2015. sze 17.

Kártyavár és kastély

írta: Méltányosság Politikaelemző Központ
Kártyavár és kastély

A hidegháború után úgy tűnt, hogy a szigorú értelemben vett politika háttérbe szorul, a történelem véget ér. Ezt a nézetet tükrözik a ’90-es évek filmjei, de a 2008-as válság óta a klasszikus politika reneszánszát látjuk mind a való életben, mind a filmvásznon. Ebből a folyamatból nem maradhatnak ki a sorozatok sem: a politikai küzdelmekről szóló sorozatok egyre népszerűbbek.

politika_film_meretezett2.jpg

Ez a folyamat önmagában is érdekes, de az talán még lenyűgözőbb, hogy egy-egy ilyen alkotás milyen lényeges dolgokra világíthat rá az adott ország politikai berendezkedésével kapcsolatban. Ezt nem mindig egyszerű észrevenni, hiszen mi Magyarországon elsősorban hollywoodi és magyar filmeket és sorozatokat látunk, idehaza pedig a politikai filmeknek és sorozatoknak nincs semmilyen hagyománya. Így csak az amerikai politikai rendszert figyelhetjük meg a képernyőn, egyoldalú képet kapunk.

Pedig Európában is egyre nagyobb a kínálat politikai filmek és sorozatok terén. Ezek közül is kiemelkedik a dán Borgen (magyarul szó szerint Kastélyra fordíthatnánk), amely Magyarországon is kapott egy kis sajtót, de idehaza sajnos eddig nem került képernyőre. Ezzel szemben a szintén kiváló amerikai House of Cards (magyarul Kártyavár) sokkal inkább bekerült a hazai köztudatba. A két sorozat megtekintése során sok érdekeset megtudhatunk nem csak arról, hogy milyen a politika általában, hanem arról is, hogy a skandináv és az amerikai rendszer között milyen alapvető eltérések vannak, amelyek a mindennapokban szinte észrevétlenül jelentkeznek.

A legszembetűnőbb különbség az USA és Európa nagy része között a pártrendszerek teljesen eltérő jellege. Amerikában két párt van a politikai térképen, az európai országokban pedig több, kisebb párt képviseli a polgárokat. Ennélfogva az amerikai pártokon belül rendkívül nagy a megosztottság; komoly regionális és ideologikus nézeteltérések alakulnak ki a párttagok között. Európában ez kevésbé jellemző, hiszen egy-egy párt éppen egy-egy régió vagy ideológia képviseletére jött létre. Ennek megfelelően a Kártyavárban bemutatott konfliktusok túlnyomó része a főszereplő pártján belül zajlik; szinte semmiben nem értenek egyet a Demokraták. Ezzel szemben a Borgenben a főszereplő pártja felől nagyon hosszú ideig szinte semmilyen kritikát nem kap, és a többi pártban is igen ritkák a belharcok.

borgen-pressemde.jpg

A Borgen sokkal inkább a koalíciós politika konfliktusait tárja fel. Egy koalíció megalakítása, fenntartása, egyes törvények elfogadtatása koalíción belül igen nehéz, és sokszor politikai zsenit igényel. És itt érkeztünk el a talán legfontosabb jelenséghez, amit a politikai sorozatokból megtudhatunk: mind a két vizsgált sorozatban minimális az ellenzék szerepe. Igen ritkán látjuk azt, hogy a rivális párttal vagy pártokkal tűzzön össze egy politikus, a koalíción (egypárti kormány esetén a párton) belül viszont annál gyakrabban kell küzdelmet vívnia a politikusoknak. A médián keresztül mi folyamatosan azt látjuk, ahogy egy magát egységesnek mutató oldal a másikat támadja, mintha ott lennének az igazi ellenfelek/ellenségek. Pedig, amint az a politikai sorozatokból kiderül, a politikai viaskodások legnagyobb része harcostársak között zajlik. Ennek oka, hogy a túloldal nézeteit nem lehet befolyásolni, a saját párt vagy koalíció politikáját viszont van lehetőség formálni. Ehhez viszont szükséges a belső riválisok háttérbe szorítása.

