2018-ban nagyon sokan temetik a liberalizmust. Oktalanul. Meglehet, kormányzati hatékonysága nem túl nagy, de másfajta hatékonysága annál inkább.
Ha valamit is érteni akarunk mai, áttekinthetetlenül kavargó világunkból, javaslom, ott kezdjük, hogy különbséget teszünk elsődleges és másodlagos ideológiák között. A liberalizmus erejét az adja, hogy „elsődleges”. Ami nem azt jelenti, hogy az önmagukat liberálisnak valló személyek okosabbak lennének a többieknél. Dehogy! A liberalizmus fölényét minden más ideológiával szemben az adja, hogy szinte szimbiotikus kapcsolatban áll a kavargó világgal, mintegy ő fejezi ki a világ ösztönös sokféleségét és változóképességét.
Szinte mindenkit be akarsz fogadni, aki országodba érkezik? Liberális vagy. Világtársadalomban gondolkodsz, holmi nemzetállami múltba nézés helyett? Liberális vagy. Szabadságod fontosabb mindenféle kötöttségnél? Liberális vagy. Egyik nap Dél-Dakotában, másnap Monte Carlóban ébrednél? Liberális vagy. Egyénnek érzed magad, akit nem foghat vissza közösségi kötelék? Liberális vagy. Nemileg ezerféle alakban tudod elképzelni az életet? Liberális vagy. Kedveled a piacot és utálod az állami gyámkodást? Liberális vagy. A könyveket és a kamarazenét kedveled? Liberális vagy. Szereted az első divatot, sőt a divaton túli nonkonformizmust? Liberális vagy. És folytathatnánk a végtelenségig…
A liberális ember a valósággal él együtt és mindig a valóság élén masíroz. Ő az első pillanatban tudja, mi a haladás, mi a jó, mi a komilfó. A valóság ösztönöse ő, miközben persze a szellem emberének hirdeti magát.
Hozzá képest minden egyéb ideológia emberei hátrányban vannak. Miért? Mert, amit gondolnak a világról, az korántsem annyira magától értetődő, mint amit a liberálisok gondolnak. Hanem magyarázatra szorul.
Miért is kellene túllépni az egyénen és közösségekbe szerveződni? Máris itt egy rendkívül fogós kérdés, amely a valóság ösztönössége helyébe a valóság „tudatosságát” állítja. Azért kellenek közösségek – mondja a konzervatív vagy a szocialista -, mert a világot nem csak egyénekként éljük meg. S amint ezt kimondja, máris vereséget szenvedett, mert valami „nem természeteset”, nem nyilvánvalót, nem könnyedén felismerhetőt mond. Vagy amikor azt mondja: a házasság egy férfi és egy nő között köttetik. Mondja ezt, amikor a valóságban legalábbis közeledünk a felé, hogy a melegség/leszbikusság lassacskán épp oly napi szintű tapasztalat, mint a nemi hagyomány.
Minden olyasmi, ami a legnyilvánvalóbbhoz képest nehezebben levezethető igazsághoz köti magát, „másodlagos” ideológiának, ez által „természetes vesztesnek” tekinthető. Bonyolult és mesterkélt alkotás a világ ösztönös emészthetőségéhez képest. Az persze senkit nem érdekel, hogy a szabadság csak kötöttségek mentén nyeri el értelmét; az elsődleges ideológia attól az, hogy minden másodlagosat el akar söpörni, és be akarja bizonyítani róla korszerűtlenségét és szabadság-ellenességét.
Ám ha ilyen nyilvánvaló is a helyzet az ideológiákkal, mégis azt kell mondanunk, a politika valahol mégis revánsot vesz. A politika tágabb kategória az ideológiánál, merthogy nem csak szellemi és ösztönbeli természete van. A politika tehát ugyancsak él az elsődlegesség elvével, s itt meg a konzervatív és szocialista vonulat tekinthető ennek. Nem véletlen, hogy a liberális kormányok sokkal ritkábbak, mint a másik kettő. Végső oka ennek szellem és gyakorlat munkamegosztása. A liberális szellem kéjesen döfi le ellenfeleit és holttesteik hátára hág; ám a politikában feltámadnak és tort ülnek a ledöfött ellenfelek.
Van isten; vagy iszonyú arányérzékkel van megáldva, aki ezt az egészet intézi.
Csizmadia Ervin
