Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Populista és szakértő baloldal?

2018. március 31. 10:15 - Méltányosság Központ

Víz(ió)választó-blogsorozat - XIX. rész - Rajnai Gergely

A baloldal (és újabban az egész ellenzék) nehéz helyzetbe lavírozta magát azzal, hogy egyik fő állítása a mai Magyarországról, hogy diktatúra épül (esetleg már ki is épült), így az alkotmányos rendszer számos elemét (pl. az Alaptörvényt) el kell távolítani kormányváltás esetén a jogállam visszaállítása érdekében. Ugyanis a „jogállam visszaállításához” kétharmados többség szükségeltetne, azt pedig a legvérmesebb baloldaliak sem várják, hogy a Fidesz nélkül kétharmada lenne bármilyen formációnak április 9-étől. Kétharmad tehát nem lesz, az egyik fő ígéret mégis kétharmados döntések meghozatala.

demagogue-2193093_640.jpg

Ezt az ellentmondást az ellenzéki pártok szeretik nem feloldani, ha mégis beszélnek arról, hogyan is fog ez működni, akkor elhangzik az a javaslat, miszerint feles törvényekkel írnák felül a kétharmados rendelkezéseket. Ez legalább egy válasz; az már más kérdés, hogy erre milyen reakció érkezne a Fidesz és a választók részéről, ahogyan az sem világos, ennyi különböző párt hogyan tudna alapkérdésekben megegyezni. Ebben a forgatókönyvben annyi a kérdőjel, hogy nem is érdemes részletesen foglalkozni vele, amíg elő nem áll.

Annál érdekesebb Karácsony Gergely válasza, aki népszavazásokkal és utcai tömegdemonstrációkkal kívánja elérni azt, hogy a magyar jogállami keretek megváltoztathatók legyenek az ehhez szükséges parlamenti többség megléte nélkül is. Úgy gondolja, ha az ellenzéket kormányra segítő emberek választások között is nyomást helyeznek a Fideszre, akkor Orbán Viktorék kénytelenek lesznek meghajolni a nyilvánvaló népakarat előtt. Azzal itt most nem kívánok foglalkozni, hogy mekkora valószínűsége van ennek a forgatókönyvnek, ami számunkra elsősorban érdekes, hogy úgy tűnik, a baloldal is kezd kacérkodni a populista retorikára.

A népszavazások és tüntetések ugyanis a közvetlen, „tiszta” demokrácia klasszikus elemei, és ezek jelentőségét éppen a populista pártok és politikusok szokták hangsúlyozni. Alapvető kritika a mai nyugati demokráciákkal kapcsolatban (nyugati, rendszerkritikus pártoktól, de akár kormánypártokon belülről is), hogy ezeket az elemeket nem alkalmazzák eleget, túl sok a képviselet és túl kevés a demokrácia, a nép hangja elveszik a politikusok oligarchiájában. Burkoltan ugyanezt mondja Karácsony akkor, amikor közvetlen demokráciával szeretne kormányozni képviseleti helyett. Az is közös a populisták és Karácsony között, hogy mindketten – elvi megfontolásaik mellett – azért javasolják ezeket a módszereket, mert a hagyományos képviseleti úton kevés esélyük van programpontjaik véghezvitelére, és az is, hogy a „korrupt elitet” kívánják megkerülni a közvetlen demokráciával.

Sok szempontból örvendetes a nyitás a populizmus felé, hiszen a magyar baloldal az 1990-es konszenzusból eddig szinte semmit nem volt hajlandó engedni, márpedig ennek a konszenzusnak része a közvetlen demokrácia korlátok közé szorítása (nem véletlen, hogy Magyarországon nagyon ritkán volt jelentős népszavazás az elmúlt 28 évben). A megújulás irányába tett lépés az, hogy a populizmus bizonyos részei iránt nyitott a baloldal egyik vezetője.

Ezzel egyidőben persze a baloldalon nagyon erősen ott van a populizmus tökéletes ellenpontja: a technokrácia, a szakértői kormányzás. Elég csak egy pillantást vetnünk Karácsony Gergely árnyékkormányára, amelyben nincs szigorú értelemben vett politikus, csak „szakértők”. Egy ilyen kormány élesen szembemenne a populista logikával, hiszen a szakértelem ebben felülírja a többségi akaratot: sokkal közelebb van ez az elképzelés a ’90-es konszenzushoz, mint a mai populista korszellemhez. Egy népszavazásokra és tüntetésekre támaszkodó szakértői kormány: első hallásra mindenképpen fából vaskarikának hangzik. Amikor a szakértői javaslat nem egyezik a népakarattal, vajon melyik fogja valóban vezérelni a kormányt? Ilyen ellentmondó ígéretek mellett nehéz koherens víziót találni a baloldalon, de abból a szempontból mindenképp jó úton járnak Karácsonyék, hogy láthatóan keresik az utakatcsak kérdés, nem kellett volna már kiválasztani egy utat egy-két hónappal ezelőtt ahelyett, hogy a kampányban egyik nap az egyik, másik nap pedig a másik utat vázolják fel. Mindenesetre egy populista szakértői kormány nagyon érdekesen hangzik, ha ez a koncepció segít a baloldalnak továbblépni a kicsit poros elképzeléseken, akkor már megérte legyártani.

Rajnai Gergely

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr4913796128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.31. 10:57:06

Szakértői kormányzás = Brüsszel és Soros közvetlen uralma, fizetett pedofiljaian is homokosain keresztül.

Ha ilyen lenne, a nép felkel és vérbe fojtja a "szakértőket".

morph on deer 2018.03.31. 20:11:52

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Bárányka, itt most nem a te magánéleti problémáidról és ábrándjaidról van szó, nem tűnt fel?

GyMasa 2018.03.31. 22:34:56

...Ez legalább egy válasz; az már más kérdés, hogy erre milyen reakció érkezne a Fidesz és a választók részéről, ahogyan az sem világos, ennyi különböző párt hogyan tudna alapkérdésekben megegyezni. ..
A harmadik kérdés pedig az, hogy milyen mértékben demokrata valójában az, aki feles törvényekkel próbál 2/3-os törvényeket módosítani?
Hiszen, ezt megtenni éppen ugyanolyan "lebontása" a demokráciának, mint ami ellen harcolnak.