Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

„Én a protestáns ribanc vagyok”

Az eddigiekben volt szó francia szeretőkről, ideje hogy, a nemzeti elfogulatlanság jegyében, az angol uralkodók hálószobájának függönyét is széthúzzuk. Válasszuk a Stuart-házból származó II. Károly uralkodását!

A választást nemcsak az indokolja, hogy Károly szeretőinek és balkézről született gyermekeinek se szeri, se száma, hanem az is, hogy magasról tett a közvéleményre egy olyan korban, amikor már a pamfletirodalom és a sajtó révén a legutolsó iparoslegény vagy matróz is csámcsoghatott a király nemi életén. Ehhez vegyük még hozzá az angol reformáció és a polgári forradalom előzményét, amelyik azzal a következménnyel járt, hogy a protestantizmus erkölcsi követelményrendszere alól – elvileg – az uralkodó sem vonhatta ki magát, és a nép úgy érezte, beleszólása van a politikába. II. Károly viszont vallásilag toleráns volt, és a legvörösebb fejű protestáns tanácsadók sem tudták rábeszélni, hogy a katolikusokat irtogassa, ahogyan azt nagyapja, I. Jakab tette. Károly szerette a szép nőket és a lovakat, a palotákat és a zenét. Ahogyan szavajárása volt: „úriembernek nem való a presbiteriánus vallás”.

Szeretői közül legendás lett Nell Gwyn, aki igen alacsony sorból származott, majdhogynem az alvilágból. Családja komoly bűnöző kapcsolatokkal rendelkezett. Nell anyja egy bordélyház tulajdonosa volt, és ő maga is belekóstolt a prostituált mesterségbe. Később Nellt elvarázsolta a színház világa. Előbb narancsot árult a közönségnek, majd idővel fellépett a deszkákra is.

Az arisztokrata körök hamar felfigyeltek Nell szépségére, és – ahogyan láthattuk már Emma Hamilton és Jeanne Bécu, azaz Madame Dubarry esetében – a nemesurak kézről kézre adták a fiatal lányt, nem törődve sem annak előéletével, sem kétes hírű családjával. Eljutott a lányka híre II. Károly királyhoz is, aki igencsak sóhajtozott a vénuszi bájak után unalmas portugál felesége, Braganza Katalin mellett. Nell elbűvölte a királyt, és mellbedobással kiütötte a nyeregből az uralkodó korábbi szeretőjét, Barbara Palmert, Cleveland hercegnőjét.

nwm_brmag_1994_13_1_large.jpgNell két gyermeket szült Károlynak, akitől évjáradékot húzott. Idővel feltűnt a színen a francia nemesi születésű, szőke Louise de Kéroal (vagy Kérouaille), előbb Károly húga, Henriette orléans-i hercegné, majd a hervadozó angol királyné udvarhölgye, aki addig ügyeskedett, amíg kifeküdte Károlynál a Portsmouth hercegnője, Fareham grófnője és Petersfield bárónője címeket.

Ámde Nellnek volt egy komoly előnye riválisával szemben: protestáns volt, nem pedig „hitetlen pápista”. A londoniak elnézték Károly és Nell viszonyát, amit azzal magyarázhatunk, hogy a király, minden rajongása ellenére, nem halmozta el címekkel és rangokkal a lányt és hírhedt alvilági pereputtyát, emellett sokat nyomot a latban Nell protestantizmusa. Ő angol volt, míg Kéroal francia, „idegen” – idegenszívű (ismerős?), aki elfordítja az uralkodó szívét a népétől (ez az előítélet a külföldi szeretőkkel tartósnak bizonyult, ahogyan Lola Montez példája mutatta).

Nell személyisége is oka lehetett népszerűségének. Állítólag vidám, élénk, kellemes asszony volt. Híres anekdota szól arról, hogy milyen bátran viselkedett akkor, amikor egy katolikusellenes zavargás idején az utcai csőcselék megtámadta a hintóját, hogy meglincselje. Azt hitték ugyanis, hogy a gyűlölt Louise de Kéroal utazik a kocsiban. Nell kiszállt a hintóból, és azt kiáltotta: „Tévedésben vannak, uraim! Én a protestáns ribanc vagyok”. A tömeg megtapsolta, és éljenzés közepette tovább engedték a kocsit.

II. Károly halálával vége szakadt a jó időknek. Bár az új király, II. Jakab, Károly öccse teljesítette Károly halálos ágyán tett kívánságát, hogy „szegény Nellyt ne hagyjátok éhezni”, ám a szigorú katolikus uralkodó megtiltotta neki, hogy meggyászolja Károlyt. Nell 37 éves korában hunyt el. Francia vetélytársnője 48 évvel élte túl. A sors iróniája, hogy Kéroal utódai közül ketten a walesi hercegné címet viselték: Diana Spencer és Camilla Parker Bowles, mindketten Károly walesi herceg feleségei.

Paár Ádám

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr476483455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bicepsz Elek 2014.07.11. 02:08:04

II. Karoly a franciaknal dekkolt Cromwell idejeben majd toluk kapta a penzt is. Persze, hogy nem mert a katolikusok ellen menni. A nepet nem az eletmodja zavarta, hanem az ha az o penzukon (is) csinalta.

Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2014.07.11. 11:44:24

Nemrég olvastam, hogy egyik kedvenc Trónok Harca-szereplőm, Kit Harington (Havas Jon) is II. Károly balkézről való leszármazottja.
süti beállítások módosítása