Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Inog Alföldi Róbert széke

2011. május 25. 01:08 - Méltányosság

 

„Önnek pedig kívánok ilyen orális szexet, innentől kezdve egész életében”, fordult az újságíróhoz Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója egy a színházépület előtt tartott minapi sajtótájékoztatón. Minderről a Jobbik szellemiségéhez közel álló Nemzeti 1 online Híradója adott hírt május 20-án. A botrány kirobbanására pedig nem kellett sokáig várni. Hétfőn  a Fidesz-frakció közleményben ítélte el Alföldi kijelentését, a KDNP az igazgató távozását követelte.  Pörzse Sándor jobbikos képviselő (ismét) kemény szavakkal sürgette, hogy a kormány mozdítsa már el végre Alföldit, és Réthelyi Miklós miniszter, ellentétben az előző heti interpellációra adott válaszával, ezúttal nem vette védelmébe a színigazgatót. Hangoztatta, hogy a kijelentés nem volt méltó a Nemzeti Színház igazgatói tisztségéhez, és kilátásba helyezte a leváltást.

A szövegkörnyezet azonban ezúttal is fontos lehet, s a sajtómunkások dicséretére legyen ezúttal mondva, hogy ezúttal erről is beszámoltak. A már említett Nemzeti 1 TV is bemutatta az előzményeket a nézőinek. Sinkovics Szilvia, a Nemzeti 1 Televízió munkatársa feltette a kérdést Alföldinek,ezek után, hogy nagy íróink műveit provokatív és megosztó módon vitte színpadra, nem gondolja-e, hogy le kellene mondania? Alföldi rövid nemmel felelt, majd megkérdezte az újságírót, mit látott a Nemzetiben. Sinkovics Szilvia bevallotta, hogy semmit. „ Akkor miről beszélünk?”, kérdezett vissza az igazgató. Az újságíró gyorsan korrigálta magát: látta Az ember tragédiájából az orális jelenetet. Erre Alföldi azt ajánlotta neki: „ Ajánlom önnek, el fogom küldeni Önnek nagyon szívesen, a római színt olvassa el. Madách Imre írta, Ember Tragédiája”. A riporter erre azt kérdezte,  ajánlja-e a darabot megtekinteni tizenkét éveseknek,Alföldi válasza így hangzott: „ Meg bizony. És önnek pedig kívánok ilyen orális szexet egész életében.

Nos, az Alföldi Róbert által használt kifejezés még a szövegkörnyezetből nem kiragadva sem tűnik a legszerencsésebbnek, bár az „ilyen” szó egyértelműen visszautal Madách művére. Azonban tévedés lenne azt hinni, hogy a Jobbiknak Alföldi ezen egy mondatával volna baja. Nem, a Jobbik politikusainak már régóta vörös posztó Alföldi színházigazgatói működése, illetve néhány rendezése, amelyet olyannyira elfogadhatatlannak tartanak, hogy a párt a  színházigazgató leváltásáért küzd parlamentbe jutása óta.

Azt gondolom, egy színházi darab bemutatásának többféle síkja van: egyrészt a nézői fogadtatás (amely a lelkes támogatástól a  füttykoncertig mozoghat), másrészt a szakmaiság területe. Egy darab megrendezése, annak dramaturgiai problémái, értelmezése, színművészeti interpretálása megannyi (nem is feltétlenül egyszerű) szakmai kérdés megválaszolását igényli. Hogy ezt Alföldi jól oldotta-e meg, nem tudom, mert a kérdéskörnek egyáltalán nem vagyok szakértője. A már említett római színben viszont kétségtelenül szó van kéjhölgyekről, akik - mint fogalmaz Madách a szín előszavában  -„ledéren öltözve dőzsölnek”. Mint nézőnek egyáltalán nem volna számomra meglepő egy olyan rendezői felfogás ezek után, amelyik a szexualitást emelné középpontba a római szín bemutatásakor.

