Méltányosság

Magyar politika történelmi és nemzetközi kontextusban

Hatan a pályán

2013. augusztus 03. 09:10 - Méltányosság Központ

Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy legalább annyi különbség van a francia és a magyar eset között, mint amennyi hasonlóság. Franciaországban az 1789-es forradalomig visszanyúlóan hagyománya van a direkt demokrácia formáinak (referendumok, népi konzultációk), amelynek léte érzelmileg megkönnyítette az előválasztás intézményének elfogadtatását a Szocialista Párt törzsközönségével. Magyarországon a rendszerváltás, az első valódi demokratikus fordulat óta a népszuverenitás értelmezése – bizonyos, e helyütt nem részletezhető történelmi előzmények következtében – korlátozottabb, mint Franciaországban vagy az Egyesült Államokban, noha sokan támogatják a közvetlen demokrácia valamilyen fokú adaptálását a magyar rendszerbe. E tekintetben is újdonságot hozhat egy ellenzéki kormányfő-jelölti előválasztás, ahol az MSZP és az E2014 miniszterelnök-jelöltjei először e két szervezet – és hozzájuk csatlakozó egyéb szervezetek – közönségével mérettetnék meg magukat.

Letölthető dokumentumok:

Hatan a pályán

ajanlohonlap.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr655443119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása