Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Miniszterelnök-jelölti vita: Most nem, de sohasem?

2018. március 10. 11:00 - Méltányosság Központ

Víz(ió)választó-blogsorozat - III. rész - Lakatos Júlia

2005-ben, még amikor a Méltányosság csak egy laza értelmiségi csoportosulás volt, a szervezet felajánlotta az akkori pártok miniszterelnök-jelöltjeinek, hogy segítenek megrendezni a választási vitát. Legmerészebb gondolatunkban sem gondoltuk volna, hogy 2018-ban, még mindig napirenden kell tartani a témát. Azt meg végképp nem, hogy a helyzet nem hogy nem javul, hanem egyenesen romlik.

arm-wrestling-567950_640.jpg

2006 elején végül mindkét jelölt elfogadta a vitában való részvételt, még ha végül nem is a Méltányosság szervezésében valósult meg. Gyurcsány Ferenc nyilvánosan, míg a Fidesz magánelvélben reagált, amelyet természetesen nem közölhetünk. Azt azonban megemlíthetjük, hogy a Fidesz részéről már akkor is elhangzott, hogy most a munka ideje jött el, nem pedig a vitáé. Szinte szóról-szóra evvel az érveléssel találkozhatunk ma is, avval a különbséggel, hogy most már 12 éve nem volt miniszterelnök-jelölti vita.

Tudjuk, hogy a nyilvános választási vita nem kedvez a hatalmon lévőknek. Tudjuk azt is, hogy a mostani erőviszonyok közepette, csak akkor lesz választási vita Magyarországon, ha kiemelkedik egy olyan politikai egyéniség, aki képes kikényszeríteni a vitát, ahogyan Orbán Viktor tette anno Horn Gyulával. Ma nehezebb lenne megnevezni egy ilyen ellenzéki személyt, igaz egyáltalán nem szükségszerű, hogy két fős vita legyen. Valójában egy több körös rendszer kellene, amely segítene leszűkíteni a potenciális kihívó személyét.

 Mindehhez persze kellene egy olyan közeg, amely nem elfojtani akarná a vitát, hanem a politikusi virtus alapjának tartaná, hogy ki hogyan tud helytállni egy ilyen helyzetben. Tudjuk, hogy ennek nincsenek meg a feltételei idehaza, ugyanakkor mi is kitartunk álláspontunk mellett, még ha önkritikusak is vagyunk. Úgy gondoljuk, hogy ideje intézményesíteni a miniszterelnöki viták rendszerét, s megalkotni egy olyan független szervezetet, amely négy évenként megszervezi, illetve lebonyolítja a vitát. Csak így lehet ugyanis biztosítani a kiegyensúlyozott tájékoztatást, és azt, hogy a választóknak legyen direkt összehasonlítása a jelöltekről. S csak így lehet elkerülni, hogy a pillanatnyi politikai érdek határozza meg azt, hogy az állampolgárok megkapják-e ezt a tájékoztatást. Nem helyettesíti ugyanis sok egymástól független kampánybeszéd azt az élményt, amikor egymással vitatkoznak a jelöltek egy stúdióban vagy közönség előtt.

Több mint egy évtized tapasztalatával a hátunk mögött meg kell állapítanunk, hogy önmagában a viták követelése nem elégséges. Jelenleg úgy látjuk két feltételnek kell teljesülni ahhoz, hogy előrelépés történjen ebben a kérdésben. Rövid távon tisztázni kell az erőviszonyokat a kihívó ágon, többek között emiatt vetettük fel anno a baloldali előválasztás, és a nyilvános miniszterelnök-jelölti viták bevezetését. Hosszú távon azonban függetleníteni kell a vita intézményét az aktuálpolitikai erőviszonyok alakulásától. Ezt csak akkor lehet, ha nem a választások előtt, hanem közvetlenül a választások után vezetjük elő a választási viták intézményesítésének feltételeit, s ehhez széleskörű szakmai és társadalmi támogatást szerzünk. S itt egyáltalán nem arról van szó, hogy mindenáron a Méltányosság akarná szervezni a vitát. Rendezze bárki, csak legyen!

