2015. ápr 27.

Majd a kényszer

írta: Méltányosság Politikaelemző Központ
Majd a kényszer

A Méltányosság vitasorozatának utolsó hozzászólója, Sz. Borbély Tamás! Köszönjük minden kommentelőnek a véleményeket. Kövesd a blogunkat, mert hamarosan visszatér a Politika a filmvásznon sorozatunk megannyi új írással a témában!

egg-583163_1280.jpgCsizmadia Ervin könyve egy majdani nagykoalíció lehetőségére tesz ajánlatot. Sorban bemutatja az érveket és ellenérveket, példát hoz a magyar történelemből és a nemzetközi politikából. A könyv a mai politikai állapotokhoz viszonyítva a "lehetséges világok legjobbikát" vetíti előre, egy olyan helyzetet, ami választ adhat az elmúlt huszonöt év problémáira. Az olvasó a könyv minden sorát érti és valószínűleg egyetértéssel fogadja, mert ahogy a szerző sugallja, ennek teljesen „normálisnak“ kellene lennie. Mindenekelőtt talán a nemzetközi példák kapcsán érzi megerősítve, hogy igen lehetséges, ki lehet törni a mély társadalmi megosztottságból, legalábbis mérsékelni lehet a feszültségeket. Mint Csizmadia összességében megfogalmazza, a "kiskoalíciók" nem képesek sikeres pályára állítani az országot, a konszolidáció így várat magára.

A könyv nagy előnye a tárgyilagosság. Nem elfogult, elismeri a két oldal hibáit, nem ment fel senkit a felelősség alól. Nem bagatellizálja el a "hisztiket": a "mucsaizást", a "hazaárulózást", “kommunistázást” vagy “nácizást” Ezek súlyát – meglátásom szerint – helyén kezeli. Szintén fontos, hogy kiemeli a társadalmi kohézió fontosságát, azzal külön alfejezetben foglalkozik. Ez alapvető egy sikeres demokrácia kialakulása szempontjából, amit gyakran elfelejtenek mindkét oldal véleményformálói, mert a társadalom, a politikai intézményrendszer szempontjából teljességgel irrelevánsnak tekintik. Egy-egy cikk, vagy politikusi kiszólás erős ütést gyakorolhat erre, láttunk már éppen eleget ilyenekből az elmúlt két és fél évtizedben.

scrabble-243192_1280.jpgNehezíti viszont a majdani nagykoalíció megalakulását, hogy nálunk a politikai oldalak talán nincsenek is tisztában magukkal. Vagy legalábbis nem egészen úgy, ahogyan az említett nyugati országokban. Ausztria és Németország valóban megosztott, de a felek ismerik magukat, van társadalmi beágyazottságuk. Vannak szakszervezetek, és komolyan vehető civil társadalom, csak hogy két példát ragadjunk ki. Nálunk érdemben nem lehet pontosan megállapítani, hogy mi is az egyik és mi a másik oldal. Gyakran inkább felülről dimenzionált ön- és ellenségképek vannak. Persze ismerünk címszavakat és éles határvonalak. De inkább arról tudunk biztosat mondani, hogy mi nem az egyik és a másik oldal. Mert például mindenki volt már nyugatos és oroszbarát is. És a nyugati közvélemény is pártolta már mindkét oldalt. Lehet még tovább sorolni az idők folyamán megváltozott politikai pozíciókat, és persze nem felejthetjük el, hogy a sokszor ellenzékben bírált szakpolitikai kérdések kapcsán is változtak meg vélemények a kormányra kerülés után.

Egy lehetséges nagykoalíció esetén tehát fontos leszögezni, hogy mire építünk. Egy nagykoalícióhoz először a saját oldalaknak magukkal kell tisztába jönni. Mert a koalíció nem az elvek feladása, hanem az elvek fenntartása melletti együttműködés. Ehhez a választónak is ismerni kell az alapvető politikai elveket és irányokat. A pártok iránti bizalom csak így építhető fel, mert akkor egy nagykoalíció nem hordozza magán azt a vádat, hogy pusztán csak hatalomátmentésről van szó. Akkor nem következhetnek be néhány évente éles fordulatok.

Fontos még a politikai intézményrendszer, amit a szerző talán nem hangsúlyoz eléggé. Pláne most, hogy a Fidesz alapvető változtatásokat hajtott végre 2010 óta, amikhez aztán a kétharmad hiányában maga sem tud hozzányúlni. Beragadt a saját csapdájába. Erre legjobb példa – az elmúlt félév időközi választásainak eredményeit ismerve – a választási rendszer. Ami pár éve még kimondottan előnyösnek tűnt – és így is jelentősen torzított rendszert hozott létre – az most a kormány saját vesztének okozója lehet. 2015 tavaszán legalábbis elképzelhetőnek tűnik, hogy az egyéni mandátumokért három párt fog versenyezni a következő országgyűlési választáson, egy mindent eldöntő fordulóban. Megeshet, hogy a listán első helyet szerzett erő elveszti az egyéni választókerületek többségét. A már most létező aránytalanságok még tovább erősödhetnek, egyértelműsítve a többségi rendszert.

clock-70189_1280.jpgA nagykoalíció tehát üdvös, de véleményem szerint csak a rendszer teljes "újraindításának" céljával van igazán értelme. Mások mellett Orbán Viktor is rájött, hogy a politikai váltógazdaság nem hoz eredményt. Leegyszerűsítve erről szólt (volna) a centrális erőtér, csakhogy a miniszterelnök által létrehozott rendszer csupán az egyik oldal felnagyítását és túlértékelését hozta magával, ami a másik oldalon inkább további frusztrációt szült. Megvolt az esély a konszenzusos politikára, de nem ismerve fel hosszú távú érdekeit, nem élt a lehetőséggel. Talán a komoly erőfölényben eltöltött néhány év volt az a kegyelmi állapot, amikor a kétharmad nagyvonalú gesztusaival képletesen létrejöhetett volna a nagykoalíció, és az új rendszer (az új alkotmánnyal) egy konszenzusos, valódi kohézión alapuló társadalom alapjait fektette volna le. Ma viszont már, hogy mind a bal-liberális oldal, mind pedig a Jobbik megérezte a "vérszagot", azt, hogy lehet győzni, nem érdekük semmiféle egyezkedés.

Ráadásul a Jobbik színrelépésével megjelent egy új aktor, amivel Csizmadia Ervin csak nagyon röviden foglalkozik. Nagy kérdés, hogy helyes-e ez a hozzáállás, és a radikális párt valóban, csak a magyar történelem folyamán többé-kevésbé jelenlévő szélsőséges erő jelenkori megtestesülése, ami hosszútávon nem lesz kormányképes. Vagy talán a háromosztatú osztrák modell is létrejöhet? Ausztriára utal a könyv, mint a nagykoalíció iskolapéldája, de nem említi, hogy a Szabadságpárt is mindig létezett, és egyszer kormányra került. Azóta is – kis kilengésekkel ugyan  - tartja magát. A két vezető erő pedig választásról-választásra veszti el külön-külön és együtt is eddigi erejét. Ne feledjük, hogy valamennyi kutatás szerint a Jobbik bázisának nagy része fiatalokból áll, akik még évtizedekig "szavazók", ahogyan a feltételezhetően most alakul családjaik is azok lesznek. Nem kizárt tehát, hogy hosszú távon stabilizálódhat a párt súlyponti szerepe.

sparkler-143025_1280.jpgNagykoalíció szükségeltetik ahhoz, hogy olyan politikai intézményrendszert szülessen, ami közelebb áll az ország mentalitásához, jobban segíti a társadalmi kohézió kialakulását. Ezt nem szabad kihagyni, ha a témát felvetjük. Elfelejthetők a kétharmados törvények vagy létrehozható például a többek között Széky János által javasolt listás választási rendszer. Én is úgy gondolom, hogy ha egy társadalom történelmileg is mélyen megosztott, akkor nem egymás legyőzésének szükségességét kell tovább erősíteni. Márpedig ez csontosodott meg a mai rendszerben, ami nyilvánvalóan generálja a további feszültségeket. Újabb rendszerváltásra lenne szükség, olyanra, amit egy nagykoalíció eszközöl ki, működtet legalább egy cikluson át, hogy aztán ez a formáció a szükséges politikai körülmények okán későbbiekben is "normális" lehessen. Nem tudni meddig kell várni, de a nagykoalíciót előbb-utóbb kikényszeríti ez a végletes politikai és társadalmi kétosztatúság, valamint a polgárok azon tapasztalata, hogy a jelenlegi felállás akadálya az ország fejlődésének és lényeges előidézője az ország nemzetközi versenyképtelenségének.

A nagykoalíciót nem a politikai belátás hozza létre majd, hanem a keserű és kétségbeesett kényszer. 

Sz. Borbély Tamás (politológus)

Majd a kényszerA Méltányosság vitasorozatának utolsó hozzászólója, Sz. Borbély Tamás! Köszönjük minden kommentelőnek a...

Posted by Méltányosság Politikaelemző Központ on Sunday, April 26, 2015

 

Szólj hozzá

könyvajánló vendégkommentár