Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Fehér házi d(r)ámák II.

Az átlagember hajlamos feltételezni, hogy az elnöki párok boldog házasságban élnek. Az USA államfőinek magánéletét mindig is nagy figyelem övezte. Az ország, majd a világ egyik leghatalmasabb vezetőjének szerepe pedig kevés kivétellel, gyakran vonzza a különböző privát afférokat.

Ezt a nyárspolgárian idillikus, már-már magyar falvédőre illő képet az első amerikai elnök, George Washington és felesége, Martha Dendridge alapozták meg. Mrs. Martha szinte eltörpült a férje mellett, aki 190 cm magas volt. Szerényen éltek, puritán szellemben, nélkülözve mindazon fényűzést, amelyre egy korabeli államfő igényt tarthatott. Martha nem volt társasági ember, de csupaszív asszonyként ismerték. Utóda, Abigail Adams úgy jellemezte, hogy „azon szerény jellemek közé tartozott, akik mindenkiben szeretetet és megbecsülést ébresztenek.”

Thomas Jeffersont, az USA 3. elnökét egy másik hagyomány megalapozójának tekinthetjük: ő volt az első elnök, aki szerelmi botrányba keveredett – de nem a feleségével. Igaz, az affér imádott hitvese, Martha Wayles halála után történt. A James Ivory által rendezett Jefferson Párizsban című kosztümös film nézői is emlékezhetnek arra, hogy beleszeretett egy félvér rabszolgalányba, Sally Hemmingsbe. A történészek hat törvénytelen gyermeket emlegetnek, akik valamennyien hasonlítottak Jeffersonra. Azok, akik kételkednek a kapcsolatban, azzal érvelnek, hogy abban a társadalomban, ahol a többség helyeselte a bőrszín szerinti elkülönülést, Jefferson politikai ellenfelei nem hagytak volna veszni egy ekkora adut. A korszak elnöki kampányait olyan mocskolódás jellemezte, amely a mai edzett politológus gyomor számára is nem mindennapi kihívásként jelentkezik.

Thomas Jeffersont ellenfelei például felelőtlen demagógnak, forradalmárnak, sőt majdhogynem jakobinusnak ábrázolták, és Szent Bertalan-éjt, vagy szeptemberi mészárlásokat vizionáltak elnökké választása esetén: „az otthonokat lángok emésztik, az ősz fejek vérbe borulnak, a női tisztaságot meggyalázzák, a gyermekeket lándzsahegyre tűzik.” Ilyen hangnem mellett egy félvér rabszolgalánnyal történő gyermeknemzés már igazán semmiség a vádpontokhoz képest. Mindazonáltal egy DNS-vizsgálat rokonságot állapított meg Jefferson és Sally Hemmings leszármazottai között. És Jefferson diszkréten kezelte az ügyeit, a bulvár újságírás pedig még gyerekcipőben járt. Lehetséges, hogy leplezni tudta a titkait.

 

 

Richard_Cosway_-_Retrato_de_Mrs._Cosway.JPGJefferson még nagykövet volt, amikor rövid románcba bonyolódott a félig angol, félig olasz Maria Cosway-jel. Az amerikai politikus 1786-ban találkozott a művésznővel. Maria férje, Richard Cosway elismert festőművész volt. A házasságukból egyetlen leánygyermek született. A férj és a feleség azonban az esetek többségében külön éltek. Maria zenélt, és beutazta Itáliát. 27 éves volt, amikor találkozott Jeffersonnal. Az amerikai politikus 1789-ben, nem sokkal a forradalom után elhagyta Párizst, ám kettőjük levelezése folytatódott. Később Maria Cosway Párizsban vezetett egy leánynevelő intézetet, majd később egy hasonló intézményt alapított az észak-itáliai Lodi városában.

Hosszú ideig szürke, az átlagostól nem elütő elnökfeleség-egyéniségek következtek. Talán Abraham Lincoln felesége, Mary Todd tűnik ki a mezőnyből. Todd Délről származott, és nem kevés fájdalmat jelenthetett számára, hogy rokonait ellenségnek tekintik Washingtonban. Teljes mértékben azonosult férje politikájával. Mégis, mivel két bátyja harcolt a Konföderáció hadseregében, a republikánusok radikálisai gyanakvással szemlélték. Egyik fia lázas betegségben halt meg, egyik bátyja pedig elesett a harctéren.

Mary_Todd_Lincoln2crop.jpg

A konföderációs hadsereg egyenruhájában elesett bátyjáért viselt gyászt azonban nem mutathatta ki, hiszen azzal magára haragította volna a Republikánus Párt kardcsörtető szélsőségeseit, akik minden délit árulónak tartottak, rabszolgaság-ellenes keresztes hadjárattá akarták változtatni a háborút (amellyel a jenki közvélemény sem értett egyet), és puhánysággal vádolták az elnököt. A First Lady feltehetően a vásárlásban talált vigaszt. Lincolnnak sok fejfájást okozott, hogy felesége gondolkodás nélkül szórta a pénzt, bútorokra, ékszerekre, olyannyira, hogy az elnöki pár egy év alatt a nyakára hágott az államkincstár által biztosított 20 ezer dolláros keretnek. 

A sajtó felkapta a Fehér Házban zajló nagyszabású költekezést, és a vitriolos tollú újságírók szembeállították a fényes reprezentációt a katonák szenvedéseivel, valamint az Északon széles körben népszerűtlen háborúval. Lincoln csak a Kongresszus segítségével tudott kimászni a kínos szituációból. A családját ért csapások hatására Todd a spiritizmus felé fordult. Halála után állítólag sikerült megidéznie meggyilkolt férje szellemét. 

Paár Ádám

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr566908697

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ezt üzeni Andre Goodfriend a magyaroknak 2014.11.20. 11:47:52

Diplomáciai mentessége mögé bújva mutogatja felfelé tartott középső ujját vigyorogva kifelé az USA budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Kapjátok be, csicskák! A törvényeiteket meg feldughatjátok a s*ggetekbe a Bécsi Egyezménnyel együtt! Mi...

Trackback: Lenin elvtárs beájulna örömében a magyar baloldaltól 2014.11.20. 11:45:19

A magyar baloldal agya ugyanarra a sémára jár, mint amilyenre a leninista bolsevikok agya járt 1917-ben, amikor német titkosszolgálati segítséggel először az orosz cárt, majd a legitim kormányt is elkergették. Hátborzongató a párhuzam az 1917-es oroszo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása