Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Fehér házi d(r)ámák – Egy igaz szerelem III.

Ahogyan arról korábbi írásunkban szó volt, George Washington erényes, sírig tartó házasságával hagyományt teremtett az amerikai generációk számára, hogy milyen életvitelt várjanak el az amerikai elnököktől. Az ország első embere számára olyan szigorú magatartási elveket támasztott a közvélemény, amelyek a 17. századi puritanizmusban gyökereztek. Egy időre elbúcsúzunk a politika és az erotika kapcsolatától, hogy december 1-től a politika és a filmvilág viszonyaival térjünk vissza: ne hagyd ki!

Az USA 7. elnökének, Andrew Jackson és Rachel Donelson kapcsolata az elrettentő példa arra, hogy a politikai küzdelem a magánéleti boldogság rovására mehet. Tanulságként levonhatjuk: ha az Egyesült Államok elnöke akarsz lenni, ne becsüld le ellenfeleid gátlástalanságát, mert biztosan ki akarják szolgálni a bigott közvéleményt!

Rachel Donelson.jpgA huszonnégy éves Jackson 1791-ben Nashville-ben feleségül vette a vele egyidős Rachel Donelsont, azonban egy apró hiba csúszott bele a számításba. Korábban ugyanis az asszony férjhez ment Lewis Robards kapitányhoz, egy Kentucky-i földbirtokoshoz. A Robards kapitánnyal való kapcsolat válságba került, és Rachel különvált a férjétől. Az asszonyka szívét megmelengette a bimbódzó szerelem, amelyet a délceg, csinos, sűrű szemöldökű Andrew Jackson iránt érzett. Igaz, a fiatalember arcán egy kardvágástól ejtett forradás húzódott, emlékül egy angol tiszttől, aki rossz néven vette, hogy az amerikai függetlenségi háború tizenhárom éves önkéntese nem hajlandó kitisztítani a csizmáját. A tiszt ezért a pimaszságért kardjával tanította móresre a legénykét, sűrűn emlegetve a „gyarmati bugrisok” felmenőit. De a nőkre egy sebhely is vonzó hatást gyakorolhat. Az esküvő után derült ki, hogy Robards kapitány és Rachel házasságát nem bontották fel. Ez pedig azt jelentette, hogy a törvény szerint Andrew és Rachel Donelson bigámiát követtek el. Előbb hivatalosan ki kellett mondani a válást, majd pedig meg kellett ismételni a házasságot. Így végül sikerült elsimítani az ügyet, de a sugdolózások a pár háta mögött folytatódtak, és megkeserítette a boldogságukat.

Jackson igazi „self-made man” volt, aki egyre feljebb jutott a politikai hierarchia fokain: 1796-ban képviselővé, 1797-ben szenátorrá választották Tennessee állam képviseletében. Közben sikerült annyi pénzt szereznie, hogy ültetvényt vásároljon. Jackson a krík indiánok, majd az angolok elleni háborúban tett szert hadvezéri babérokra. 1815. január 8-án, két héttel az amerikai-angol békeszerződés aláírása után (!) a Jackson vezette 4500 fős szedett-vedett hadsereg – a Mexikói-öböl partvidékén tanyázó Jean Lafitte kalózainak segítségével – vereséget mért a 8000 fős angol hadseregre. A New Orleans-i csatában elesettek mérlege: 2100 halott az angolok, és 8 – igen: nyolc! – az amerikai erők oldaláról. A „vöröskabátosok” nem tanultak sem az indiánok elleni gyarmati háborúkból, sem az amerikai függetlenségi háborúból: szuronyrohammal akarták elsöpörni a jenkiket, akik egyszerűen lelövöldözték az angol katonákat, élükön Edward Pakenham tábornokkal.

Andrew_Jackson.jpg

Az amerikaiak akkor is rajongtak az olyan győzelmekért, amelyekben a legkisebb veszteséggel a lehető legnagyobb pusztítást végzik az ellenség soraiban, így hát a közvélemény ujjongott, hogy Jackson jól megmutatta a „vöröskabátos gazembereknek”. A szeminol háborúban Jackson újabb katonai babérokat szerzett, majd 1819-ben elfoglalta Floridát. A spanyol kormány enerváltan tudomásul vette a félsziget elvesztését. Az Egyesült Államok szerencséjére Madrid súlyosabb kérdésekkel volt elfoglalva: Bolívar, San Martín, Bernardo O’Higgins és mások harcai nyomán egész Dél-Amerika forrongott. A könnyen jött New Orleans-i diadal és a még könnyebben jött floridai megszállás megalapozták Jackson népszerűségét: a kisemberek bálványozták, és egyre többen vetették fel, hogy nem is lenne rossz elnök ebből a tennessee-i farmerből.

Jackson hallgatott a tanácsokra, és elindult az 1824-es elnökválasztáson. Itt még vereséget szenvedett, ám négy évvel később már beköltözhetett a Potomac sáros partjára, a Fehér Házba. A kampányban Jackson támaszkodhatott a háborús hírnévre. És volt még egy előnye! A korábbi elnökök mind az arisztokráciából származtak. Jackson ellenben második generációs bevándorlóként a magát alulról felküzdő „self-made man”-t képviselte, és megtestesítette Amerika egalitárius mítoszát: azzal a reménykedéssel töltötte el a kisembereket, hogy Amerikában bármelyik fehér férfiból elnök lehet, akkor is, ha szegény családban született, és nem a Harvardon végezte a tanulmányait.

A választási kampány elképesztő gátlástalansággal zajlott. A Jackson-ellenes sajtó felmelegítette a bigámia vádját, ám ezzel és egyéb vádaskodásokkal csak az ő malmára hajtotta a vizet, mert Jackson úgy tüntethette fel magát, mint a korrupt, hatalomvágyó elit áldozatát. Jackson megnyerte a választást, ám drágán fizetett érte: felesége összeroppant a mocskolódó kampány súlya alatt, és egy szívroham végzett vele. Jackson vigasztalhatatlan volt, és soha többé nem házasodott újra. Felesége arcképét medalionba zárva haláláig viselte.

Paár Ádám 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr906934627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása