2015. júl 22.

Különbségek földje

írta: Méltányosság Politikaelemző Központ
Különbségek földje

Sokat beszélgettem helyi elemzőkkel arról, hogy egyáltalán van-e egységes Amerika. Tényleg léteznek-e olyan elvek, amelyekben az állampolgárok egységesen egyetértenek szerte az országban? Elvégre mi a közös egy kaliforniai és egy kisvárosi alabamai lakos között? Vajon ugyanazokat az értékeket tartják fontosnak?

blogra_meretezett.jpg

Főleg amikor a parti nagyvárosi értelmiség nemes egyszerűséggel „fly over states”-nek nevezi a középső államokat, azaz olyan államoknak, amelyeken csak úgy átrepül az ember, nincs ott semmi látnivaló. Persze ilyenkor helyi elemzőkollegáim megfordítják a kérdést, és nekem szegezik, hogy létezik-e egységes európai identitás. Vajon mi a közös egy francia és egy magyar között? Ami persze részben igaz, bár nem teljesen jó az összehasonlítás, hiszen az Európai Unió nem egy nemzet.

Amióta itt vagyok, csak még jobban megerősödött bennem, hogy nincs egy Amerika. Nyilván egyetlen nemzeti sztereotípia vagy általánosítás sem igaz, de az végképp nem állja meg a helyét, hogy az amerikai egyik kezében kólával, a másikban puskával szaladgál, lehetőleg cowboy kalapban. Az az „amerikai”, akit én láttam, leginkább átsétál a kedvenc organikus zöldségeket áruló boltjából a kedvenc légkondicionált, gluténmentes, laktózmentes, minden mentes kávézójába, ahol azonnal előveszi a legújabb, legvékonyabb Alma gépét, és elkezd dolgozni. Miközben tudom, hogy valójában ez sem „autentikus”, hiszen városonként, környékenként változik, mi is az „igazi” Amerika. A következő hónapban főleg az ilyen különbségekre fogok koncentrálni.

Nem az olyan nyilvánvaló különbségekre kell itt gondolni, mint amilyenek például a vidéki kisvárosok és a felhőkarcolóktól hemzsegő metropolisok között vannak, hanem mondjuk két nagyváros közötti, kevésbé nyilvánvaló, de csöppet sem kisebb és jelentéktelenebb különbségekre. Az ember azt hinné, ha látott egy downtownt, akkor már mindegyiket látta; de ez nem így van, még ha a boltok és gyorséttermi láncok miatt az utcakép néha nagyon hasonló is. Most épp megint New Yorkban vagyok, és lehetetlen nem észrevenni, mennyire más a város temperamentuma, mint Washingtoné. Amikor bezárnak a hivatalok, Washington olyanná válik, mintha zombitámadás érte volna. Gyakran egy lélek nincs az utcán, pedig ott is sok a turista. Ezzel szemben New Yorkban, amikor este 8 körül megyek befelé a városba, még javában zajlik az élet. Sőt, meg sem áll. Nem véletlenül hívják a városnak, mely sohasem alszik. Legalább annyira különbözik a két város, mint Párizs és London. Szinte mintha két különböző ország lenne.

Amit leggyakrabban hallani New Yorkról amerikaiak szájából, az az, hogy tetszik, de nem tudnék ott élni. És mit hallok gyakran a New York-iak szájából? Azt, hogy ha nem lenne New York, nem tudnék Amerikában élni. Washingtonhoz képest New York kétségkívül piszkosabb és zsúfoltabb, ugyanakkor egyértelműen színesebb, szabadabb. Nem véletlenül otthona annyi kreatív embernek. Mágnesként vonzza a világból a különböző kultúrájú, alkotni vágyó embereket, hiszen itt (még mindig) tényleg bármi megtörténhet. Ugyanakkor ez a permanens őrület is megszokható. Tényleg mindenhez hozzá lehet szokni. A szirénázó tűzoltókhoz, az állandó dudáláshoz, a hömpölygő tömeghez, de még a másoknak olyan különleges felhőkarcolók látványához is. Olyannyira, hogy szinte rá kell venni az embereket, legyenek már kicsit turisták a saját városukban, ne csak rohanjanak egyik pontból a másikba, amolyan New York-iasan. „Másoknak életük nagy utazása, neked csak néhány metrómegálló.” – hirdetik városszerte a helyieknek. Akik talán csak akkor veszik észre, mennyire sajátos mikroklímájuk van, ha kimozdulnak onnan.

Lakatos Júlia

Szólj hozzá

társadalom társadalmi kohézió USA lakatos júlia washington poszt