Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Fair play

2011. július 25. 09:18 - Méltányosság

 

Valóságos ígéretdömping hangzott el a minap Tusnádfürdőn Csányi Sándor MLSZ elnök, OTP vezér, Kubatov Gábor Fradi elnök, Fidesz pártigazgató, illetve Deutsch Tamás MTK elnök, Fidesz EP képviselő részéről a magyar foci megújításával kapcsolatban: új pályákat, stadiont, világversenyeken résztvevő válogatottat ígértek néhány éven belül.

Úgy tűnik, a jobboldali politikai kurzus tényleg a szívén viseli a sportág fejlődését, amelyért a futballdrukker ilyenkor természetesen lelkesedik, ugyanakkor ebbe az örömbe némi üröm is vegyül. Az hagyján, hogy a jelenlegi valóságnak sok köze nincsen az ígéretekhez: négy nappal ezelőtt a Paks kivételével az összes magyar csapat búcsúzott az európai kupaporondról, tulajdonképpen azelőtt, hogy azok érdemi szakasza elkezdődött volna. A foci és a politika furcsa magyar szimbiózisa azonban méginkább felvet az emberben néhány kérdőjelet.

A miniszterelnök nagy Videoton drukker, a csapat felcsúti utánpótlásbázisának létrehozásában döntő szerepe volt és annak jelenleg is tiszteletbeli elnöke. Legidősebb fiának – Gáspárnak – a hétvégén kínált az egyesület profi szerződést. A klubba- magyar szinten – iszonyatos pénzeket öltek az elmúlt években, de még így is csak átlagosan 3-4000 nézőjük van. A gazdálkodásuk mégis 1,3 milliárdos többletet mutatott az elmúlt évben, ami eléggé érthetetlen. Hiszen a nézőszám alacsony a jegyek nem túl drágák, viszont jó néhány magyar szinten sztárnak számító focistát igazoltak és állják a bérüket. A 2011-es bajnokcsapat fő mezszponzora az a MOL, ahol a magyar állam jelentős tulajdonrészt vásárolt. A bajnokságot idéntől egyébként OTP Ligának hívják, amelynek elnöke a már emlegetett Csányi Sándor, míg a prominens jobboldali politikusok egyéb klubokban betöltött szerepéről már ejtettünk szót. (A Tusnádfürdőn egyébként nem előadó Kósa Lajos a debreceni csapat életében játszik fontos szerepet.)

Eddig is meglehetősen érdekes, ugyanakkor vállalható a történet, hiszen társadalmi munkában bárki tevékenykedhet sportvezetőként, illetve a tőkeerős cégek bevonása valóban segít a sportág presztízsének visszaszerzésében. A dolog az elmúlt két hétben azonban furcsa fordulatot vett. A már említett nemzetközi meccseken a Vidi mellett a Paks, a Kecskemét és a Fradi képviselte hazánkat. Egyetlen csapat mérkőzését adta a tévé, a Videotonét. Sőt a visszavágót nem egy kereskedelmi csatorna, hanem az MTV tűzte műsorra, úgy, hogy a többiekéből egy percet sem láthatott a szurkoló. A négy kupacsapatunk elvileg bajnokit játszott volna az elmúlt hétvégén, viszont mindannyian halasztási kérelmet nyújtottak be, az utazás és a megterhelő versenynaptár miatt. Ezeket egy kivétellel elutasította az MLSZ, holott a többieknek Norvégiába, illetve Kazahsztánba kellett utazni, míg a halasztást megkapó Fehérvár csak Ausztriába ment. A szurkolói fórumok alapján ez meglehetősen rosszul esett a Paks, Kecskemét, Fradi drukkereknek – őszintén szólva meg lehet érteni őket.

Mégsem követhetjük el azt a hibát, hogy a drukkerekhez hasonlóan személyesen Orbán Viktort tesszük felelőssé a székesfehérvári klub kivételes helyzetéért, vagy ha az élsport támogatásában az ötvenes évek gyakorlatát akarjuk belelátni. Hiszen a foci és a politika számos esetben szorosan összekapcsolódik Nyugat-Európában is egymással, és itt nem feltétlenül kell Berlusconi és a Milan példájára utalnunk. A Barcelona például mindig is a Katalán autonómiát, sőt a baloldaliságot jelenítette meg a keresztény-konzervatív, központosító spanyol Franco ellen. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy a jobboldali kurzus szívesen avatkozik a foci világába, amelyet nem minden esetben járnak pozitív következményekkel. Mintha a labdarúgó szövetség túlbuzgó hivatalnokai, vagy a televíziók szerkesztői túlságosan is ki akarnák szolgálni az igényeket, így aztán gyakran sérülnek a méltányosság és az igazságosság szempontjai. Márpedig, ha valami tényleg közös a politikában és a fociban az a „fair play” szellemisége és az ellenfél tisztelete, jó lenne, ha a nagy ígérgetések között a prominensek erről sem feledkeznének meg.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr673246225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.