Mindesetre a Jobbik csinált ebből politikai kérdést azáltal, hogy Alföldi rendezői szemléletét annyira nem bírja elviselni, hogy annak megszüntetéséért küzd az illető kirúgása útján. Alföldi színházigazgató ténykedésével kapcsolatban (pl. gazdálkodási fegyelem betartása) a nyilvánosság előtt eddig nem vetődtek fel komoly kételyek, de nem is ez a lényeg. Alföldi világlátása, a művészi szabadságra vonatkozó gondolkodási módja egyszerűen összeférhetetlen a Jobbikéval. A Jobbik pedig úgy véli, legegyszerűbb ezt nem a szakmai berkeken belül dülőre vinni, hanem hatalmi eszközök útján, magyarul a kormány végre váltsa le színházigazgatói posztjáról Alföldit. Csakhogy a kormány vonakodott meglépni a leváltást: állítólag Alföldit védi a szerződése, de pártpolitikai oka is lehetett a húzódozásnak: eddig úgy tűnt volna, hogy a Jobbik nyomására szánta el volna magát a kormány Alföldi leváltására. A nagy vihart kiváltott mondat viszont már jó ürügy lehet a személycserére.

A magyar közélet sokadszorra bizonyítja be, hogy a merőben ellentétes gondolkodású emberek nem igazán képesek egymással tartósan egymással együtt dolgozni, vagy akár a másikat megtűrni,ehelyett egymás kiszorítására törekszenek. Most a jobboldal van hatalmon, és nem igazán a baloldali-liberális értelmiségieknek áll a zászló, a klíma Alföldinek sem kedvező. Ám a balliberális oldalnak sem lehet nyugodt a lelkiismerete: amikor politikusaik 1994-ben választási győzelmet arattak, egy sor jobboldali gondolkodású újságíró (pl. Pálfy G. István) távozott a Magyar Televízióból. Amikor a balliberálisok kerültek hatalmi pozíciókba akkor, majd 2002-ben, ők sem  nagyon törekedtek arra, hogy szót értsenek a jobboldali érzelműek által igencsak tisztelt értelmiségiekkel, pl. Makovecz Imrével, vagy Eperjes Károllyal. Most, hogy a törvényhozás elsöprő többsége jobboldali, eljött a törlesztés és az ellentétes irányú helyezkedés ideje. Ennek lehet majd áldozata Alföldi Róbert is.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr243246251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mer 2011.05.25. 08:55:23

Láttam az ember tragédiáját tegnap! Nagyon jó rendezés,jó színészekkel! A közönség kb. 6-szor hívta vissza a művészeket! Ne a politika döntsön a kultúráról a közönség ki áll Alföldi mellett!

Kis Márta 2011.05.25. 09:28:58

Sajnálom, hogy a viszonylag tárgyszerű elemzés utolsó bekezdése igencsak falsra sikeredett. Az, hogy a "balliberális oldalnak sem lehet nyugodt a lelkiismerete", redben van. De hogy pont Pálfy G. István félreállítása a példa (azért vannak még olvasók, s tudják, ki és mi volt Pálfy G.), meg hogy pont Makovecz Imrével és Eperjes Károllyal példálózik, az igencsak eröltetett (sem Makovecz, sem Eperjes nem volt háttérbe szorított). Annál is inkább, mert Eperjes igazgatóvá választását nem a balliberális kormány akadályozta meg... Hogy "eljött a törlesztés ideje", s "ennek lehet majd áldozata Alföldi Róbert is", számomra azt mutatja, hogy a Méltányosság "menlevelet ad" egy visszataszító hatalmi arroganciának a szokásos visszafelé mutogatással, melyért - mondjuk ki! - a FIDESZ-KDNP kormány a felelős (nem a Jobbik és nem a balliberális előző kormány). Az eset kivizsgálását és Alföldi raportra való berendelését ígérő miniszter ezt egyértelművé tette azzal, hogy a művészi szabadság Rákosi-korszakra emlékeztető módszerekkel való megszüntetésétől a hatalmon lévők nem riadnak vissza. A károsultak pedig a bunkó, műveletlen újságíróknak, parlamenti képviselőknek stb. kiszolgáltatott kultúremberek. Pártállástól, -szimpátiától függetlenül.

Apró Tímea 2011.05.25. 12:11:02

Kis Márta hozzászólásához fűznék hozzá annyit, hogy ha van baloldali város, na az Makó, és mióta az eszemet tudom, Makovecz-cel terveztetnek meg mindent. A buszpályaudvart nem rég adták át, jelenleg épp a fürdő épül az ő "álmai" szerint... De persze minden pártnál megvannak a feketebárányok, és valljuk be Alföldi több szempontból is negatív sokak számára... Azért remélem, figyelembe veszik a közönség igényeit is, nem csak a politikai nézeteket...