Folytatódik nagysikerű nyári blogsorozatunk, a Politika és erotika! Szaftos történetek minden történelmi korszakból és a világ minden kontinenséről. Vezérek, uralkodók, nemesek, miniszterek, államfők és ágyasaik - nem csak nők - akikben egy a közös: mindent megtettek a hatalomért!
A 13-14. században kisebb „forradalom” zajlott le a katolikus egyházban: színre léptek új szerzetesrendek, amelyek az eretnek mozgalmak kritikájára válaszul „Szegénység Úrnő” követését tűzték ki célul, és az első férfi koldulórendeket (domonkosok, ferencesek) követték a ferencesek női „testvérei” (a rendalapító Szent Kláráról elnevezett klarisszák); közben az egyházon belüli „demokratizálódás” jeleként mind több nő lépett a szentek sorába.
A 14. században egy hideg északi országban született Szent Brigitta. Bár Svédország a 16. század óta evangélikus államvallású ország, máig Brigitta a védőszentje. Az egész svéd hazának akkor félmillió lakosa lehetett, a kereszténység még alig vert gyökeret az ország északi tájain, ahol hegyek, sötét erdők és tavak ölelésében a nép tovább gyakorolta a kereszténység előtti kultuszokat – eközben a svéd keresztes lovagok a finnek és oroszok lelkét igyekeztek megmenteni, igencsak hathatós, evilági módszerekkel. Ráadásul a svéd király és a pápa között éppen mosolyszünet állt be – így a Szentatya bizonyosan Isten büntetésének vélte a pestisjárványt, amelyik végigtarolt az országon.
Hát ezen a kedvezőtlen országimázson változtatott a látomásairól híressé vált Brigitta, aki az ország legelőkelőbb nemzetségéből származott, és egy ideig udvarhölgyként szolgált, mindaddig, amíg látomásai hatására elhagyta II. Magnus romlott udvarát. Brigitta ostorozta a kicsapongó királyt, és hímnemű szeretőjét, Bengt Algottson herceget, az „ördög szolgáját”, és a csélcsap, életet és fényűzést kedvelő Blanka királynét. Mivel Brigitta erőfeszítését, hogy az uralkodót jobb belátásra bírja, és véget vessen a „három ördög” (az italozás, a paráznaság és a férfiakkal való fajtalanság) tombolásának, nem övezte siker, elutazott Svédországból. Azt sem sikerült megértetnie királyával, hogy a szegény finneket, észteket, letteket és oroszokat szeretettel, és nem pallossal-kötéllel, meg földjeik elrablásával kellene a római Anyaszentegyházhoz kapcsolni.
A véletlen úgy hozta, hogy a svéd szent életének egy szakaszában közeli ismeretségbe került azzal a nápolyi Johanna királynővel, aki a magyar köztudatban úgy szerepel, mint férjének, Magyarországi Endrének, Nagy Lajos király öccsének a gyilkosa. A nápolyi Anjou-ház nőtagjával szembeni alaphangot Arany János megadta a Toldi szerelmében és a Toldi estéjében: Johanna férfifaló, parázna bestia, aki megfojtatta Endrét, hogy egymaga uralkodhasson Nápolyban (az előnytelen képet éppen egy magyar szerző, Passuth László árnyalta méltán olvasott Nápolyi Johanna című regényében). 
A szőke nápolyi királynő összesen négy férjet fogyasztott el. Előbb Endrét (akinek megölésével a királynőt vádolta az itáliai és magyar közvélemény), aztán a gyilkosságban bűnrészesnek tartott Tarantói Lajos herceget, akinek az Anjou-ház oldalága tagjaként és Johanna szerelmeként kétszeresen is jól jött a magyar jöttment királyfi halála. Harmadikként a hontalan IV. Jakab mallorcai király következett (akit száműzött), végül Braunschweigi Ottó herceg (aki túlélte). Tehát a királynő politikailag egyre jelentéktelenebb férjeket választott, és terhességei egyre-másra tragédiába fordultak: gyermekei vagy meghaltak, vagy elvetélt.
Harmadik férje elűzése után Brigitta és gyermekei Nápolyba érkeztek, ahol a királynő fogadta őket – és akkor az idősödő uralkodó gyermeki szerelemre lobbant Brigitta fia, Karl Udmarsson lovag iránt. A svéd lovag délceg volt, magas termetű, szőke – ritka szépség a déli tájon. Brigittának érthetően nem tetszett a kölcsönös vonzalom. A királynő 45. évében járt, tehát anyja lehetett volna Karlnak, azonkívül – ahogyan ma mondanánk – igen rossz volt a sajtója. Egy látnok asszony, akinek misztikus kinyilatkoztatásai vannak, és aki saját királyát is ostorozza, dehogy nézi jó szemmel egy szajhának és gyilkosnak nevezett nő közeledését a fiához! Brigitta védeni próbálta a fiát, mint minden anya. Karl azonban komolyan gondolta a házasságot, valószínűleg nem értve meg, milyen politikai darázsfészekbe nyúl. Brigitta buzgón imádkozott, hogy az égiek eltérítsék fiát a házasságtól – és hamarosan Karl meghalt egy betegségben. Johanna vigasztalhatatlan volt. Így ért véget az a szerelmi viszony, amelyik a bulvárlapok címoldalára került volna, ha a korban lettek volna ilyenek.
Ami Johannát illeti, ő csúnya véget ért: 1382-ben saját unokaöccse fojtatta meg börtönében.
Paár Ádám
