Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Kétfelé tartó ország

2018. április 27. 10:00 - Méltányosság Központ

A választási eredményeket követően politikusok, elemzők, újságírók, és úgy általában minden más, politika iránt érdeklődő ember levonta a következtetést: mást gondolnak budapesti szavazók, mint az ország szinte bármely más pontján lakó választók.

directory-3033061_640.jpg

Ez a következtetés két szempontból is magától értetődő: egyrészt a választási térképre nézve könnyen lehet látni, hogy Budapesten kívül az ellenzéknek szinte esélye sem volt, másrészt Budapest és a vidék politikai irányultsága mindig eltért egymástól. Nem csak 1990 után, hanem már a dualizmus, majd a Horthy-koraszak idején is. Ezenfelül a fővárosi vízfej ellentétes irányba szavazását más országokban is megfigyelhettük akár az elmúlt hónapokban is (Brexit-szavazás – London, osztrák választások – Bécs, stb.). Nincs tehát új a nap alatt.

Azaz mégiscsak van. Nem véletlen, hogy a szokásosnál kicsit nagyobb hangsúly helyeződött a Budapest-vidék megosztottságra, ugyanis egy szempontból unikum volt ez a választás az újkori magyar politikatörténetben: a tendenciák mások vidéken és Budapesten. Azt mindig is tudtuk, hogy a főváros baloldalibb-liberálisabb, mint a vidék, és egyébként minden régiónak, megyének, választókerületnek megvolt a beállítottsága, Északkelet-Magyarország pl. baloldalibb, mint Nyugat-Magyarország, stb. Ezek a beállítódások alapvetően sosem változtak meg egymáshoz képest: hiába nyert szinte minden körzetet pl. 1994-ben az MSZP, Nyugat-Magyarországon szorosabb győzelmeket aratott, mint Kelet-Magyarországon, és hiába nyert két kivétellel mindenhol a Fidesz 2010-ben, Kelet-Magyarország jóval szorosabb volt, mint Nyugat-Magyarország.

A beállítódástól függetlenül azonban szinte minden magyar választókerület, minden egyes választáson egy irányba mozdult. 1994-ben minden választókerület (kicsit vagy nagyon) baloldalibb lett, mint 1990-ben volt. 1998-ban minden kerület jobboldali irányba mozdult, majd az erőviszonyok körülbelül befagytak 2010-ig, amikor az egész ország a Fidesz felé indult el, és ez 2014-ben is alig-alig változott (kicsit a baloldal irányába lengett át az inga, de ez alig volt érezhető). Amikor az ország jobboldali tendenciávál bírt, a jobboldali kerületeket simán nyerte a jobboldal, a baloldali kerületekben szoros vereséget szenvedett, a szoros kerületeket pedig szűken, de megnyerte. Amikor a baloldal került lendületbe, a baloldali kerületekben fölényes sikert aratott, a jobboldali körzetekben megközelítette a jobboldal támogatottságát, a billegő körzeteket pedig kis fölénnyel hozta el. Az inga az egész országban egy irányba lengett, még akkor is, ha a lengés eredménye más és más volt a körzet beállítódásától függően, de a lengés iránya azonos volt.

newtons-cradle-256213_640.jpg

Ez 2018-ban nem így alakult. A fővárosban a baloldal erősödött, vidéken pedig a jobboldal nyert szavazókat. Nincs tehát már egyetlen inga, ami a magyar politika tendenciáját leírná: a fővárosi és a vidéki inga ellentétes irányba leng. Ez két szempontból is igen problémás. Egyrészt az elemzőknek, véleményformálóknak megnehezíti a dolgát: korábban a budapesti közhangulat alapján lehetett következtetni az országos közhangulatra, ebből pedig a választási eredményre. Ha Budapesten nagyon kormányellenes volt a hangulat, akkor kormányt is váltott az ország, ha pedig nem volt nagy elégedetlenség a fővárosban, akkor maradt minden a régiben. 2014-ben pl. nem érződött a fővárosban, hogy hihetetlen elégedetlenség lenne a kormánnyal szemben, a kormányerők nyertek is. Idén viszont sokkal erőteljesebb volt a kormányváltást akarók hangja a fővárosban; ez alapján lehetett legalábbis szoros eredményt várni, de a vidéki közhangulat – a modern magyar politikatörténet során először – teljesen más volt, mint a fővárosi, így a fővárosi elemzők megérzésekre alapuló előrejelzései hatalmas tévedésnek bizonyultak (csak a fővárosi kerületekben lettek érvényesek).

