Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Stigmatizált szinglik

2011. április 25. 02:31 - Méltányosság

 

Tegnap Pelle János A szinglik országa lettünk? című írásában a következő idézeten akadt meg a szemem: „Meg merem kockáztatni az állítást: arról, hogy napjainkban a megkötött házasságok száma folyamatosan csökken, és a labilis együttélési formák száma növekszik, nem annyira a férfiak, hanem inkább az önálló életstratégiát választó nők tehetnek. Nagymértékben rajtuk, s persze a korszerű fogamzásgátló eszközök használatán múlik az is, hogy a nők első gyereküket gyakran 30 év fölött szülik meg, és egyre kevesebb gyermeket vállalnak. Így Magyarországon, számos más európai országhoz hasonlóan, a népességszám csökken. Ugyanakkor a „szinglik”, az egyedülállók száma folyamatosan növekszik, s nincs messze az idő, amikor a közvélemény szemében teljesen elfogadott lesz, hogy egy nő karrierjét és egyéb vágyait részesíti előnyben egy vagy több gyermek felnevelése helyett.”

Több ponton is vitatkoznék ezzel a mondattal. Az írás ugyanis egyfelől stigmatizálja a szingliséget, másfelől az „önálló életstratégiát választó nőket” teszi felelőssé a házasságok számának visszaeséséért, valamint a demográfiai csökkenésért. Mindezt úgy, hogy ráadásul a nők többsége Magyarországon még csak nem is az említett individualista, önmegvalósító életmódot követi. Hazánkban még mindig sokkal inkább a hagyományos nemi szerepek vannak érvényben, mint tőlünk nyugatabbra. Mi több, a szerző úgy teszi felelőssé a nőket a világszerte tapasztalt társadalmi választásokért, hogy gyakorlatilag alig vannak nők a hazai törvényhozásban. Férfi többség formálja világunkat olyanra, amilyen. Férfiak döntenek a családpolitikáról, az oktatásról, egészségügyről, foglalkoztatásról és egy sor olyan kérdésről, amelyek befolyásolják mind a házasság, mind a gyermekvállalás tényét.

Nem mernék pálcát törni senki feje felett. Ahogy korábbi írásomban is írtam, a választás jogát kell megteremteni férfiak és nők számára egyaránt e kérdésekben. A cikk ezzel szemben azt sugallja, hogy valaki, mégpedig a szingli nők, hibásak. A szerző klasszikusan arra apellál, hogy a nők önzők, amikor előtérbe helyezik szakmájukat és „vágyaikat” a gyermeknevelés helyett. Ugyanakkor elfelejti, hogy egy kapcsolathoz két ember kell. Az egyedülálló életmód nem szégyen, ahogy a házasság sem érdem, hanem két ember közös, egymásért és adott esetben jövendőbeli gyermekeikért vállalt felelős döntése. Így a házasságért vállalt áldozat sem lehet egyoldalú. Kézenfekvő válasz a női emancipációt, a fogamzásgátlás elterjedését hibáztatni a változó szokásokért, de nem lehet elmenni bizonyos társadalmi jelenségek mellett, amelyek jóval nagyobb szerepet játszanak-e kérdésben, mint a szerző által felhozott érvek. Gondoljunk csak bele, nyelveket beszélő diplomások hada munkanélküli vagy kénytelen szakmáján kívül elhelyezkedni. Külső segítség nélkül, kezdő fizetésből nem lehet lakást venni. Így nem lehet felelősen családot alapítani.

Rá kell jönni, hogy nem feltétlenül baj a csökkenő házasságok száma. Ez nem jelenti azt, hogy ne akarnák összekötni emberek az életüket, vagy ne akarnának gyereket. Pusztán annak jele, hogy mindezt nem a hagyományos, megszokott módon szeretnék. Az őskorban sem létezett a házasság intézménye, mégsem halt ki az emberiség. Nem egy papír biztosítja az együtt maradást, hanem az emberi kapcsolatok minősége. Mint írja, „alapjában véve az iskolai oktatásba és nevelésbe kellene beépíteni egy olyan, alaposan kidolgozott mentálhigiénés programot, mely meggyőzi a fiatalokat, elsősorban a lányokat arról, hogy a házasság még mindig a legkonstruktívabb keret, melyben az emberi élet kiteljesedhet, és áldozatokat is érdemes is vállalni érte”. Ha valamit tanítani, fejleszteni kéne az iskolákban, az az egymásra figyelés, empátia, kommunikációs készségek, és a konfliktuskezelés. Egyszóval a társas együttlét alapjai, ami nem csak párkapcsolatok, hanem a hétköznapi interakciók kiindulópontjai is.

