igényt.