A tendenciák eltérésének van egy másik, sokkal súlyosabb következménye is. 1990 és 2014 között, bár a vidék és Budapest egészen eltérő politikai preferenciákkal bírt, alapvetően hasonlóan értékelték a kormány munkáját. Az elkötelezett kormánypártiak persze akkor is a kormányra szavaztak, ha az nem közmegelégedésre működött, de az alapvető megítélés Záhonytól Hegyeshalomig hasonló volt, és ha az elégedetlenség foka elért egy kritikus szintet, akkor bekövetkezett a kormányváltás.

A magyar társadalom a tendenciák szempontjából tehát alapvetően egységes volt, most viszont nem az. Egyre inkább elválik egymástól a két Magyarország, a polarizáció felerősödik, ez pedig egyre inkább megnehezíti azt, hogy a társadalmi kohézió megteremtődjön, és tudjon kommunikálni egymással a két oldal.

Korábban legalább a politikai tendenciában egyetértettek az ország minden pontján, most ez a minimum sincs meg – szinte minden politikai jelenség megítélése homlokegyenest más az egyik Magyarországon, mint a másikon. Egyre kevésbé értjük egymást, így pedig egyre nehezebb lesz együtt élni. Így pedig nagyon nehéz egy demokratikus társadalmat működtetni – hiába tesz olyat a kormány, ami vidéken népszerű, Budapesten a szokásosnál is keményebb ellenállásba ütközik, ha pedig a fővárosi szavazók kedvére tesz, az a vidékieknek nagyon nem tetszik – szinte lehetetlennek tűnik, hogy hidat verjen bármilyen vezetés a két Magyarország közé.

Ez a jelenség persze nem most kezdődött, de a 2018-as választás aggasztó jele annak, hogy az ország jobban kettészakadt, mint 1990 óta bármikor. Ez a kormánynak, az ellenzéknek, az értelmiségnek és úgy általában mindenkinek komoly feladatot ad az elkövetkező időszakra.

Rajnai Gergely

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr4813872774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geo_ 2018.04.27. 10:42:00

Ez a kormánynak, az ellenzéknek, az értelmiségnek és úgy általában mindenkinek komoly feladatot ad az elkövetkező időszakra.

Ez egy nagyon polkorrekt megfogalmazás...

Ez a kormánynak, az ellenzéknek, az értelmiségnek és úgy általában mindenkinek komoly feladatot ad az elkövetkező időszakra - ha változtatni szeretnénk ezen az állapoton.

JorEl 2018.04.27. 14:13:57

"az ország jobban kettészakadt, mint 1990 óta bármikor" Hát igen ,vannak akiknek nem a matematika az erőssége... 6 párt jutott be az országgyűlési választásokon a parlamentbe, nem igazán tekinthető semmilyen formában kétpólusúnak a magyarországi politikai berendezkedés, főleg a mai magyar baloldal állapotát figyelembe véve.

Andy73 2018.04.27. 14:15:06

Ez csak az ellenzéknek jelent feladványt: a baloldali kis pártoknak vidéken is ki kellene építeni a szavazóbázisukat, ha labdába szeretnének rúgni, és legalább a kétharmadot elkerülni a jövőben. Vagy legalább téjékozódni kell vidéken is a választások előtt, hogy reálisan felmérjék az országos esélyeiket. Azzal viszont ez nem fog menni, ha lenézik, sőt becsmérlik a vidékieket. Ahogy a jobboldal sem nyert korábban szavazatokat a panelprolizással.

Berelhetoreklamfelulet 2018.04.27. 14:15:39

Jó is, hogy 2felé szakad. Senkinek nincs kedve ballibekkel együtt élni.

Andy73 2018.04.27. 14:41:00

"mást gondolnak budapesti szavazók, mint az ország szinte bármely más pontján lakó választók."

Ez így nem teljesen igaz, mert a fővárosban is megnyertek 6 evk-t a kormánypártok, és vidéken is elbuktak egyet, ami nem is annyira vidék, hanem döntően a szegedi lakótelepek körzete. Pesten is többnyire a hagyományosan baloldali körzeteket nyerték, jellemzően a lakótelepeken. Azt tökéletesen meg tudom érteni, hogy egy lakótelepen élő ember nem elégedett a helyzetével, és nem érzékeli az ország egészének a fejlődését, gyarapodását.