Le kell számolni azzal a berögződött eszmével is, hogy a demográfiai csökkenés visszafordítható. Nem az. Csupán mérsékelhető, illetve a hatásai ellensúlyozhatók. Felesleges küzdeni egy természetes folyamat ellen. Ugyanakkor tévhit, hogy a „karrierista” nők nem akarnának gyereket. Meg kell teremteni a gyermekvállalás infrastruktúráját és feltételeit, ahogy a skandináv országokban, és megugranak a születésszámok. Továbbá ösztönözni kell az öngondoskodást, a nyugdíjkorhatár kitolását, és az egészséges életmódot. Egy öregedő társadalom ugyanis nem feltétlenül kell, hogy nyugdíjas társadalom legyen. Egy idősödő, ámde aktívabb munkaerő mellett nem azért kellene ösztönözni a gyermekvállalást, hogy legyen, aki finanszírozza a nyugdíjrendszert, vagy eltartsa idősödő szüleit.

 

Végső soron egyáltalán nem volna baj, ha a társadalom szemében végre elfogadottá válna, ha egy nő az önmegvalósítás útjára lép. Hihetetlen társadalmi nyomás nehezedik nőkre és férfiakra egyaránt, hogy megfeleljenek a mára már érvényét vesztett elvárásoknak. Nem lehet visszafelé haladni az időben. Az egyedülálló személyeket lassan úgy stigmatizálják, mint a melegeket. Egyre többen betegségnek, társadalmi fertőnek, sajnálatos, lenézendő dolognak tartják az egyedüllétet. Holott egyáltalán nem az egyedüllét vagy együttélés a fontos, hanem a boldog élet. Egy boldogtalan házasság netán többet érne, mint két „szingli” harmonikus kapcsolata? Egyáltalán ki hivatott mások élete felett ítélkezni? És mi a helyzet azokkal a házaspárokkal, akik nem szeretnének gyermeket? Vagy azokkal a párokkal, akik ugyan nem házasok, de együtt nevelnek gyermeket? Ők is „hibásak”, akárcsak a szingli nők? De hiszen a társadalom elvárásainak felét már teljesítették!...

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr833246262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bklein 2011.04.24. 12:03:41

A házasságok számának csökkenésének fő oka a táncrend szabályainak be nem tartása. Ebben a partnerek egyaránt felelősek. A közvéleményt a magas társadalmi ranggal bírók határozzák meg, akik ez előbbi szabályokra esküsznek, és kevésbé támogatják az egzisztencia megteremtését. Az ország keserű történelme ugyanis erre tanította őket, mert a háborúk nyomán nem sok maradt abból, ami valaha magyar volt. (Török150év, Habsburg150év, 1848-49, Trianon, I.-II.VH, csak hogy néhányat említsek.) Ezért nincs elég gyerek az országban.

lazzavazza 2011.04.24. 12:31:39

Csalados emberkent -aki korabban "szingli" volt - mar tudom mennyit veszit egy szingli azzal, hogy nincs csaladja. Ennek fenyeben inkabb sajnalom a szingliket. Miert kevesebb a hazassag? Hatterbe szorultak a tarsasagi skillek, sokan keptelenek kapcsolatot teremteni, kapcsolatot apolni. Ferfikent a ferfiakat hibaztatom. Eleg vegingnezni pentek este egy szorakozohely elott a sort. Erett, csinos nok es infantilis, narcisztikus kisfiuk allnak sorba. Hogy lesz ezekbol ferfi, aki felelosseget tud vallalni barmiert a frizurajan kivul??

Antiszo 2011.04.24. 15:35:44

Teljesen egyet értek ezzel a cikkel, és örülök, hogy ez nem csak nekem tűnik fel. Valóban könnyebb mindenért a nőket hibáztatni, pedig nem ők tehetnek arról, hogy később, vagy egyáltalán nem vállalnak gyereket. A gyerekvállalás komoly felelősség, és meg kell teremteni a szükséges egzisztenciát előtte. De a magyarországi átlagkeresetek nemhogy a lakosság reprodukciójára nem elegendők, de a létfenntartás is veszélybe került. Persze, hogy a nők később vállalnak gyereket, mert be kell segíteni a férfinak az egzisztencia megteremtésében. Bár Magyarországon egyenjogúság van, ha rákeresünk a magyar átlag bérekre, a nők és a férfiak fizetése között lényegesen nagyobb különbséget találunk a férfiak javára. Hol az az egyenjogúság? Nem beszélve arról, hogy egy nő sokkal nehezebben talál munkát. De végkép nem értem, hogy miért a nőket hibáztatja mindenki. Egy nő gyermeket nevel, dolgozik, takarít, menedzseli a családot. Fel sem tudom fogni, hogy vagyunk képesek ennyi mindenre. Eddig idegenkedve tekintettem a muszlim családokra, de már egyre szimpatikusabbnak tűnik az a társadalom. Mindenkinek meg van a maga szerepe benne...

Szandi 2011.04.24. 16:13:10

Persze, hibáztassuk a nőket. Csakhogy nemigen hallottam még olyan történetet, hogy egy férfi megkérte a barátnője kezét, és a nő azt mondta volna, hogy nneeee... én nem akarok férjhez menni, nem kell a papír.... nem kell gyerek.... kizárólag a karrieremnek szeretnék élni, esetleg egy laza kapcsolatban... haha! ilyet nem mond egy nő. és nem is gondol. esetleg a nők 0, 00001 %-a.

EddieCivic4g 2011.04.24. 16:38:56

Egy dolgot hiányolok a posztból. Próbáljon meg egy nő 1/2/több gyerek mellett munkát vállalni. Ismerősöm 32 éves. Meghallják, hogy 2 gyereke van, azonnal megköszönik, hogy érdeklődött. 2 éve nem talál munkát... Ki lehet találni okosságokat, hogy az emberek visszatérjenek a társadalmi normákhoz, hagyományokhoz. Csak ebből nehéz lesz számlákat fizetni, meg a gyerekeket megetetni.

petitprince 2011.04.24. 17:16:46

Elvált férfi vagyok, és az életem úgy hozta, hogy az elmúlt években nagyon sok olyan tényezőt kellett megfigyelnem (magamban és a körülöttem lévő világban külön-külön, de a kettőben együtt is), amelyek meghatározzák a párkapcsolatok minőségét. Azok a jelenségek, amelyekre oly sokan felfigyelnek, elsősorban nem is magyar sajátosságok, feltűnnek mindenütt, ahol a „civilizáció” már eléggé előretört, csak nekünk talán még újabbak, és kevésbé tudunk mit kezdeni velük. Azt hiszem, hogy valóban egy olyan korban élünk, amelyikben egy eltolódás zajlik a hagyományos, kijárt utat követő házasságmodellektől az intimebb, mélyebb, szeretetre, együttérzésre, odaadásra jobban épülő, egyedibb kapcsolatok felé. Tapogatózás van mindenütt, és ebből egy pozitív, távlatos fejlődés is kijöhet, ha van bátorságunk így felfogni a „kényszerítő körülmények” játékát, ha akarunk tanulni belőlük, mert van bátorságunk felfedezni és kiküszködni az újat. Ugyanakkor van egy másik tendencia is, ami már kevésbé reménykeltő és félelmetesebb. Ahogy a környezetünk, az élettereink és benne mi magunk is egyre mesterségesebbé válunk, egyre jobban elveszítjük természetes kapcsolatunkat nemi önazonosságunkkal, azzal a sajátságos szereppel, amit férfi vagy női mivoltunkban öröktől fogva kaptunk. A világ rendjét sehol nem lehet büntetlenül meghágni, egy ilyen alapvető, a személyiségünk legbelső magjához tartozó területen pedig pláne nem. Lehet hivatkozni sok mindenre, és van is igazság abban, hogy egyre nehezebb férfias férfivá vagy nőies nővé válni, de közben el kell ismernünk azt is, hogy ebben nem a körülmények a legnagyobb gátak. Saját magunknak köszönhetjük ezt a bajt, illetve az előéletünk során szerzett sérüléseink miatt felvett védekező reflexeink, személyiségfejlődésbeli megakadásaink okozzák. Változtatni rajta éppen ezért alapvetően mi magunk tudunk, bár valamennyi segítséget, azt gondolom, mindenki találhat maga körül. Figyelem, türelem, a másik felé forduló szeretet életünkben elfoglalt helyének, fontosságának megértése, sokszor lemondás, az adás gyakorlása, áldozat. Nem népszerű szavak ezek, de azt hiszem, hogy egyszer még visszajönnek a köztudatba, vagy legalább a köztudat jobbik felébe…

