Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Mi folyik Európában?

2011. június 03. 18:24 - Méltányosság

 

Az eurózóna úgy tűnik, egyre nagyobb bajban van. A tavaly tavasszal kezdődött görög pénzügyi pandémia úgy tűnik, hogy sorban támadja meg az unió instabilabb országainak gazdaságai immunrendszerét. Ez a megállapítás már szinte közhelyszámba megy, ám az elmúlt hetek-hónapok arra utalnak, hogy az EU pénzügyi problémái lassan, de biztosan átvándorolnak a szalagcímekről az emberek otthonába, zsebébe. Amire szinte mindenütt hasonlóképpen reagálnak a választók: protestálnak, és kíméletlenül büntetik a tehetetlennek ítélt politikusokat, ezzel nemzeti és belpolitikai üggyé téve az eddig szeparált pénzügyi problémának tekintett deficit kérdést.

Kezdjük a sort Európa gazdasági motorjánál, Németországnál. Ugyanis május 22-én volt egy tartományi választás Brémában, ahol a CDU/FDP koalíciót olyannyira elpáholta az SPD (és a zöldek, bár ők leginkább Fukushima miatt), hogy a precedens nélküli harmadik helyen futott be a kormányerő, sőt, a koalíciós társ FDP még az 5%-os küszöböt sem érte el. Belátom, hogy ennek nincsen olyan hírértéke, mint a tüntetéseknek Spanyolországban, de talán mégis érdemes odafigyelni rá, két okból is: egyrészt a választók egy félreérthetetlen üzenetet küldtek Angela Merkel kancellárnak, hogy semmi kedvük pénzügyileg tovább támogatni Európa perifériáit. Másrészt, ebben az évben további két tartományi választás várható, az egyik szeptember 4-én a CDU/SPD helyi nagykoalíció vezette Mecklenburg-Elő Pomerániában,  a másik pedig szeptember 18-án az SPD/Linke kisebbségben vezette Berlinben. Azért fontos ez a két dátum és választás, mert ha ezt a két választást is hasonló mértékben veszíti el a CDU/FDP koalíció, mint a most májusit, a kancellár asszony könnyedén egy blokkoló ellenzéki többséggel találhatja magát szemben a Bundesratban (német felsőház), amit jelen helyzetében egyszerűen nem engedhet meg magának. Ami azt a forgatókönyvet vetíti előre, hogy a német kormány várhatóan nem fog szeptember előtt dönteni egy újabb pénzügyi mentőcsomagról. Ez nem jelenti azt, hogy júniusban ne születne egy piacokat megnyugtató állásfoglalás, de konkrét lépéseknek alacsony a valószínűsége.  Főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy a kormánykoalíción belül is komoly feszültségek vannak, főleg az FDP euroszkeptikus vonaláról, például Philipp Rösler pártelnökké avanzsálása formájában (is).

Görögország megérdemelne egy külön elemzést, de azt hiszem az eddigiekből nyilvánvalóvá vált, hogy az eurózóna problémáinak gyökere Athénban van, az ország sorsa pedig az EKB-EU-IMF trojka kezében van, így érdemes azt vizsgálni, még milyen tényezők játszhatnak szerepet a trojka jövendőbeli döntéseiben.

Spanyolország most a legnagyobb sláger, ahol szintén komoly változások történtek a pártrendszerben az elmúlt fél évben.  A kormányzó szocialisták (PSOE) hatalmasat buktak a május 22-i választásokon, elveszítve Barcelonát és Sevillát (így már a négy nagyváros egyike sem az övék), sőt kisebbségbe szorultak Castilla-La Mancha-ban is, ahol 28 évet kormányoztak. A nyertes pedig a jobbközép Partido Popular (PP), mely mára 11 tartományt irányít a 17-ből, annak ellenére, hogy nem kormányerő. Azért érdekesek ezek az események, mert egyre nagyobb a rizikó, hogy még jobban kiborul a tartományi költségvetési bili, mely a tavaly év végi – a szocialisták által hasonló mértékben elveszített – katalán választások óta képezi skandalum tárgyát. Ugyanis jelenleg a spanyol tartományi költségvetési deficit 1,1%-al nőtt az első negyedévben, dacára a kormány kőkemény megszorításainak. Ami érthető, ugyanis a tartományi költségvetés a 36%-a a teljes büdzsének, míg a központi csupán 29%-a, a strukturális reformok pedig nem érnek le a helyi szintekre. Mindez azért gond, mert Zapateroék várhatóan enyhítenek a strikt költségvetési politikán, egyrészt az elszenvedett választási vereség és a tüntetések, másrészt a jövő év eleji általános választások miatt. Ami rossz hír Európának, mert ha Spanyolország már egészen más nagyságrend, ha bailoutról van szó, mint a hozzá képest aprócska Görögország. Ráadásul a spanyol választási rendszer nem kedvez az egyértelmű kormányerő-képezésnek, így jövő évi választások után akár egy elhúzódó kormányalakítási folyamat veheti kezdetét, ami bizonyosan nem kedvez a reformoknak.

Olaszországban Silvio Berlusconi szenvedett el vereséget a május 30-i helyhatósági választásokon, elveszítve Nápolyt és Milánót, utóbbi esetében nem is tudta palástolni csalódottságát a miniszterelnök, lévén szülővárosa utasította el politikáját. Kisebb koalíciós összeütközés is lett belőle, mikor a koalíciós partner Liga Nord ki akart lépni a szövetségből, ám végül sikerült megállapodni az együttműködés fenntartásáról a pártvezetővel, Umberto Bossival. Berlusconi könnyedén vett már ennél is rázósabb politikai szituációkat, így kétlem, hogy ezek komolyabban veszélyeztetnék a kormányerőt, bár a miniszterelnök-helyettes múlt heti lemondása tovább erodálhatja az amúgy is vékony többséget.

Ám a rekordhosszúságú belga politikai paralízisnél is aggasztóbbak az euroszkeptikus erők széles körű előretörése. Franciaországban Marie Le Pen (ismerős a név, a szélsőjobbos vezér legkisebb lánya) pártja, a Front National 15%-ot szerzett a márciusi első körös regionális választásokon. Bár nem beszélhetünk róla, mint Sarközy kihívójáról, ám az érdekessége az, hogy az euró ellenes programjával nagyobb sikert ért el, mint a klasszikus szélsőjobboldali szlogenekkel. Finnországban pedig az euroszkeptikus Igaz Finnek nevű formáció jelent veszélyt, miután 19,1%-ot szereztek az április 17-i választásokon. Bár nem tudták megakadályozni a portugál mentőcsomag megszavazását, mégis érdemes hosszabb távon odafigyelni rájuk, főleg, hogy önként maradnak ki az alakuló kormánykoalícióból, ami Finnországban igen szokatlan. Hollandiában sincsen nyugalom a bailoutok miatt, s bár az EU-ellenes Geert Wilder pártja (PVV) szintén nem tudta megakadályozni a további segítségek megítélését az európai perifériás gazdaságoknak, rendkívüli módon megnehezítheti a jelenlegi kisebbségben kormányzó erő dolgát a jövőben.

Összegezve, nem osztom Peter Spiegel (Financial Times) véleményét arról, hogy egy komoly politikai paradigmaváltás előjelei lennének az előzőekben leírtak, de az teljes mértékben bizonyossá vált, hogy a másfél éve húzódó európai pénzügyi válság már nem csak a perifériák problémája, hanem a centrum országok belpolitikáját is egyre nagyobb mértékben formálja.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr933246247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.