Olvastad már Csizmadia Ervin A következő Magyarország című könyvét? Van véleményed a hazai politikai folyamatokról és le is meri írni? Hogyan képzeled el A következő Magyarországot? Heteken át érkeznek a vendégkommentárok, illetve várunk minden érdemleges hozzászólást a könyvvel vagy a kommentárokkal kapcsolatban. Vitára fel!
Egyetértve Csizmadia Ervin alapvető céljával, a társadalmi kohézió politikai alapjainak megteremtésével, kissé tágabb szempontból vizsgálnám a kérdést, nem csak a nagykoalícióról beszélnék, hanem a legitim politikai ellenfelek közötti alapszintű együttműködés lehetőségeiről, legalább a rendszer alapjaiban való kiegyezésről, egymás legitim voltának elismeréséről.
Különösebb kockázat nélkül kijelenthetjük, hogy a magyar pártrendszert jellemző mély ideológiai megosztottságnak komoly köze volt a rendszer válságának kialakulásában 2006-ot követően. És – ne legyenek illúzióink – a válság nem múlt el a Fidesz kétszeri kétharmadával sem, hiszen a politikai oldalak közti harc mostanra már mint kvázi „rendszer-alternatívák” vetélkedéseként manifesztálódik.
Nem megkerülhető tehát a közjogi jellegű szembenállás problémája. Ennek részben létezik a hagyománya Magyarországon, részben viszont maguk a jelenkori szereplők is megágyaztak a jelenségnek, nevezetesen a konfliktusok közjogiasulásának, vagy másképpen nézve, a közjogi konfliktusok más törésvonalak fölötti dominanciájának. Ma is ugyanezen helyzet áll fönn, hiszen a jobboldal a jelenlegi alkotmányos kereteket védő, a „balliberális” oldal pedig lényegében a 2010 előtti időszakhoz visszatérni, de a jelenlegi kereteken mindenképpen módosítani kívánó oldal lett. Ezek majdhogynem kizárják egymást, tehát ennek valamiféle rendezése nélkül nem valósulhat meg semmilyen politikai kiegyezés.
A jelenlegi közjogi szembenállás jelentős része mindazonáltal a szimbolikus szférában gyökerezik. Okkal feltételezhetjük, hogy az alkotmányos rendszerrel kapcsolatos konfliktusoknak is a történelmi, értékrendbeli kérdések a leginkább hangsúlyos elemei. (Utalnék röviden az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának történelemszemléletére, vagy éppen az utódpártot megbélyegző "U cikkelyre", mint konfliktusforrásokra.) Véleményem szerint az alapvető szimbolikus – és ennek következtében közjogi – kérdésekben való kiegyezés, vagy legalábbis egymás értékeinek tiszteletben tartása alapozhatná meg a politikai együttműködést, így ez lehetne egy közös, akár nagykoalíciós kormányzásnak is az alapja. E nélkül ugyanis félő, hogy újra és újra megkérdőjelezhetők lennének a politikai rendszer alapvonalai, ami a korábbi problémák megismétlődését hozhatja.
Lényeges kérdés, hogy mennyire fedik le a megállapodásban érintett felek a releváns politikai elit körét, illetve, hogy a politikai törésvonal-szerkezet továbbra is a rendszerváltozás-kori logika által dominált formátumban működik-e. E kérdésekre adott válaszok mutatják meg azt, hogy a bal, illetve jobboldal esetleges „történelmi kiegyezése” mennyire adekvát válasz a magyar politikai rendszer problémáira. Komoly veszély leselkedik abban az esetben a stabilitásra, amennyiben a régi jobboldal és a régi baloldal együttműködése a velük szemben álló, rendszerellenes szereplőt erősítené, aki így mint a korábbi rendszerrel és a régi elitekkel szemben álló hiteles erőként mutathatná föl magát.
Amennyiben azonban képes lesz fennmaradni, és a pártrendszert a továbbiakban is dominálni a kilencvenes-kétezres évek két meghatározó tömbje, szükséges lesz belátniuk, nem lehet a másik nélkül, annak ignorálásával működőképes politikai rendszert létrehozni, bármennyire is ábrándoznak most kölcsönösen erről.
Itt merül fel a kérdés, hogy mi hozhatja létre az összefogás kényszerét, mi hozhat tető alá egy megállapodást, vagy akár egy nagykoalíciót. Sajnos, az elmúlt huszonöt év eseményeinek ismeretében az a valószínű forgatókönyv, hogy nem tisztán önszántukból dönthetnek a szereplők a kiegyezés mellett, hanem erre valamilyen intézményes ok (pl. az ország kormányozhatatlansága) kényszeríti őket. Mindazonáltal, ha létrejön egy, a két oldal közötti kiegyezés – akár koalíciós formában, akár másképpen – az jelentheti igazán a rendszerváltozás lezárását, a hosszúra nyúlt átmenet befejezését Magyarországon.
Tóth László (politológus)
Az alapok rendezése nélkül nincs tartós kiútA magyar pártrendszert jellemző mély ideológiai megosztottságnak komoly kö...
Posted by Méltányosság Politikaelemző Központ on Tuesday, April 14, 2015