Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Segélykiáltás

2013. április 07. 20:14 - Méltányosság

„A jognak és a ténynek ez a viaskodása azóta folyik, mióta társadalmak vannak. Befejezni ezt a párbajt, egybeforrasztani a tiszta eszmét az emberi valósággal, elérni, hogy békés úton átitassa a jog a tényt és a tény a jogot: íme ezen munkálkodnak a bölcsek.”                                        (Victor Hugo: Nyomorultak)

Blogunkon többször foglalkoztunk „rázós” társadalmi kérdésekkel. De alighanem a most induló blogsorozat vállalja fel a legrázósabb témát, hiszen 2006 óta drámai mértékben kiéleződött a roma lakosság és a többségi társadalom viszonya az ország számos, főleg leszakadó régiójában. A roma lakosságnak a társadalom átlagánál rosszabb szociális, oktatási, foglalkoztatási és egészségügyi helyzete azonnali megoldásért kiált! Megoldás azonban csak a politikai és társadalmi szereplők (agytrösztök, roma szervezetek, civil szervezetek, egyházak stb.) közös összefogásával érhető el.

Nem kevesebbre vállalkozunk, mint hogy propagáljuk a politikai és társadalmi szereplők együttműködését abban a kérdésben, amelyet – pontatlanul bár – romakérdésnek (?) nevezünk. A politikai erők romaügyi (?) politikáját, és általában a szociálpolitikát a rendszerváltás óta a kapkodás, az ad hoc jelleg, a négyévenként ismétlődő választási kampányok logikájának való alárendelődés határozta és határozza meg. Ezen kívánunk változtatni!

Mi évek óta vizsgáljuk a nyugat-európai és észak-amerikai politikai és társadalmi folyamatokat. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a Nyugaton a politikai erők és a társadalmi szereplők a szociálpolitikát nem pusztán elosztási kérdésnek, hanem befektetésnek tekintik, és ezért a különböző politikai és társadalmi erők képesek megegyezésre jutni a szociálpolitika alapvető irányaiban.

Magyarországon, ismert okok miatt, kölcsönös bizalmatlanság és ellenszenv hatja át a közéletet: a pártok belekerültek a „gyűlöletspirálba”, és ebből kitörni nem lehet… Nem lehet? Szerintünk egy módon lehetséges a jelenlegi ellentétek meghaladása. Lassú, igaz radikális lépés lenne, ha a politikai erők egy új „Nemzeti Kerekasztalt” alapítanának, és ennél a kerekasztalnál megvitatnák azt, mi legyen a magyar szociálpolitikával, és ezen belül különösen az ország sorsát alapvetően meghatározó kérdéssel, a roma népesség katasztrofális szociális, gazdasági, oktatási helyzetének javításával, valamint a roma népesség és a többségi társadalom közötti feszültségek enyhítésével. Ez olyan sakkhúzás lehetne, amelyik meggyőzhetné a társadalmat és a külföldet a magyar pártok adaptációs képességéről – nem különben a kerekasztal a magyar demokrácia konszenzusos működésének is inkubátora lehetne.

Mi, nem elébe menve a szociális egyeztetésnek, csupán – egy nyugati színvonalú agytröszttől elvárható módon – „ötletelve” egy konkrét javaslatot is tettünk: javasoljuk egy olyan alapítvány felállítását, amelyik az Országgyűlésnek alárendelten működik, és részt vesz a mindenkori kormányok romaügyet érintő cselekvési terveinek kidolgozásában. Javaslatunk szerint egy olyan horderejű társadalmi kérdésben, mint a roma népesség életesélyeinek javítása, széles körű összefogásra van szükség. Ezt az összefogást a politikai elit azzal fejezhetné ki méltóképpen, ha az alapítvány vezetésében valamennyi jelenlegi és volt köztársasági elnök és miniszterelnök képviseltetné magát. Stratégiai, az egyes szakpolitikák cselekvéseit összehangoló programra van szükség a roma népesség életesélyeinek javításához. Ennek a feltétele azonban a jelenlegi politikai erők megegyezése abban, hogy a szociálpolitikát – így a roma népesség szociális, gazdasági felemelését – nem pusztán elosztási kérdésnek tekintik, és nem rendelik alá a választási kampány logikájának, ahogyan eddig tették.

A Méltányosság Politikaelemző Központ MTI-közleményben felszólította az összes parlamenti és parlamenten kívüli pártot, hogy haladéktalanul kezdjék meg a tárgyalásokat egy ilyen alapítvány létrehozása, és a ciklusokon átívelő szociálpolitika kereteinek kialakítása érdekében! Meggyőződésünk, hogy ha ebben a két, nemzeti ügynek számító kérdésben a pártok megállapodásra jutnának, az minden szóvirágnál hitelesebben fejezné a sokak által oly régóta nagyon várt nemzeti összefogást!

Sorozatunkban az összefogást előkészítő együttgondolkodás számára kívánunk fórumot nyújtani. Az elkövetkező héten különböző szervezetek (pártok, elemzőintézetek, alapítványok) vezetői (frakcióvezetők, pártelnökök) és prominens képviselői válaszolnak azokra a körkérdésekre, amelyeket előzőleg elküldtünk a részükre. Az alábbi kérdéseket tettük fel vendégszerzőinknek:

  1. Az Ön véleménye szerint az, amit Magyarországon közkeletűen „romakérdésnek/cigánykérdésnek” nevezünk, elsősorban társadalmi-gazdasági vagy etnikai-kulturális kérdésnek tekinthető-e? Milyen konkrét szakpolitikai intézkedésben, reformban látná az első lépést a megoldáshoz?

     2. Ön szerint szükség van-e egy pártokon, társadalmi és civil szervezeteken átívelő „nemzeti minimumra” a szociálpolitikában, ezen belül a roma/cigány identitással rendelkező állampolgárok életesélyeinek javításában?

     3. Ön szerint szükséges-e egy új „Nemzeti Kerekasztal” Magyarország legfontosabb társadalmi problémáiról, illetve ezek gyógymódjáról, beleértve a roma/cigány népesség életesélyeinek javítására vonatkozó célzott cselekvési tervek megfogalmazását? Ha igen, milyen szervezeteknek kell ebben az egyeztető munkában részt venniük, és kinek kell elindítania a tárgyalásokat (kormány, ellenzék, agytrösztök, roma szervezetek stb.)?

       4. Lehetségesnek tartja-e a jelenlegi magyar társadalmi és politikai közegben egy olyan, az Országgyűlésnek alárendelten működő agytröszt tevékenységét, amelyik összefogná a roma/cigány népességre vonatkozó szakpolitikai kutatásokat? Kívánatosnak tartaná-e, hogy ennek a szervezetnek a kuratóriumában valamennyi jelenlegi és volt köztársasági elnök és miniszterelnök részt vegyen, ideológiai és pártpolitikai hovatartozásra való tekintet nélkül?

Célunk az volt, hogy megteremtsük az együttgondolkodás kereteit, és lerakjuk az alapokat. A többi már a politikán múlik. Mi a blogsorozat lejárta után is figyelemmel követjük az események alakulását, és elmondjuk a véleményünket.

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr215231662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása