Hogyan szerzed be a napi betevőt, ha nincs élelmiszerbolt? Az Obama által is látogatott luxuséttermek egyikébe mész? Vagy Mcdonaldsba? Vagy végigállod a Food track előtt kígyózó sorokat? Mindennap? – Washingtoni kajakalandok. Lakatos Júlia blogsorozatának legújabb bejegyzése.

Az egyik legszembetűnőbb társadalmi különbség Washingtonban az, hogy ki mit engedhet meg magának étkezés terén. Otthoni fejjel szinte elképzelhetetlen, hogy itt a zöldség és gyümölcs, az egészséges táplálkozás a luxus. Így amikor arról kérdeznek, hogy mit lehet itt enni, és voltam-e már McDonaldsban, azt kell mondjam, hogy csak az ízlés, a pénztárca és a környék szabja meg a határokat.

Ahol én lakom, nem igazán találni klasszikus értelemben vett élelmiszer boltokat. Néhány drogériában lehet kapni alapvető élelmiszereket, kész salátákat, tekercseket, de nincs olyan, hogy elfogyott a vaj, leugrok a sarki kisboltba. Itt találhatóak azonban a város elegáns és jó nevű éttermeinek jelentős része. Nem véletlen, a kormányzati negyedhez való közelség miatt előszeretettel találkoznak itt a törvényhozók, de az elnök is megfordul bennük családjával időről időre. 

A „táplálék láncon” lefelé haladva, nagyon sok olyan kisebb beülős, vagy elvitelre szóló étterem lánc van, ami egészséges, jó minőségű ételt kínál. Ezek a közalkalmazottak és irodisták pénztárcájára van szabva, és valamelyest drágábbak, mint a hagyományos otthon is ismert gyorséttermek. A megfizethető minőség kategóriáját képviselik, és sok irodaház aljában megtalálhatóak. Van aztán egy hatalmas találmány, ami ötlet szintjén a személyes kedvencem. Ebédidőben városszerte végig az utcák, parkok mentén, vagy tíz különböző típusú ételt kínáló „Food truck”-nak nevezett kisbusz áll, előttük kígyózó sorokkal. Az egyik mexikói, a másik indiai, a harmadik marokkói kaját kínál elvitelre, a negyedik hamburgert, az ötödik fagylaltot és így tovább. Ámde most jön a trükk! A kisbuszokat a kis és közepes vállalkozásokért felelős állami szervezet támogatja, annak érdekében, hogy megfizethető áron jussanak meleg ételhez a középosztálybeliek. Egyszerűen azért, mert felismerték, hogy Washington egy nagyon drága város és ezt valahogy ellensúlyozni kell. Ahogyan a közalkalmazottak számára a munkába járást is elősegítik tömegközlekedési hozzájárulással, épp így az étkeztetés terén is kompenzálni kellett azt, hogy a fővárosban drágább az élet, mint vidéken. A kisbuszok pedig maguk is munkahelyeket teremtenek, és sikeres kis és középvállalkozások. Eleinte természetesen nem örültek az éttermek a versenynek, mára azonban szerves részei a városképnek a kisbuszok, délután pedig, ahogy jöttek, úgy válnak köddé.

Kipróbáltam az egyik indiai kisbusz csicseriborsóját, hát, nem spóroltak a fűszerekkel, egyáltalán nem nevezném gyorskajának, sőt. Olyan volt, amilyennek lennie kell. Megkönnyeztem annyira csípős volt! A kulináris élményen túl azonban, ami szintén hozzájárul a népszerűségükhöz, hogy az ismert gyorséttermi láncokat bizonyos szinten lenézik. Sok van belőlük, de Washingtonban, ahol alapvetően fontos az egészséges életmód, inkább a kevéssé szerencsések étele. Míg Magyarországon mai napig van „presztízsértéke” a gyorséttermeknek, itt ez az utóbbi évtizedben abszolút elveszett, akármennyire is próbálják egészségesebbé tenni a kínálatukat. A környezetvédelmi szempontok (iszonyatosan sok szemetet termel a csomagolás) erősen megtépázták a hírnevüket az itteni nagyon is tudatos fogyasztók körében. Természetesen dupla felkiáltó jellel kell megjegyeznem, hogy ezek a saját személyes benyomásaim, és környékről környékre változik, hogy ki mit engedhet meg magának, illetve mit tart fontosnak. Ha valaki mindennap pizzát, vagy hamburgert szeretne enni, az is lehetséges.

Nem lehet azonban minden nap készételt fogyasztani, vagy étterembe menni. Ha nincs bolt, akkor hogy oldják meg a vásárlást? Számomra eleinte ez okozta a legnagyobb fejtörést. Sehol egy élelmiszerüzlet? Hogyan csinálják? Beülnek az autóba és kimennek a városból? Aztán egy beszédes szomszéd jóvoltából megtudtam, hogy javarészt az internetről, házhozszállítással szerzik be a friss hozzávalókat. Emberi kapcsolatok szintjén nem túl közvetlen, de kétségkívül praktikus. Ha pedig klasszikus „kisvárosi” hangulatra vágyunk, hetente egyszer biztosan találunk a környéken termelői piacot (Farmers market), ahol hozzá lehet jutni friss gyümölcshöz és zöldséghez, némiképp borsos árakon. Mégis, az egyik ilyen piacon, az eladó például gondolkodás nélkül tele pakolt egy nagy papírszatyrot salátával az arra járó mezítlábas, félmeztelen hajléktalan számára. A hétvégi piacon, pedig amikor véget ér a nap, az árusok gyakran már nem akarják hazavinni a romlandó árut. Ilyenkor hirtelen minden ingyenessé válik! Az egyébként annyira nehezen fellelhető portéka egy csapásra szabadon hozzáférhető lesz. Az eladó egyszer csak elkiáltja magát: „Emberek! Haza akarok menni, minden ingyen van! Vegyen egy zacskót, szedje tele! Ha nem talál zacskót, vigyen egy rekesszel!” A maradék, pedig pillanatok alatt eltűnik, és vele együtt egy csapásra a társadalmi különbségek is. Hiába, ez Amerika. Itt bármi lehetséges.

Lakatos Júlia