Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Feketék nem szokványos szerepben

2015. május 13. 10:27 - Méltányosság Politikaelemző Központ

Az amerikai és európai rasszizmus lebontásában, vagy legalábbis meggyengítésében nagy szerepet játszottak a művészetek, mindenekelőtt a zene (jazz, blues) és a film. Politika a filmvásznon sorozatunk legújabb epizódja!

Az amerikai film az 50-es évektől fokozatosan kiszabadította a tipikus fekete ábrázolást az „ökölvívó-zenész-háziszolga-falu bohóca” négyszögből: az egykori rabszolgák leszármazottai megjelenhettek úgy, mint cowboyok, rendőrök, bírák, ügyészek, üzletemberek. És számos film – bőven Obama megválasztása előtt – megálmodta az Egyesült Államok első fekete vagy színesbőrű elnökét. Az 50-es, 60-as évek fekete, indián és hispanó polgárjogi mozgalmai sokat tettek azért, hogy a kisebbségi csoportok tagjairól lekoptak a sztereotípiák.

lincoln.jpgAz amerikai filmrendezők például elfeledkeztek arról, hogy az amerikai polgárháború után a cowboyok egyharmada fekete vagy mexikói volt (utóbbi minőségében lehetett mesztic vagy indián is). Ezen nem csodálkozhatunk, hiszen a marhahajtás kemény, veszélyes, és így rosszul fizetett meló volt; nyáron az elviselhetetlen forróság, a szélviharok, télen az esőzések és unalom jelentettek gondot, és minden évszakban a banditák, indiánok meg vadállatok, akik a csordákat veszélyeztették, meg a kocsmárosok, hamiskártyások, szélhámosok, prostituáltak, akik megfosztották a keményen dolgozó szegénylegényeket a sovány keresetüktől. Nem csoda, ha erre a megalázó, utólag romantikus színbe öltöztetett munkára a Dél egykori államaiból származó volt rabszolgákat alkalmaztak, akik elhagyták az ültetvényeket. Mégis, az 1970-es évekig a vadnyugati főhősök fehérek és angolszászok, legfeljebb írek és skótok voltak, akik vakító kék szemmel néztek a naplementébe. Ekkorra azonban már eltűnt a régi Vadnyugat, és a cowboyélet éppoly romantikusnak tűnt, mint az alföldi hajdúk élete a 19. században (akik között persze éppúgy voltak délszlávok, cigányok, románok, akiknek az élete éppúgy nem volt romantikus).

jessie-lee-bosszuja--53972.jpgA Jesse Lee bosszúja (1993) című film, Mario Van Peebles alkotása a leghíresebb afro-western. A Ku-Klux-Klan keresztre feszíti a főhős fekete katona apját, a vidéki prédikátort. Fia egy kis csapattal levadássza apja gyilkosait. A film tudatosan vállalta annak a csaknem tízezer fekete cowboynak az emancipációját, akikről hosszú ideig az amerikai filmművészet nem vett tudomást. Az afroamerikaiak emancipációjának része volt az is, hogy bemutatta, egy fekete éppúgy lehet brutális, kegyetlen, ugyanúgy hideg fejjel halomra ölheti az ellenséget, kiirthatja a fél kocsmaközönséget, mint sztereotip fehér társa, ráadásul fehérnek is parancsolhat (ez volt talán a legfontosabb lélektani határ, amelyet a rabszolgaság hosszú évszázadai után a filmrendezők átléphettek). A már korábbi bejegyzésünkben említett Django elszabadul című film, amelyik az afro-westernt újította meg, részben a Jesse Lee bosszúja karakterét követi.

Európában mindmáig kevéssé méltatott azoknak a fekete katonáknak a hősiessége, akik kivették a részüket az I. világháborúból, nem kis számban, mi több, akadtak közöttük, akik vegyes alakulatban harcoltak. Igaz történeten alapul a Walter háborúja (2008) című alkotás. A film a brit hadsereg első színesbőrű tisztjéről, az 1918-ban a nyugati fronton elesett Walter Daniel John Tull-ról szól, aki a futballjátékos karrierjét adta fel a hadseregért. Walter Tull sorsa kevéssé ismert, még Nagy-Britanniában sem ismerték sokan a brit hadsereg első színesbőrű tisztjének a nevét, amíg a játékfilmet be nem mutatták. Egyúttal egy dokumentumfilmben is feldolgozták Tull életét. Walter Tull-nak mind a futballpályán, mind a skóciai tisztképző akadémián meg kell küzdenie a faji előítélettel. Például társai kiteszik Walter ágyára a cipőjüket, és pénzt raknak melléje, utalva arra, hogy a fehérek nem tartották másra alkalmasnak a feketéket, mint cipőtisztításra.

walter_tull_in_the_army.jpgÁm Walter bajtársiasságával, bátorságával kivívja a társai tiszteletét. Egy baloldali nézetekkel szimpatizáló tisztnövendék-társa, Cooper megpróbálja meggyőzni arról, hogy a háború felesleges, erkölcstelen, és a tisztességes embereknek szembe kell szállniuk a brit elittel. Cooper egy ideig az egyetlen, aki becsüli Tull-t, de értelmetlennek tartja az áldozatát. Walter önérzetesen elutasítja, hogy az alárendeltjeit lázadásra buzdítja, és figyelmezteti Coopert, hogy baja lehet a háború-ellenes agitációból. Hiába, Tull számára van értelme a háborúnak: ő az önbecsüléséért küzd, míg a fehér Coopernek, aki nagy múltú katonatiszti családból származik, nincs semmilyen személyes oka vérét ontani a gyarmatosító Brit Birodalomért, csak a családi hagyomány miatt vette fel az egyenruhát. Azok, akik a társaik és a társadalom megbecsülésére vágynak, hajlamosabbak áldozatot hozni érte. Ezt csak azok nem értik, akik azt hiszik, a gazdasági alapok irányítják a történelmet, és nem pedig a személyek és csoportok önbecsülése. Walter képes még egy skót lány iránti szerelmét is feláldozni azért, hogy a frontra vonulhasson, és teljesítse a kötelességét.

231074.jpgA Rádió (2003) című film igaz történeten alapul, és egy olyan 23 éves fekete fiúról, James Robert Kennedyről szól, aki kétszeresen is hátrányos helyzetű: nemcsak a bőrszínével járó hátrányok sújtják, de ráadásul szellemi fogyatékossággal élő is. Mindenki csak Rádiónak csúfolja, mert állandóan mindenhol a rádiót hallgatja. A futballcsapat játékosai megalázzák, ezért az edző megbünteti a játékosokat. Később a fehér edző maga mellé veszi a csupaszív, segítőkész fiút, és az ő segítségével a túlnyomórészt fehér fiúkból álló csapat megnyeri a mérkőzést.

A végére hagytuk az amerikai elnökökről szóló filmeket. Se szeri, se száma a legváltozatosabb műfajú filmeknek, amelyekben az Egyesült Államok elnöke fekete vagy színesbőrű. Szinte hihetetlen, de az első ilyen film már 1972-ben elkészült A férfi címmel. Igaz, itt még egy véletlen, és nem a szavazók akarata juttatja a fekete elnököt az Ovális Irodába – ez így hihetőbb megoldás volt az 1970-es évek elején. A 90-es évek végétől szaporodtak el a fekete elnökös filmes ábrázolások, amelynek alapot adott Jesse Jackson tiszteletes demokrata párti jelölt 1984-es és 1998-as elindulása az elnökválasztáson. Ezek között a filmek között találhatunk sci-fi-t (Deep infact, Az ötödik elem), akciófilm sorozatot (24), vígjátékot (Az állomásfőnök), katasztrófafilmet (2012). Az elnökök karaktere változó, de sohasem gátlástalan és gonosz – igaz, utóbbi jelenség már nem a kisebbségekkel szembeni toleranciából, hanem az amerikaiak elnöktiszteletéből következik.

idris-elba-620x400.jpgNemrégen kiderült, hogy az új James Bond-filmekben egy színesbőrű színész alakíthatja a skót származású 007-es ügynököt. Ezzel újabb tabu dőlhet le, és egy színesbőrű mentheti meg a főgonoszoktól Nagy-Britanniát meg a világot, egyúttal csábíthatja el az útjára kerülő vonzó nőket. Kíváncsi vagyok, vajon a forgatókönyvírók hogyan magyarázzák a változást. Lehet, hogy az új 007-es egy ifjabb James Bond lesz, az „eredeti”, és már halott Bond valamely egzotikus légyottjának gyümölcse? Vagy egy távoli rajongó, aki belebújik a halott 007-es identitásába? Esetleg James Bond megmentette az apja életét, és hálából helyettesíti a halott ügynököt? Akárhogy is, a film készítőinek valamivel indokolniuk kell a változást, különben azt kockáztatják, hogy a nézők számára hiteltelen lehet az ábrázolás. Bár a 007-es egy mese, ám a meséknek is megvan a maguk – elég szigorú - logikája, amelyben nincs helye magyarázat nélküli dramaturgiai bakugrásnak. Tehát remélhetőleg kiderül majd egyértelműen a nézőknek, kicsoda az új James Bond, és hogyan került kapcsolatba a „régivel”.

Az amerikai és angol filmek tehát törekednek arra, hogy a korábban hátrányos helyzetű fekete és színesbőrű embereket olyan szerepben mutassák be, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Mindez nagymértékben hozzájárult a többségi társadalom erkölcsi és szociális érzékenyítéséhez. E tekintetben a magyar filmrendezőknek van tanulnivalójuk.

Paár Ádám

Feketék nem szokványos szerepbenAz amerikai és európai rasszizmus lebontásában, vagy legalábbis meggyengítésében nagy...

Posted by Méltányosság Politikaelemző Központ on Wednesday, May 13, 2015

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr37449332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

para_noir 2015.05.14. 14:37:40

Anno fekete-kvóta is volt Hollywoodban, vagyis kötelező volt fekete szereplőket illeszteni a történetbe, mégpedig pozitív szerepben, tipikus ilyen szerep volt a rendőrfőnök, akinek dramaturgiailag nincs nagy súlya, viszont vezető beosztású, tekintélyes figura, ha megnézed, a mai filmekben is az esetek többségében (már ahol van:) a rendőrfőnök feket, az elnök ugyanez pepitában. A Bond-dolognál meg nem lesz semmiféle kacifántos magyarázat, kábé úgy fog kinézni, mint a Barátok köztben az új Tilda, egyszerűen mostantől ő Bond, téma lezárva:)