Andy73 2018.04.27. 14:44:53

Kieg. : Pesten is többnyire csak a hagyományosan baloldali körzeteket nyerték, jellemzően a lakótelepeken - mármint a baloldali ellenzék.

Void Bunkoid 2018.04.27. 14:46:20

Semmi csodálkozni való nincs ezen, de alapvetően nem is annyira "Budapest-vidék ellentét" van itt.

Egyszerűen a Fidesz tevékenységének a legnagyobb vesztesei a középosztály, a pályakezdők, illetve a nem családban élő emberek. Ők a "ballibek".

Még ha Budapest választási térképét is nézzük, ott is egyértelmű, hogy a Fidesz ott nyert és azoknál, akiknek pénzt dugott a zsebébe.

A jellemzően magas bevétellel rendelkező, magas életszínvonalon élő, sok gyerekes budai családoknak az egykulcsos szjaval, családi adókedvezménnyel, rengeteg juttatással-kedvezménnyel (a magas jövedelmük ellenére), a szegényeknek (és igen, sajnos legnagyobbrészt a vidék csóró, lássuk be) meg húsvéti sonkával, elengedett fél gázszámlával meg narancsszínű papírfecnikkel.

Azaz DIREKT hatással volt az anyagi helyzetükre. Ennyi, rájuk is szavaztak.

Void Bunkoid 2018.04.27. 14:48:51

Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb mélyszegény helyen általában a bözsiutalvány ilyen 0,7-0,8as árfolyamon a forinthoz képest készpénzzé, az meg flakonos borrá változik.

Pápu nem sárga tetű 2018.04.27. 15:13:37

A Fidesz marketingstratégiájának legnagyobb győzelme az, hogy sikerült elhitetniük mind a baloldallal, mind pedig a saját szavazótáborukkal, hogy ők jobboldali párt...

Emmett Brown 2018.04.27. 15:33:21

@JorEl: @Andy73: 1.evk, Vár és V.ker. 2014ben simán Rogán nyert 45%kal, (LMP+összefogás szintén 45%).

Nulla lakótelep, Hollik tükörsimán kapott ki 2018ban.

ekat 2018.04.27. 15:33:45

Szerintem abszolút nem igaz az, hogy az, hogy valaki a Fideszre vagy ellene szavazott, azt jelenti, hogy ő jobb- vagy baloldali.
Persze vannak a jobb- vagy baloldali fanatikusok, akiknél igen, de ez csak egy kisebb rész (bár persze ...oldali blogokat is ők írnak, azaz vélhetően magukból indulnak ki :D), az emberek nagyrésze a saját szempontjai szerint szavaz ide vagy oda. Kinek az anyagi helyzete fontos, kinek az Európához tartozni akarás, kinek a - saját szempontjai szerint - normális országban élni akarás, kinek a magyarsága, kinek a migránsellenesség, stb.
Na meg a Fidesz gazdaságilag olyannyira nem jobboldali, hogy konkrétan baloldali. :)

Emmett Brown 2018.04.27. 15:40:04

@Andy73: Xii-ben 4%ot bukott a Fidesz 14hez képest.

nyerafidesz 2018.04.27. 15:45:36

@Void Bunkoid: Csurka már régen megmondta, hogy a politikusok szekértáborokat hoznak létre. Elérik, hogy az emberek azt érezzék, tartozniuk kell valahova. Pipa.
Aztán jött Ron Werber, aki meghonosította a "valami ellen" politikát, megerősítve a megosztottságot.
A Fidesz pedig simán eltanulta.

Pápu nem sárga tetű 2018.04.27. 15:59:10

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Alapvetően azért ugyanazt jelenti, csak a sok évtized kényelem/polkorrektség/liberalizmus/agymosás/stb. következtében mások a határvonalak. De ha úgy egyszerűbb akkor a jobb helyett használhatjuk a nemzeti kifejezést.