Emmike41 2011.04.24. 19:22:43

4 gyerekem van. Ma már nem mernék vállalni ennyit. A gyerekeimet is lebeszélem arról, hogy megfelelő egzisztencia nélkül gyereket vállaljanak, pedig mindannyian stabil párkapcsolatban élnek. Az én példám elég riasztó számukra szerencsére. Házasság, gyerkekek, vállalkozás. Házépítés, magániskola a gyerekeknek. Aztán beüt a krach. A férjem, akivel házasságban élek beleszeret egy gyereklányba és az ügyvédjével karöltve kifoszt. Maradnak a gyerekek és más semmi. Egzisztencia újjáépítése, lakásvásárlás, gyereknevelés. Talpraálltam. De. Egyik lányomnak sem engedem, hogy mindaddig, míg biztosan nem áll meg ÖNÁLLÓAN, EGYEDÜL a lábán, addig gyerekre egyáltalán gondolni merjen. Inkább legyen szingli, vagy neveljen egyedül gyereket, mint elkövesse azt a hibát, amit én. Bízni a házasság intézményében nagy hiba. Van, hogy végzetes hiba. Az egyedülálló nők helyzete ma Magyarországon tragikus. 90%-uk mélyszegénységben neveli a gyerekét. Igaza van szingli nőknek, hogy előbb a karrier, a biztos egzisztencia, aztán talán egy gyerek, ha önállóan is el tudja tartani. Ma már én is ezt tenném és ezt tanítom a gyerekeimnek is.

Hagyma01 2011.04.24. 22:56:22

Emmike41! Nagyon szomorú ami veled történt, mégis az emberek nagyobb részének igenis hasznos a házasság. Te ilyen szélsőséges, és kirívóan nehéz körülmények közt is felnevelted a gyerekeid, valószínűleg átlagos esetben könnyebben sikerült volna. Kár a saját sanyarú tapasztalatod miatt félelemben tartani a lányaid. Megbántad, hogy megszülettek? Nemhiszem... Sajnos a mai trend az, hogy a biztos egzisztencia alatt a fiatalok, én is, a két kocsit plazma tv-t, családi házat értenek... egyszerűen elveszik maguktól azt a tökéletteség érzést, amikor van egy családja valakinek. Jó dolog az emancipáció, az egyenjogúság. Ám ezzel sem szabad túlzásba esni. A nők és férfiak közt igenis vannak különbségek, akár fizikai, akár szellemi/ intelektuális téren. Ezek nem negatív / pozítív különbségek, inkább egyszerűen másmilyenek. A természet úgy alakította ki, hogy a nők szülik a gyereket, ezzel nem lehet mit tenni. Az a nő aki megtagadja szülést, az nem csak saját magától, hanem a családtól is megtagad egy unokát/gyereket. Ezt a döntést közösen kell meghozni, de az egyértelmű nem ebben a kérdésben nem lehet válasz.

Orémus Kálmán 2011.04.25. 00:30:59

Az írás szerzőjével egyetlen dologban értek egyet, való igaz,a férfiak legalább annyira hibásak abban, hogy kevés a házasság és a gyermek, mint a nők. Kedves Júlia, van egy rossz hírem: statisztikailag kimutatható, hogy egy élettársi kapcsolatban sokkal kevesebb gyermek születik, mint egy házasságban. És nagyon szép, sőt igaz, hogy mindenkinek joga van eldönteni, hogy miként akar élni, joga van nem vállalnia gyermeket, tudnia kell, hogy ez társadalmi szempontból tragikus következményekkel jár. És ne fogjuk a politikusokra, inkább a kényelem és a magas igények okolhatók mindezért. Ma sok fiatal tragikusnak tartja, ha nincs rögtön saját lakása, ha nem mehet el évente nyaralni, sőt a gyesen lévő anyuka kikészül attól, ha éjszaka fel kell kelni a gyerekhez. Számos olyan nagyapát és nagymamát ismerek, akinek szinte könyörögni kell, hogy néha vigyázzon az unokájára, és kirázza a hideg, hogy a fiatalok lakás hiján hozzájuk akarnak költözni, pedig négyszobás házban laknak ketten. És a gyereknek nem kell feltétlenül magániskolába járni, az államiból is számosan diplomáztak már kiváló eredményel.Az értékrend borult fel teljesen. A mi szüleink nem kaptak gyes-betegséget és depressziót, mert nem volt gyes. Egyébként, három gyermekem van.

jozefusz 2011.05.20. 20:26:15

Minek basszak teherbe bárkit is? 5 év után megun és lelép ha talál valakit akinek nagyobb a fasza - a statisztikák szerint a házasságok 40%-a így végződik, 90% eséllyel a nő kezdeményezi a válást, viszi a kölyköt, a vagyont, kis híján még a faszodat is, a törvény úgyis az ő oldalán áll! Úgy mégis mi a faszt gondoltok ti, ki fog ilyen feltételek mellett gyereket csinálni?