Szintén rendkívül érdekes, hogy milyen politikuskép van az amerikai, illetve a dán fejekben. A Borgen idealizálja a vezetőket, hiszen szinte egyikük sem különösebben hataloméhes. A Kártyavárban viszont a főszereplőt (Frank Underwood) kizárólag a minél nagyobb befolyás érdekli, gyakorlatilag nem kötelezi el magát semmilyen szakpolitikai lépés vagy ideológia mellett, hacsak az nem segíti hatalma növelésében.

house-of-cards.jpg

Underwood tipikus karizmatikus vezető, aki határozott utasításokat ad a körülötte állóknak; ez a kevés pozitív tulajdonságainak egyike. Az amerikaiak számára fontos, hogy erős kézzel vezessék az országot, ezért a sorozat főszereplője is határozott kell legyen. Birgitte Nyborg, a Borgen miniszterelnöke viszont korántsem ilyen karakter: nem kemény vezető, hanem egyfajta mediátor a különböző ideológiájú pártok között. Vannak baloldali és jobboldali meggyőződései is, szeret átlagembernek tűnni, ő a „normális politikus”. Nyugat-Európában inkább egy ilyen karakterű vezetőt keresnek, aki hidat tud verni a különböző nézetek közé. Ezekre az igényekre reflektálnak a sorozatok is.

Az Egyesült Államokban a kampányfinanszírozás, Magyarországon a közbeszerzések miatt állandó téma a pénzemberek (donorok, oligarchák, stb.) szerepe. Mindkét sorozatból kitűnik, hogy a vezetők nem tudják megkerülni a gazdaság vezéralakjait. A Kártyavárban nyílt konfrontációra is sor kerül, és végig láthatjuk, hogy egy amerikai politikus egyetlen komolyabb lépést sem tehet anélkül, hogy bizonyos gazdasági csoportokat maga mellé állítani − különben lehetetlenné válik az újraválasztása. Kényelmesebb helyzettel találkozunk a Borgenben: bár időről időre feltűnnek olyan szereplők, akiknek gazdasági érdekeit sérti egy-egy döntés, és ez konfliktusokhoz vezethet, a kampányok állami finanszírozása és a jobban szabályozott lobbi miatt a politikusok kevésbé kell figyelembe vegyék az oligarchák akaratát. A különbség természetesen a két politikai rendszer különbségén kívül abból is adódik, hogy a Borgen egy idealizáltabb képet tár elénk a politikáról, de mindenképpen figyelemreméltó, hogy kimondva-kimondatlanul érzékelhetőek ilyen, első pillantásra a szórakoztatás szempontjából apróságnak tűnő különbségek sorozatokon keresztül is.

birgitte-nyborg-christensen.jpg

A központi finanszírozás sokat módosít azon is, hogy miként mutatják be a média és a politika viszonyát a sorozatok. A Kártyavárban a média könnyen kezelhető eszköz a politikusok számára, arra való, hogy manipulatív üzenetekkel politikai célok elérését segítse. Független, semleges médiumot szinte egyáltalán nem látunk a sorozat folyamán. A Borgenben központi szerepe van az állami tévének, amely független és semleges, a politikai manipulációnak ritkán enged teret, viszont számtalanszor eltitkolni szándékolt ügyekre derít fényt. Teheti ezt azért, mert nem függ gazdasági vagy politikai szereplőktől, hiszen állami pénzek tartják fenn. A problémát a médiának ebben a kontextusban az okozza, hogy nehéz megtalálni az egyensúlyt a nézettséget generáló szórakoztatás (gyakran bulvár) és a közszolgálatiság között. Ilyen dilemmákkal egyáltalán nem találkozunk az amerikai sorozatban, ami sokat elmond arról, mit is gondolhatnak az Egyesült Államokban a média és a politika viszonyáról.

Érdemes tehát politikai sorozatokat nézni, mert ha figyelünk, a politikai újságírás és a politikatudományi irodalom böngészése nélkül is sokat megtudhat a politika működéséről. Több sorozat megtekintése pedig az időbeli és térbeli eltérésekre felhívja a figyelmet, így szórakozva válhatunk tájékozottabbá.

Rajnai Gergely

Szólj hozzá

sorozat európa dánia USA rajnai gergely politika és film