Gyula Valcz 2018.04.27. 16:04:04

A különbség a Fidesz propagandában van az előző választásokhoz képest. Itt a menekültválság és a Soros elleni propaganda döntött. Ehhez járult,hogy vidéken igenis van média túlsúly. (lásd Klubrádió). Ezenkívül:vidéken könnyebb volt kisebb nagyobb csalásokat kivitelezni mivel nem volt ellenzéki ellenőrzés.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.04.27. 16:30:28

"Nincs tehát már egyetlen inga, ami a magyar politika tendenciáját leírná: a fővárosi és a vidéki inga ellentétes irányba leng."
Ez abból is adódhat, hogy csökken a vidék leszakadása, ezért a vidék hosszú évtizedek óta először úgy érzi, hogy jó irányba mennek a dolgok, Budapest pedig nem.

Kunhalmi Ágnest megkurnám de nem szavaznék rá 2018.04.27. 16:32:45

"Ez a jelenség persze nem most kezdődött, de a 2018-as választás aggasztó jele annak, hogy az ország jobban kettészakadt, mint 1990 óta bármikor. "

Meg jo hogy kette szakadt, ez igy van jol. Iszlamista geci sorosberencekkel nem lehet, es nem kell semmifele egyezsegre sem jutni.

HaCS 2018.04.27. 17:02:25

Miféle Budapest-vidék ellentétről beszélünk?
Nem városok, térségek szavaznak, hanem emberek. Egyesével. Hogy az adott polgár kinek adta a támogatását, az függhetett sok tényezőtől. Anyagi helyzet, tájékozottság, félelem, elvek, erkölcs stb... Abban viszont biztos vagyok, hogy nem az döntött, hogy az illető Sarkadon, Encsen, vagy Budapesten él.

Szerintem inkább a társadalomtudományok oldaláról lehetne megközelíteni a dolgot.

Ami a kettészakadást illeti, nincs ilyen. Az ország egyértelműen kinyilvánította, hogy nem érdeklik az erkölcsi aggályok, folytassa a kormány az eddigi khm... tevékenységét. Ebben a kérdésben beszélhetünk egyéni döntésekről (és felelősségről), vagy országszintű döntésről (és felelősségről). De egy pólus van az kétségtelen. Vannak ezen kívül szétszórt ellenzéki csoportosulások, de ezeket egyetlen kalap alá helyezni, és "másik oldalnak" titulálni hibás megközelítés. (Amellett, hogy a kormányzati propaganda legfőbb fegyvere, és lám máris mindenki alkalmazza reflexből. Működik az ad nauseam...)

Emmett Brown 2018.04.27. 17:06:20

@szekertabor: hiszen közismert, hogy minden pesti zabos lesz ha Dél-Alföld PPP-je eléri az Eu-átlag 60%-át.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.27. 17:07:57

@Pápu nem sárga tetű:

Nyugtaon is módosult ez. Ma a nyugati szocdem és a nyugati konzarvatív egyformán ultraliberális, s csak tizedrangú kérdésekben vitáznak.

Míg Mo-on a rendszerváltás óta a "baloldal" mindig azt jelentette: kapitalizmuspárti, nyugatpárti, euroatlantista, míg a "jobboldal" meg: nemzeti, harmadikutas, függetlenségpárti.

JorEl 2018.04.27. 18:37:28

@Gyula Valcz: Azért erre a teóriára ne vegyél mérget... Sok választó egész egyszerűen azért szavazott a fideszre, mert egyszerűen az elmúlt néhány évben jobban élt, mint előtte évtizedeken keresztül. A baloldal saját magát elhiteltelenítő kampánya (lásd: lmp-s kavarás, berni-mosópor reklám, legnagyobb kétjegyű prímszám) tette a saját választói számára vállalhatatlanná az "ellenzék" támogatását. #elmúltnyolcév #gyurcsányahibás

antiinternáci 2018.04.28. 13:51:27

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Ma már nyugaton sem azt jelenti a bal- és jobboldali...

antiinternáci 2018.04.28. 13:59:07

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"Ma a nyugati szocdem és a nyugati konzarvatív egyformán ultraliberális, s csak tizedrangú kérdésekben vitáznak."

Pontosabban a korábbi jobboldali pártokat megszállták a szélsőliberálisok, akik a polkorrekt posványba segítettek kormányozni a nyugati országokat. Nyugaton jelenleg a szélsőség a main-stream, és kőkeményen dolgoznak Európa felszámolásán, ellehetetlenítésén.
süti beállítások módosítása