Az Egyesült Államokban például évtizedek óta egy független, csak erre a célra létrehozott civil szervezet rendezi a vitákat A-tól Z-ig. Nem véletlen beszél a Méltányosság ennyit az úgynevezett „közvetítő szervezetekről”, amelyeknek pont az a feladata, hogy bizonyos feladatokat ellásson, amit a kormány nem feltétlenül tud vagy akar. Természetesen tudjuk, hogy Magyarország nem Amerika, nem kétpártrendszer, ez azonban nem változtat a helyzeten. Számos más politikai rendszerű országban létezik miniszterelnök-jelölti vita, amelyeket szintén több ízben bemutattunk. Egy rendező szervezet kéne tehát, s egy olyan konstrukció, amely finanszírozhatóvá tenné a működését kormányzati finanszírozástól függetlenül. Ha arra várunk, hogy a politika szülje meg ezt, akkor 2028-ban is a vita hiányáról fogunk még értekezni. A munka pedig ez esetben nem lehet kifogás. Ha az Egyesült Államok elnöke be tudja szorítani feszített napirendjébe az újraválasztáshoz szükséges nem egy, hanem több vitát, úgy gondoljuk Magyarország mindenkori miniszterelnökének is menne.

Lakatos Júlia

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr9913728184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Übüpapa 2018.03.10. 14:17:01

Jelenleg a civil szervezeteket nem támogatja a kormány. Választások után sem biztos, hogy ezt a kezdeményezést fogják az emberek a legfontosabbnak tartani. Különösen, hogy a Fidesz után a Jobbik a legesélyesebb ellenfél. Igaz, elképzelhető, hogy Vona Gábor elfogadná ezt a lehetőséget, de nekik koalícióban kell gondolkodniuk. És a koalíció velük eléggé nehéznek fog bizonyulni (így feltételes módban). Az az érzésem, hogy ez az egyébként jó dolog, mint a miniszterelnök-jelöltek vitája inkább érdekli a politológusokat, a média embereit, mint az átlagembert.
Nagyon sok minden hiányzik ahhoz, hogy már kényelmesen figyelhessék a választók a tévévitákat. Pl. egy másfajta demokrácia, vagy legalább annak sokkal jobban megerősödött intézményei.

röf 2018.03.11. 11:54:51

Fölösleges.
A 2006-i "vita" nem vita volt, hanem egyrészt vergődés Orbán részéről, másrészt hazudozás Gyurcsány részéről. Így fölösleges.
Nem kell vita, mert semmit nem jelentenek az ott elhangzottak, és semmire nem köteleznek senkit.

nemecsekerno_007 2018.03.11. 12:04:01

Politikai Maunika Show lenne, az meg ki a f@sznak hiányzik...

Bafana 2018.03.11. 12:14:07

Nem védve Orbánt, de a helyében én sem mennék bele. Mit tudna mondani az elképzeléseiről? Akármit mondana, rögtön visszakérdezné a vitapartnere(i), hogy nyoc éve megtehették volna, miért nem csinálták. Egy eleve vesztes vitára minek menjen.

n3spr3ss0 2018.03.11. 12:50:27

Szar lehet ha felmosórongyot csinálnak valakiből egy vita során.Lásd 2006.

Nerevaryne 2018.03.11. 12:52:01

A miniszterelnöki vitával az a baj, hogy senki se akadályozza meg, hogy egy résztvevő széttrollkodja az egészet. Legutóbb Gyurcsány akkorákat hazudott hogy majdnem kifolyt a TV-ből, mégsem lett semmi következménye, nem szakították félbe, nem büntették meg valótlanságok állításáért, ennek így semmi értelme. Az nem miniszterelnöki vita, hogy az egyik fél kiáll, és fűt fát összehord az ingyen publicitás hátán, nem foglalkozik se az ellenfél érveivel, se a feltett kérdéssel, csak lenyom egy 3x10 perces kampány szöveget mintha pártrendezvényen volna.

A miniszterelnöki vitának Magyarországon jelenleg semmi értelme nincs.

conchita wurst 2018.03.11. 13:17:49

A lipsikkel nincs se vita, se alku.

Őrüljenek hogy nem deportáljuk őket a gecibe az arabok közé.

rallus 2018.03.11. 14:26:01

Legfeljebb azzal a párttal lenne értelme a vitának, amelyik az ígérete mellé oda tudja tenni az auditált számítást, hogy miből és hogyan fedezné az ígéreteit.
Gyurcsány a gátlástalan hazudozásával hosszú évekre lehetetlenné tette a képernyőkön zajló vitát és ezt a hibát még az MSZP sz.rrá zúzásával sem tette teljesen jóvá.
süti beállítások módosítása